2011. július 31.

Múltkor posztoltam a teasert, amivel engem ugye megvettek, most pedig egy poszterrel is megdobták a filmet, ami jöjjön már.


Ugye a The Dark Knight Rises. Tom Hardy, mint Bane, azaz Átok. Befogunk fosni tőle? Majd meglátjuk, mindenesetre valami ahhoz hasonló reakciót kellene kiváltania belőlünk.

Képek a tovább mögött, hátha valaki még nem akarja látni.

A novemberre esedékes akcióvígjáték ilyen nevekkel: Eddie Murphy, Ben Stiller, Casey Affleck, Matthew Broderick. A trailer egész jó, a filmet pedig Brett Ratner szállítja, aki elhozta nekünk anno többek közt a Csúcsformában filmeket is.

2011. július 30.

Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford - The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (2007)



Művész-western. Nagyon súlyos, nagyon depresszív, igazi lélektani dráma, csak éppen vadnyugati környezetben. Remek narráció, gyönyörű tájak, kiváló operatőri munka. Amit pedig Brad Pitt művel ebben a filmben, az nem pusztán színészet: ezt hívják átszellemülésnek. Sokaknak biztos nehezen fogyasztható a maga két és fél órás vontatottságával, de összességében kiváló film. A zenéje még napokkal később is ott járt a fejemben.

Feledhetetlen: A nyitó képsorok.

Rendező: Andrew Dominik
Szereplők: Brad Pitt, Casey Affleck, Sam Rockwell, Jeremy Renner, Mary Louise-Parker, Zooey Deschannel
Gondolom sokakban felmerült a kérdés az Expendables közben, hogy "Na de hol van Chuck Norris?" Bennem ugyanez a kérdés inkább Kurt Russellel vagy Van Damme-al fogalmazódott meg, na de most figyeljetek. Ugyanis a texasi Ranger szerepelni fog a folytatásban, bizony. A filmet szeptemberben kezdik forgatni, új arcként pedig Chuck Norris mellett feltűnik még John Travolta, valamint az első részből igazolatlanul hiányzott Jean Claude Van Damme is. Természetesen Sly és társai is mind visszaköszönnek, a fő gonosz pedig Bruce Willis lesz ezúttal.


Az Amerika Kapitány stáblistájának végén levő jelenetet reklámozzák ezzel a 48 másodperces anyaggal. Kedvcsinálónak kiváló, nekem meghozta a hangulatomat a Bosszúállókhoz.

2011. július 29.

A Take Me Home Tonight-ra nem éppen az egyedisége miatt fogunk emlékezni. Nem is a felhőtlen szórakozás, de még csak nem is a hangosan röhögős poénok miatt. Na itt álljunk meg egy pillanatra, fogunk mi erre egyáltalán emlékezni?


A válasz: igen, fogunk. Még ha nem is éles képpel ugranak majd be a jelenetek, de egyszeri megtekintéshez kellemes szórakozásnak bizonyult. Akkor is, ha a poénok jelentős része nem ért feljebb a közepesnél. De mondom, a jelentős része, ezeken kívül azért akad néhány mosolyra derítő pillanat is.

Az pedig, hogy nem egyedi a film? Srác az egyetem után nem tudja, mit kezdjen az életével. Aztán találkozik egy csajjal a suliból, akibe már sok-sok éve titkon szerelmes, meg is beszélik, hogy találkoznak egy házibuliban. Voltaképp ekörül a buli körül forog a játékidő nagy része. Tényleg nem túl eredeti, de sodor magával akkor is.

És bár nem kell nagy nevekre számítani, de például Topher Grace teljesen helytálló választás volt a főhős srác személyében. Rajta kívül Dan Fogler volt az, akin derülhetünk párat, tipikusan a lúzer főhős méglúzerebb haverját formálja meg. Anna Farist viszont nem szabad kamerák elé engedni, Hollywood ébredj!

Ami nagyon zavart, hogy minek kell egy filmben a srácnak összevissza kamuznia, csak hogy megkapja a hőn áhított lányt? Elég abszurd, elvégre nem egy estére kell neki a csaj, hanem szerelmes belé - nem gondol a következményekre? Személy szerint ezt mindig hülyeségnek tartottam egy filmben, itt azonban rendesen ki is használták ezt.

Poén (vagy nem?), hogy itt is ellőtték a pénisz-kiabálós játékot. Aztán meg közben lehet, hogy Amerikában ezt gyakran játsszák fiatalok, mi pedig csak filmekből értesülünk belőle, most már kettőből is. A Take Me Home Tonight tehát nem váltotta meg a világot, egyszer szórakoztató volt, a maga ezerszer lerágott módján: 6/10. Nem bántam meg, de nem hinném, hogy valaha újranézem.
George Clooney ismét rendez, ami jó hír, mert imádom az általa dirigált filmeket. Politikai film, amelyben a Ryan Gosling által megformált politikus az iowai elnökválasztás előtt beleszalad a konkurencia által felállított csapdába.  Természetesen maga Clooney is szerepet vállalt, ahogy azt szokta, de feltűnik még Marisa Tomei, Paul Giamatti, és Philip Seymour-Hoffman is. Premier októberben, mármint az amerikai, hozzánk valószínűleg jövő év elején érkezik majd.


A Kevin Smith horror. A független filmes rendező utolsó előtti filmje, amelynek hivatalos premierje is napvilágot látott: október 19. Kissé szokatlan lesz tőle ez a műfaj, de a trailer egész jókat sugall. Kíváncsian várjuk.

2011. július 28.

12 Dühös Ember - 12 Angry Men (1957)


A tizenkét tagból álló esküdtcég bevonul egy szobába, hogy megvitassák a tárgyaláson látottakat-hallottakat. Minden a vádlott ellen szól, tizenegyen bűnösnek is tartják, ám az egyikük szerint így túlságosan egyszerű az egész, valamint nagyon sok részlet mellett elmentek a tárgyalás közben. Elkezdődik a pattanásig feszült vita, a különböző nézőpontok kivesézése. Többet nem is mondok el róla. Sidney Lumet ezzel a filmmel robbant be a filmiparba. Aki nem látta, annak kötelező pótolnivaló darab.

Felejthetetlen: Ahogy a végén Lee J. Cobb kiakad.

Rendező: Sidney Lumet
Szereplők: Henry Fonda, Martin Balsam, Jack Warden, Ed Binns, John Fiedler
Jövőhétre érkezik a Kapitány hazánkba is, de azért mára is jött ez-az.

Verdák 2. - Na jó, ez nem hiszem, hogy nézős lesz, mert nekem annyira az első sem jött be.
Amador - Spanyol dráma.
Förtelmes Főnökök - Ezt viszont már tuti nézzük. R-kategóriás vígjáték, olyan arcokkal, mint Farrell vagy Spacey. Szerintem még a hétvégén.
Halál Sugárút - Angol, belga, francia, olasz, spanyol dráma-thriller.
Áhh, ez a fél perc egem meggyőzött. Willem Dafoe egy vadászt alakít, akit Tasmániába küldenek, hogy találja meg az utolsó tasmán tigrist. Mindez Julia Leigh regénye alapján, a rendezői székbe pedig a sorozatrendező, Daniel Nettheim került.

Lassan azért ez a film is jöhetne. Az amcsi premier augusztus 26., hozzánk pedig passz, hogy mikor érkezik meg.  Paul Rudd kijön a sittről, és amíg talpra nem áll, lánytestvéreinél csövezik.

Garry Marshall rengeteg ismert arcot zsúfolt össze a Valentine's Day filmjébe, most azonban az Új Év lesz a téma, hasonló számú színésszel. A teljes lista a film Imdb adatlapján olvasható. Amerikában december 8-án lesz a premier.

2011. július 27.

Ving Rhames ezt jól benézte. Vagy azt hitte, hogy ez tényleg egy megindító börtöndráma lesz, vagy kellett a pénz. Én az utóbbira tippelek.


A legjobban úgy tudnám jellemezni ezt a 83 perces szart filmet, mint jelenetek sokszor összefüggéstelen kupacát, amit azért nagyon gyengén, de összeköt egy klisés történetszerűség. Mindezt fokozták az irtó gyenge színészi alakításokkal, elégtelen operatőri munkával, amivel kinyírták a jelenetek amúgy is haldokló többségét. Ehhez jöttek még a bibliai idézetek, ráaggatták a The Wrath of Cain címet, és nesztek, itt egy börtönös film, sok késeléssel, csöpögős befejezéssel. Amúgy az egész egy veterán börtönlakóról szól, akinek a fia is ugyanazon a sitten köt ki.

Akik megmentik a filmet a globális pusztulástól, az mondjuk a börtönigazgató, az egykori folyékony fém, Robert Patrick, valamint Robert LaSardo, akit ugye a Nip/Tuck óta imádunk. Az első húsz perc még fenntartotta a figyelmet, de onnantól egy csőd lett a film. 3/10. 
Ez így egy elég érdekes képi világgal feltuningolt film lesz, semmi kétség. Néhol picit mű, néhol meg látványos. Engem nem igazán vettek meg vele, bár a Woody Harrelson vs. Ron Perlman dolog azért érdekes lehet.

OMG, ez így odab*sz. Tapintani lehet a feszültséget az alábbi előzetesben, amelyben a gazdasági válság első napját követhetjük nyomon. A Margin Call egy effajta dráma lesz, valószínűleg sokkal pörgősebb, és kevésbé melankolikus, mint a Company Men volt, bár nekem az is bejött. Ezzel a két és fél perces cuccal most simán várós lett.

Soroljam a neveket? Jeremy Irons, Kevin Spacey, Zachary "Silar" Quinto, Paul Bettany, Simon Baker, Demi Moore, Stanley Tucci. Októberben premier odakint.

Közeleg a premier, úgyhogy egy magyar poszterrel is megleptek minket a cowboyok űrlényekkel való találkozását illetően.

“World of Shorts - The Sarajevo Edition” egy ingyenesen elérhető PDF magazin, amely bemutatja a Szarajevói Filmfesztiválrövidfilmes versenyprogramjának résztvevőit. Többek között a beválogatott két magyar rendező, Zomborácz Virág és Till Attila filmjeit is megismerhetjük, és láthatunk egy-egy külön erre az alkalomra készült rajzot is tőlük. A magazin továbbá interjúkat tartalmaz a fesztivál fő szervezőivel, cikkeket a jelenlegi rövidfilmes trendekről, valamint megszólalnak benne a programok résztvevői, és Ujj-Mészáros Károlysikertörténetéből az is kiderül, hogy filmkészítőként milyen az élet Szarajevó után. A magazin célja, hogy bepillantást nyújtson a Szarajevói Filmfesztivál kulisszái mögé, és felhívja a figyelmet a filmipar sajnos sokszor elhanyagolt rövidfilmes szegmensére.          

A magazinba itt lapozhatsz bele: http://daazo.com/wosh_sarajevo

2011. július 26.

Zodiákus - Zodiac (2007)


Lesz még Fincher-film a listában, minimum kettőre lehet számítani a továbbiakban. A Zodiákus egy baromi sötét film, még a nappali jelenetek is, haha. A rendőrség egy sorozatgyilkos után nyomoz, akit sosem kaptak el. Mindez Fincher-féle tálalásban, némi vontatottsággal ugyan, de még így is pár dolgot ki kellett vágni. A végeredmény egy két és fél órás kőkemény krimi, remek színészi alakításokkal, és csavaros történettel, korhű ábrázolással. Csak eredeti nyelven szabad megnézni.

Felejthetetlen: A pincés jelenet. Elvileg csak ketten vannak a házban, de Gyllenhaal fentről lépteket hall. Igen para.

Rendezte: David Fincher
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Robert Downey Jr., Mark Ruffalo, Anthony Edwards, John Carroll Lynch.
Mint az Avengers esetében, először itt is részletesen kaptuk meg a szereplők képeit, végül az összevágott, nagy fotó is megérkezett. Ezúttal a Hobbit-film. Klikkre bazinagy.

Lerágott csont ugyan, de ebbe a két percbe elég szépen belesűrítették a film javát. Clive Owen a családjával tengeti mindennapjait, ám két gyerekét szörnyek kezdik ijesztgetni. Na majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Ebben a jövőben játszódó sci-fi-ben már az idővel lehet fizetni. Minél gazdagabb vagy, annál több időd van, ergo tovább élsz. A főhős Justin Timberlake aztán nagyon sok időt kap, ami több embernek is kell, itt kezdődik a film pörgősebb oldala. A Truman Show rendezőjétől, majd októberben.

Ezúttal a Bíró Úr a soros címlap-ügyben.

2011. július 25.

Pár hete kedvet kaptam hozzá, és cirka fél év után újra megnéztem a tavalyi év egyik legelvetemültebb filmjét, a Scott Pilgrimet. A helyzet az, hogy most is ugyanúgy sikerült nevetnem a poénokon, ugyanúgy működött minden, mint elsőre. Az egészről remek alapanyag és a forgatókönyv tehet, mert a speciális cuccok csak habként szolgáltak a tortán. Persze azok nélkül sem lett volna az igazi így utólag, de a humorfaktor nem sokat csökkenne nélkülük.



A legjobb mellékszereplő természetesen Chris Evans volt, viszont az ikrekkel vívott harcot még most sem tudtam élvezni. Egyszerűen kakukktojásnak tartom, ez van. Michael Cera pedig egyenesen a legjobb volt a főszerepre, ő egy igazi geek arc.. Kíváncsi vagyok, mikor esik le a DVD ára, mert kell egy példány feltétlenül, meg végre a képregényt is el kéne...
A háttérben pedig Mark Ruffalo, mert az Avengersben már ő lesz Bruce Banner.

És akkor végezetül: ezek a poszterek egymás mellé rakva ezt a képet teszik ki (ha ráklikkeltek, nagy lesz):

2011. július 24.

Taxisofőr - Taxi Driver (1976)


Scorsese mesterműve, ennyi. Annyira egy alap film, hogy nagyon. Robert De Niro pedig egyszerűen fenomenálisat alakít az álmatlanságban szenvedő taxisofőr szerepében, aki megakarja tisztítani a várost a mocsoktól. Rajta kívül még a 14 éves Jodie Fostert is muszáj megemlíteni, ő egy 12 éves prostit alakít. Nemrég szereztem be olcsón DVD-n, végre ez is megvan.

Felejthetetlen: A klasszikus képsorok a tükör előtt: "You talking to me?"

Rendezte: Martin Scorsese
Szereplők: Robert De Niro, Jodie Foster, Cybill Shepherd, Albert Brooks, Harvey Keitel.
Ez a trailer nagyon készen van! Egy élő szerepjátékról szól, ahol aztán véletlenül megidéznek egy démont. Káromkodós vígjátéknak nézünk elébe, már a cím is elég sokat sejtet. Idén érkezik valamikor, ha minden igaz.

Nem hivatalos poszterek, csupán csak a Comic Conra lettek kreálva ezek az rajzok a karakterekről.


Méghozzá több, mint 4 perces. Az ősszel induló második évad előzeteséből az jön le, hogy ismét izzani fognak a drámai szálak, ahogyan azt az első szezonban is megszokhattuk. Jöjjön már!

A Comic Conon vetítették le ezt a videót, amely azonnal fel is került az AMC oldalára.

Eddig mindkét rész sokat termelt a pénztáraknál, így ameddig csak lehet, nyúzni fogják a bőrt a szériáról. Amerikában október 21-n mutatják be, vagyis harmadszorra is nézhetjük másfél órán keresztül a nagy semmit.

2011. július 23.

Néhány hete megrendeltem a Nem vénnek való vidéket DVD-n, mert csak 990, és szimplán csak rohadt jó film. A napokban repült is a lejátszóba, noha nem újranézés miatt, hanem csak beleakartam tekerni kicsit, néhány jelenetet megnézni esetleg. Végül puszta kíváncsiságból megnéztem, milyen lett a szinkron, és hát izé. Woody Harrelson magyar hangja egyenesen ultraciki (ugyanaz, aki JD-nek a Scrubsban), de ő még annyira nem is kulcsfontosságú karakter, mint Javier Bardem, akinek a szinkronos verzió egyenesen kinyírta a karaktere mélységét. Szinte semmi nem maradt meg a pszichopata mivoltából. Fekete Ernőt kapta meg (Downey és Bale hangja), akinek a hangjával amúgy semmi bajom, de itt nagyon nem illett hozzá. Ami vicc, hogy Josh Brolinnak itt Szabó Sípos Barnabás a hangja, holott pont ő kellett volna Bardemnek inkább. Ezt most csak amolyan észrevétel miatt osztottam meg veletek, meg lehet kisebb figyelmeztetés is, hogyha szinkronosan ültök neki, akkor ne csodálkozzatok, hogy nem szartok be Bardem karakterétől.


Oké, akkor ezt a filmet most, azonnal nézni akarjuk. Ryan Gosling nappal kaszkadőr, éjjel gengszterek sofőrje. Ám az egyik akció rosszul sül el, menekülni kell. Mindez egy olyan trailerbe belesűrítve, ami egyszerűen kib*szott jó!

Gosling mellett olyan arcokat is felvonultatnak, mint Carey Mulligan, Ron Perlman, Albert Brooks, vagy épp Bryan Cranston. A rendezői székben Nicolas Winding Refn csücsült, aki Cannesben ezért a filmért át is vehette a Legjobb Rendezőnek járó díjat.

A film amerikai premierje szeptemberre van kitűzve, magyar viszont egyelőre nincs. Imdb-n eddig 8.8 az átlaga. Mondjuk az még csökkenni fog, na de akkor is.

Az a bizonyos baseball dráma, amelyben Brad Pitt számítógépes szűrés alapján válogatja össze csapatát. Kíváncsian várjuk már, tényleg.

Mekkora kult lett a Sin City, atyaég! Vártuk is a folytatást, mint hívők a messiást, de csak nem jött el. Néha felröppent egy-egy hírfoszlány, hogy valami mégis lesz, de hamar meg is cáfolták azt. Így ment ez egy darabig, már le is tettünk róla talán véglegesen, erre jön Rodriguez, és az idei Comic Conon benyögi, hogy idén már forgatják is? Bizony, Frank Millar elkészült a forgatókönyvvel, és ha idén sikerül nekiállni, akkor egy 3D-s Sin City folytatást kapunk. Mondjuk én itt egy picit most húzom a számat, mert egy Sin City azért 2D-ben jobban működne, szerintem. Amit még hozzátett, hogyha mégis úgy adódna, hogy áttolódnak a teendők jövőre, akkor minden bizonnyal hanyagolni fogják a dolgot - végleg.
Ez még nagyon a marketing rész eleje, de sikerült kicsit jobban felkapnom a fejem a film iránt. John Cusack Poe-t alakítja, aki amellett, hogy ír, még nyomoz is. Történetileg sokat merítenek Poe műveiből, pár jelenetet pedig Magyarországon vettek fel.


Egészen pontosan: a múltkor látott Batman előzetes képkockáinak animációs megfelelői (az Animated Seriesből természetesen), rávágva trailer hangjával. Korrekt cucc, legtöbbször ugyanolyan beállításokkal.

2011. július 22.

Sandra Bullock épphogy átvehette a Szív Bajnokáért az Oscar-díjat, pár nappal később az Arany Málnát is neki ítélték, méghozzá ezért a filmért.

Úgy konkrétan az egész filmet be is lehet mutatni ezzel a képpel:


Ezúttal egy különc csajt formált meg, aki nem csak a végletekig idegesítő, de az még csak hab a tortán, hogy egyetlen pillanatig sem tudunk azonosulni vele, ne adj isten drukkolni neki.

A magának való természetű Marynek szülei összehoznak egy vakrandit a híradós operatőrrel, Steve-vel (Bradley Cooper). Mivel a srác látszólag minden várakozást felül múlt, Mary már a kocsiban rávetődik, neki pedig lassacskán összeáll a kép, hogy valami nem stimmel a lánnyal, így gyorsan le is lécel.

Mary munkáját tekintve keresztrejtvényeket kreál, így gyorsan áldoz is egy teljes rejtvényt Steve-nek, ilyen megoldásokkal, hogy Steve haja színe, illata, stb... Emiatt ki is rúgják, aztán úgy dönt, hogy a srác nyomába ered.

Az egész film a mélybe hullik azzal, hogy baromi kínos. Romantikusnak nagyon halványan nevezném, a poénok (már ha azokat tényleg annak szánták) pedig nem működtek. Talán az első híradós jeleneteknél volt egy-két, nagyon gyenge mosolyra derítő pillanat, de ki is fújt.

Bullock játékáról még annyit, hogy az idegesítő faktort magasról veri ugyan, a fekete pont azonban mégis az íróknak jár. Legalább szegény nézőkre gondolhattak volna, hogy minimum nekik legyen egy cseppet szimpatikus a csaj. Az egy dolog, hogy maga körül mindenkit kiüldöz a világból a természetével, de konkrétan minket is.

Utolsó elrettentés gyanánt nézzétek meg ezt a posztert. A film még ennél is rosszabb. Az abszolút nem ajánlott darab. 2/10.
A film, amely Alien előzménynek indult, de végül annyiban maradtak, hogy ugyanabban az univerzumban fog játszódni. Természetesen Ridley Scott kezei alól kerül majd ki, és ha minden a tervek szerint halad, jövő nyáron el is jön hozzánk.

Igaz ez még a teaser cucc, de talán hamarosan komolyabb posztereket is kapunk. A trailert láttátok, ugye? Kíváncsian várjuk, hogy a (500) Days of Summer rendezője milyen Pókember filmmel kedveskedik nekünk.

Szeptemberre érkezik Steven Soderbergh vírusos filmje. Előzetes erre volt, ez a poszter pedig nagyon adja.

2011. július 21.

Ó, testvér, merre visz az utad? - O Brother, Where Art Thou? (2000)


Coen film a javából! Három szökött fegyenc a harmincas években, egy kincs nyomában. Azonban a rejtekhelyre vízerőművet terveznek, úgyhogy nem árt sietni. Mindez Homérosz: Odüsszeiájának alapján, úgyhogy tele van utalásokkal. Na meg a régi akcentusokra tessék figyelni. Ha nem is végig röhögtem a filmen, de azért jó párszor kicsordultak a könnyeim.

Felejthetetlen: Turturro arckifejezése, amikor látja társait elhúzni egy kocsi platóján, miközben már megint rab.

Rendezte: Joel & Ethan Coen
Szereplők: George Clooney, John Turturro, Tim Blake Nelson, John Goodman, Holly Hunter.
A gondozoo - Erre a hétre csak ez jutott. Hát izé. Kevin James vígjáték, beszélő állatokkal. Imdb: 3.7, míg Rotten Tomatoes 13%. Közben meg az állatok hangjait olyan arcok kölcsönzik, mint Adam Sandler, Sylvester Stallone, Cher, Jon Favreau, Nick Nolte, Judd Apatow. Simán kihagyjuk.
Végre megérkezett a Pókember reboot előzetese. Kövezzetek meg, nekem tetszik. Talán azért is várom kicsit jobban a kelleténél a filmet, mert a Tobey-féle verziók annyira nem jöttek be. Mindenesetre jövő július 2-án már csekkolhatjuk is.

Kapott egy nagyon közeli A-betűs posztert a Bosszúállók. Hamarosan jöhetnek a karakterposzterek is. A filmet pedig - ha nem tolódik - ismét egy héttel Amerika előtt nézhetjük, jövő április 26-án.


2011. július 20.

Közönséges Bűnözők - The Usual Suspects (1995)


Ez az a film, amelynek a magyar szinkronja már a második percben lelövi a sztori csattanóját. Szerencsére én eredeti nyelven néztem anno, így sikerült elérnie, hogy az utolsó perceket szó szerint tátott szájjal nézzem végig. Kiváló színészi alakítások, csavaros történet, valamint remek zenei alapok. Alapfilm a jó öreg kilencvenesekből.

Felejthetetlen: Az utolsó percek.

Rendező: Bryan Singer
Szereplők: Stephen Baldwin, Kevin Spacey, Benicio Del Toro, Kevin Pollack, Gabriel Byrne.
A forgatásról egészen pontosan. Coppola éppen dirigál Elle Fanningnek, aki hogy néz már ki. A sztori szerint Val Kilmer egy horror regényírót alakít. Egy kisvárosba érkezik, ahol egy meggyilkolt lány ügyét akarja lezárni.

Ebben a fél percben minden benne van, amivel engem például simán megvettek. Meg mintha Jonah Hill végre komolykodna kicsit? Mondjuk a Cyrusban is lehetősége nyílt erre, de ez most más kategória. Igaz történet alapján, baseball dráma, na és Brad Pitt.

Frissítő kisfilmek a Balkánról

A Szarajevói Filmfesztivál kapcsán a Daazo.com rövidfilmes portál egy új filmválogatással jelentkezik. A gyűjtemény olyan rövidfilmeket mutat be, melyek a Szarajevói Filmfesztiválhoz kötődő Sarajevo City of Film program részeként balkáni koprodukcióban készültek - főként a Balkánról érkezett fiatalok tehetségek részvételével.   

A Daazo.com Sarajevo City of Film válogatásából három női témát feldolgozó filmet ajánl a filmrajongóknak. Ujj Mészáros Károly Alena utazása című darabja egy fiatal nő történetét meséli el, aki szarajevói irodai munkáját hátrahagyva Svájcba készül, ám főnöke és szigorú apja mindent megtesz, hogy ezt meghiúsítsa. Alena azonban egyre bátrabban küzd titkos céljáért. A film számos nemzetközi fesztiválon megfordult és a 40. Magyar Filmszemle Legjobb Rövidfilmnek járó díjat is elnyerte.     

Béres Dániel Waiting című filmjében egy lány Szarajevón átutazva a városban ragad néhány órára, és furcsa dolgokra lesz figyelmes. Az emberek hosszú percekig mozdulatlanul állnak, csinálnak valamit, majd ismét szoborrá merevednek. A lány először viccnek hiszi a dolgot, de aztán rájön, hogy közel sem ennyire tréfás a helyzet.     

Pink RiverZacharias Mavroeidis rövidfilmje egy leszbikus nő kalandjait követi végig. Meri Londonból tér haza a Balkánra tíz év után, és összetalálkozik volt barátnőjével. A két nő eltérő életstílusa azonban szükségszerűen konfliktusokhoz vezet.     

A válogatás alapját jelentő Sarajevo City of Film program lényege, hogy minden évben lehetőséget nyújt néhány kiválasztott filmkészítőnek rövidfilmtervük megvalósítására. A forgatás Szarajevóban zajlik, a készítőknek ehhez a helyszínhez kell adaptálniuk az eredeti ötletet, instruálni a helyi színészeket és megbirkózni a nemzetközi csapat sokféleségéből eredő nehézségekkel. A Sarajevo City of Film gyűjtemény összesen kilenc rövidfilmet mutat be. A filmek bosnyák nyelven, angol felirattal tekinthetők meg, így a nemzetközi közönség számára is élvezhetőek.

További információk a www.daazo.com/scf oldalon.
Gary Oldman kémkedik, mielőtt visszavonul. Vajon ki lesz a tégla? A szereplőgárda meggyőző, az amerikai premier pedig november 18., hazairól egyelőre még semmi hír.

2011. július 19.

Ez egy nagyon szatirikus film, ráadásul true story alapján. Nevezhetjük akár görbetükörnek is, hiszen sem a nagyvállalatokról, sem magáról az FBI-ról nem fest éppen jó képet.


De azt hiszem mégis maradjunk inkább annál, hogy kapufa. Mert ez simán annak tehető be, hiszen adva volt egy teljesen jó, kezelhető alapsztori, de mégsem éltek vele maximálisan. Egy baromi lassú filmet képzeljetek el, amely néhol érdekes ugyan, de van, amikor teljesen kizökkensz belőle a túlzott vontatottsága miatt. Egy kávét dobjatok be előbb, ha este álltok neki.

Adva van egy agrárcég vezetői alkalmazottja, Mark Whitarce, aki rájön, hogy a munkahelyén törvénytelen eszközökkel növelik a profitot. Hősünket hajtja a lelkiismeret, és kitálal az FBI-nak. Csakhogy a nagyfiúknak ennél több kell: besúgót faragnak Markból, csak amikor már kezdenek rájönni, hogy ez nem volt éppen jó ötlet, talán már túl késő is. Végül ennek a sztorinak a végkifejlete lett Amerika egyik legnagyobb botránya.

Matt Damon, aki ezúttal pocakosan, röhejes parókában és szemüvegben nyomul, egyszerűen már első ránézésre vicces, de mondanom sem kell, jól játszik, remekül hozta a figurát. Mindamellett olyan narrációval tolja végig a filmet, amilyet ritkán hallhatunk. Van, hogy a legkomolyabb jeleneteknél kalandozik el, és kezd dumálni olyan dolgokról, amikről fogalmad sincs, hogy juthattak épp most eszébe. De van, hogy amit kommentál, csak burkolt célozgatás az adott cselekményre. Persze ezt akkor még nem tudod.

Nem mondom egy percig sem, hogy jó film volt, de így visszagondolva érdekes, főleg, hogy a végére mi minden lát napvilágot, amikor összeáll a teljes kép. Nagyon lassan, mondhatni unalmasan indul, de a végére már jobban belejön, csak legyen türelmed kivárni. 6/10. Nem bántam meg, de nem hiszem, hogy újra fogom nézni. Persze azt sem árt tudni, hogy szinte végig csak dumálnak benn, tényleges cselekmény nem igen történik. A zenék pedig külön emelnek még a témán, amolyan ragtime hangulatot sikerült teremteni velük.
Végre megérkezett. Tökéletesen visszaadja a másik két film hangulatát. Gary Oldman az ágyon fekve arról beszél Bruce-nak, hogy Batmannek vissza kell térnie. De láthatjuk Bane-t is egy pillanat erejéig, ahogy Batmannel egymásnak feszülnek. Igen, ez egy nagyon fasza kis teaser lett.

2011. július 18.

Az előző trailer alatt Eminem szólt, most azonban sokkal inkább elkapott a nosztalgikus érzés, mert az igazi Mission Impossible theme songot hallhatjuk ezúttal. Bár a felvezetés kb. ugyanaz, a trailer második felére amolyan sűrített akció-lavinát kapunk. Jöjjön már!

Most komolyan, ezt minek? Az Oldboy egy nagyon jó dél-koreai thriller, és hát ki gondolta volna, jön az amcsi remake. Ez már tényleg az ötlethiány csúcsa, bár ezt megszokhattuk már. Mindenesetre a hab a tortán ez lesz, amelyre Josh Brolint képzelik el főszereplőnek. Majd meglátjuk, mindenesetre én drukkolok, hogy végül lefújják a projectet. Persze nagy a valószínűsége, hogy úgysem fogják, de azért a remény hal meg utoljára.

Az elmúlt hetekben eddig ezeket a promóciós képeket tolták fel a netre a Hobbit filmmel kapcsolatban. Jövő decemberben nézhetjük meg, mit alkotott Peter Jackson ezúttal.


Alakul a remake, decemberben premier. Ezúttal nem Stallone, hanem Karl Urban lesz Dredd. Mindez a Vantage Point rendezőjétől.

2011. július 17.

Pi (1998)


Érdekességként: Darren Aronofsky és Christopher Nolan is '98-ban kezdték pályájukat, mindketten fekete-fehér filmmel, amellyel megalapozták későbbi védjegyeiket. Azóta mindketten elismert rendezőnek számítanak. A Pi egy megszállott matematikus története, aki a tőzsde kiszámíthatatlanságában próbál rendszert találni. Számítógépe kidob neki egy 216 számjegyű összeget. Erre a számra másoknak is fáj a foga. Zseniális film, remek elektronikus zenékkel. Igazi agymenés.

Felejthetetlen: Mark Margolis összes jelenete.

Rendező: Darren Aronofsky
Szereplők: Sean Gullette, Mark Margolis, Ben Sheckman
Még messze van jövő március, de megérkezett az első hivatalos előzetes a John Carter filmhez. Egész jó. Mindezt Andrew Stanton rendezőtől, aki eddig jóformán csak animációkkal foglalkozott. Na most majd kiderül, mit hoz össze egy élőszereplős filmből.

A történet szerint John Carter a Marson találja magát, ahol éppen háború van.

Csak mert lassan itt az amcsi premier, nekünk pedig azért még kell várni kicsit. Kíváncsian várom a fogadtatást, de szerintem nem tántoríthat el már sok minden.

Martin Scorsese, a Nagymenők, a Viharsziget és a Taxisofőr filmek rendezője ezúttal családi filmet forgat. Most akkor hogy is van ez? A hangulata nem rossz így a trailer alapján. Na majd meglátjuk.

Cast: Jude Law, Chloe Moretz, Asa Butterfield, Ray Winstone, Ben Kingsley, Sacha Baron Cohen.

2011. július 16.

Így kell befejezni egy kult-sorozatot? A válasz: igen. Hiszen a végére minden adva volt, hogy egy nagyon korrekt lezárást kanyarítsanak ennek a tíz évnek. Hogy elrepült, mi? Egy korszak vége, hiszen egy teljes generáció nőtt fel Harry Potter kalandjain. Utolsó rész gyanánt egy baromi sodró lendületű finálét kaptunk, amely a Halál Ereklyéi első részével ellentétben szinte nem is tartalmazott unalmas jeleneteket, üresjáratokat. El sem akartam hinni, hogy két órás filmet néztem.

Valójában az egész film alatt érezni, hogy közel a vég. Hogy hamarosan sor kerül a mindent eldöntő összecsapásra, amelyre már mióta várunk. Ez a fajta feszültség a legelső perctől ott van a levegőben. Sikerült olyan mértékű atmoszférát teremteni, hogy le sem bírtam venni a szemem a vászonról. Egy kicsit még a korábbi, gyengére sikerült epizódokat is sikerült úgymond megbocsátani, hiszen azokra is szükség volt, hogy a finálé ilyen faszán felépüljön.

És itt jön a képbe az, hogy annyira nem is volt rossz ötlet szétcincálni két filmre az utolsó kötetet. Általában ez üzleti szempontból nyereséges, de most bátran kimerem jelenteni, hogy a rajongók is jól jártak. Nem csak egyel több filmet nézhettek, de történetileg, illetve kivitelezésileg is jót tett a sorozatnak.

Magáról a sztoriról nem igazán akarok beszélni. Még pedig azért nem, mert pontosan onnan folytatódik, ahonnan legutóbb abbahagytuk. És mivel egy elég nagy kaliberű történet kellős közepén járunk, így bármit mondanék, konkrétan spoiler lenne.

Amivel nem tudok kibékülni azonban, az az utolsó nagy, várva várt harc, Potter vs. Voldemort. Azt a jelenetet mindenképp az összecsapott jelzővel tudnám illetni. Kicsit olyan érzésem volt, hogy hoppá, mindjárt vége a játékidőnek, gyorsan zavarjuk le az utolsó fightot, mert még a legvégére még kell egy prológus is. Természetesen időközben is akadnak apróbb, zavaró momentumok, de gyakorlott rajongók már simán elmennek az ilyenek mellett.

Az, hogy mennyire lett jó adaptáció, nem tudom. Önálló filmként abszolút megállná a helyét. Sosem voltam nagy Potter rajongó, a könyveket nem olvastam. Azonban a filmek nagy része tetszett, de volt, amit például sosem néznék meg újra. A Halál Ereklyéi 2. tényleg rohadtul bejött, de akárhogy is számolok, egyszerűen nem tudnám olyan szemmel értékelni, mint egy igazi fanatikus.

És ha már 3D, akkor megjegyezném, hogy mindössze két, maximum három jelenet volt, amely még egy dimenzióért kiáltott. Ezeken kívül nem igazán tűnt fel, totál felesleges volt, bár szépen volt fényképezve, szó se róla, de meglettünk volna szimpla 2D-vel is.

2011. július 15.

Ezúttal Schwarzenegger helyett Colin Farrell lesz a főszereplő. Az eredeti annyira alap, hogy le sem kell írnom, miről is lesz szó. Nem vagyok elragadtatva a remake ötlettől, mivel pártolom az eredetit, de azért egy halvány remény még ott van valahol.

És itt is van, megérkezett az első hivatalos előzetes. A The Thing egy 1982-s horrorfilm, Carpenter maradandó mesterműve. Az azonos címet viselő, nemsokára mozikba kerülő mozi azonban egy előzményfilm lesz, amelyben a norvégokat emelik középpontba. Én most úgy vagyok vele, hogy oké, jöhet, mert szerencséjük van, hogy nem remake.

Tegye fel a kezét, aki imádja a Bourne trilógiát! A három, Matt Damon főszereplésével készült akciófilm a műfaj rajongóinak alap, kötelező, meg amit akartok. A jövőre érkező Bourne Legacy azonban már Damon nélkül fog elkészülni, tőle Jeremy Renner vette át a stafétabotot, akinek mostanában nagyon kezd beindulni valami.


A legfrissebb hír azonban, hogy már meg is van a negyedik rész fő gonosza, ahogyan azt a címben is említettem, Edward Nortont érte a megtiszteltetés, hogy a szuperügynök ellenfelét alakítsa. A kitűzött premier 2012 augusztus 3., a forgatás hamarosan kezdetét is veszi.
Steven Soderbergh így rendez járványfilmet. Már csak a nevek miatt érdemes odafigyelni rá: Matt Damon, Marion Cotillard, Kate Winslet, Jude Law, Gwyneth Paltrow, Laurence Fishburne, John Hawkes. Szeptemberben premier odakint, idehaza szerintem csak DVD.

2011. július 14.

Van ez a 2004-s független gyöngyszem, a Garden State, vagyis A Régi Környék, ami régi kedvenc. De most újra elő kellett kaparni, mivel nyár van, és ilyenkor bizony kellenek a hasonló kaliberű filmek.


A történet főhőse Andrew kilenc éve hagyta el otthonát, most azonban megkapja a hírt, hogy édesanyja meghalt. Visszatér a szürke kisvárosba, ahol annak idején felnőtt. A szürke kisvárost szó szerint értsétek, nagyon bezárkózott közösségről van szó. Itt találkozik Samanthával, a cseppet sem hétköznapi lánnyal.

Mindamellett Andrew sok-sok éve lítiumon és egyéb gyógyszereken él, de azokat Los Angelesben hagyta, és így, hogy már nem szedálja magát, lassan megismerkedik az érzésekkel, ebben persze a lány is nagy szerepet játszik.

Zach Braff, a rendező. A zseniális Scrubs sorozat mimóza lelkű dokija anno bebizonyította, hogy jobb direktor, mint színész. Ráadásul a szkriptet is ő maga írta, tehát bátran állíthatjuk, hogy ez az ő mesterműve. Ez a lassú lefolyású film egyszerűen csak magába szippantja az embert, a végén pedig teljesen elvarázsolva köpi ki magából, de én még napokkal később is a hatása alatt voltam. Ha minden igaz, Zach nagyon sok momentumot saját fiatalkorából merített. A lány szerepét pedig Natalie Portman tölti be, kettejük jelenetei Braffal szimplán csak zseniálisak, pedig általában csak beszélgetnek.

A filmre joggal mondhatjuk, hogy romantikus, de azért sokkal több annál. Adva van még sok-sok dráma, főleg családi, de azért akadnak mosolyra derítő jelenetek is bőven, bár itt inkább a párbeszédekre gondolok. A tökéletes koktél, mondhatjuk akár így is. A port-hu-nak pedig ezúttal sem szabad bedőlni, mivel ez messze nem vígjáték.


Mostanában a Film+ elég gyakran tűzi műsorára (elég hülye szokás, hogyha beszereznek egy filmet, akkor azt rongyosra játsszák), már kétszer odakapcsoltam, de egyszer sem ragadtam le előtte, mivel akkor már az eredeti hanggal való újranézést beterveztem. Viszont arra sikerült emlékeztetnie annek a kb. fél percnek, hogy mennyire borzalmas is a szinkron.

A Garden State-n tehát nem fogott az idő vasfoga, újfent nagyon jól szórakoztam rajta. Be kéne már szerezni eredetiben is, csak lássam meg valahol végre. Sajnálom amúgy, hogy Zach mostanában nem aktív, mint rendező, pedig készíthetne valami hasonló független finomságot nekünk. 8/10.
Mára csak a Harry Potter jutott, mondjuk számítani lehetett arra, hogy egyetlen másik filmet sem mernek szembeállítani a sorozat záró darabjával. Ha minden igaz, hétvégén el is jutunk rá. Feltételezem tömött termek lesznek, bár az első Halál Ereklyéi után azért a szülők remélem kétszer is meggondolják, hogy elviszik-e a kisgyereket. Azért valljuk be, az kicsit jobban odabaszott, mint az előzők.

2011. július 13.

Ezt akarom, most! Nekem az első rész nagyon bejött, lehet újra kéne nézni majd, ráhangolódni a folytatásra. Az alap szereplők természetesen nem változtak, a rendező is Guy Ritchie továbbra is, sőt, ezúttal Moriarty professzor is feltűnik a filmben, aki ugye a regényekben Holmes ősi ellenfele. Gecivárós.

Szemtől szemben - Heat (1995)


A kilencvenes évek egyik legütősebb akció-dráma koktéljáról van szó, amelyben Michael Mann két igazán nagyágyút ugrasztott egymásnak: Al Pacino és Robert De Niro. Egyikük megszállott zsaru, míg másikuk profi bankrabló. Nem mellesleg ebben a mesterműben látható a legjobb utcai lövöldözés. Kihagyhatatlan, közel három órás darab.

Felejthetetlen: A képen látható kávézás, a filmtörténelem két legnagyobb alakja végre szemtől szemben.

Rendezte: Michael Mann
Szereplők: Robert De Niro, Al Pacino, Val Kilmer, Jon Voight, William Fitchner.
Nálam az év egyik legvártabb filmje, kész! Joseph Gordon-Levitt egy 27 éves srácot formál meg, akinél rákot diagnosztizálnak. Az esélyei 50-50 arányban osztoznak.

Jó hír pedig, hogy már magyar premier is van: október 20.

Miután Kalifornia volt kormányzója bejelentette visszatérését a filmiparba, özönlöttek asztalára a forgatókönyvet, a különféle ajánlatok. Aztán jött a magánéleti zűr, miszerint az egykori Terminátorról kiderült, hogy nem éppen egy hűséges férj, így jobbnak látta behúzni a kéziféket egy kicsit Hollywood kapuja előtt. Most azonban végre tisztázódott, hogy Arnie egy westernfilmben képzelte el a nagy visszatérést. Ez pedig a Last Stand című mozi lesz, amelyre korábban Liam Neesont kérték fel, ám ő elutasította, mert más dolga volt éppen. Arnold egy vadnyugati kisvárost fog védelmezni a szerepe szerint. A forgatás szeptemberben kezdődik, ha minden jól megy. Ami még plusz infó lehet, hogy 12,5 millió dollárért, valamint 25%-s bevételrészesedésért vállalta el a filmet.
Ezúttal már nem teaser a cucc, hanem rendes, két és fél perces előzetest hoztak nekünk. November 3-n pedig magyar premier!

Nekem az eredeti The Thing rohadtul bejött annak idején. Noha ez sem remake, de azonos címet viselnek. Ezúttal egy másik kutatócsoportról lesz szó benne. Annak idején rebesgették, hogy előzményfilm lesz, méghozzá a norvégok állomásán játszódna, aki látta a '82-s filmet, az kitalálhatja a végét.


2011. július 12.

Azt hiszem ez volt az a film, aminek a megtekintését nem azért tologattam jobbra-balra, mert nem érdekelt, hanem mert mindig akadt valami fontosabb néznivaló. Mindenesetre úgy tűnik, szerencsém van az ilyen talonban lévő filmekkel, ugyanis a Love and Other Drugs egy teljesen jó száz percet adott. Hiába na, azért Jake Gyllenhall miatt is muszáj volt, hiszen az ő nevéhez fűződik a Donnie Darko is, ami a világ legjobb filmje.


A film felépítését úgy kell elképzelni, hogy nem igazán kavarják össze a dolgokat, hanem fokozatosan építik fel az egészet. Az elején egy teljesen laza, vicces mozinak indul, amely romantikába vágtat át, majd drámával zárul. Persze közben azért mindegyik kategóriából maradnak morzsák elszórtan, de néha azért megingott a rendező kezében a gyeplő, ezt érezni lehet párszor.

A történet főhőse Jamie, akit kirúgnak a munkahelyéről, miután megdugta a főnök nőjét. Ő amolyan laza nőcsábász típus, rutinból flörtölget, tudjátok, láttatok már ilyet. Végül a gyógyszeriparban köt ki, ahol hamar ráérez az üzlet ízére, beindul a szekér. Mindez a viagra feltalálásának idejében játszódik, a kilencvenes években. A lényeg, hogy Jamie megismerkedik Maggievel, akivel aztán viszonya lesz, és még talán többet is szeretne. A lány viszont azért fáradt bele a párkapcsolatokba, mert parkinson-kóros, és nem akar senkit kitenni ilyen életnek.

Az egészben tényleg az tetszett igazán, hogy baromi könnyen lecsúszik az embernek, minden klappol. Noha nem több egy hollywoodi popcorn romantikánál, de nem is akar többnek látszani: dráma és szerelem, némi humorral. Szerencsére a film poénosabb része sem válik egy percig sem kínossá, még akkor sem, ha a fő humorfelelős a főhős dagi tesója - klisé a köbön tudom, de a szexista dumák marha jók voltak.


A két főszereplőre amúgy megint nem lehet panasz. Bár elsőre A Buborék Srác Gyllenhall kicsit furcsának tűnhet ennyire laza szerepben, de nagyon ment neki, tényleg. Mellette Hathaway is helytállt, csak úgy vibrált köztük a levegő, semmi kétség.

Sajnos a túlzott klisé lavinában vérzik el a film, hiszen a fordulatok többsége gondolom senkit sem fog meglepni. Akármennyire is könnyen fogyasztható csemege lett, sok újdonságot nem sikerült kipréselni belőle. Maga a film vége pedig már messziről kitalálható, ha van egy kis rutinod a hasonló témákban, akkor egyhamar kimatekozod. A végeredmény 7/10. Egyszer tényleg szórakoztat a maga módján, de többször nem hiszem, hogy megnézném.