Clint Eastwood négy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a Gran Torino után már csak és kizárólag a rendezői székből akar filmekhez kötődni, azonban úgy tűnik, van az a pénz, amely még a morcos öregurat is újra színészkedére készteti. Valahol jó lett volna, ha az isteni Gran Torino-val búcsúzik az öreg, mert tisztességes lezárása lett volna színészi karrierjének, másfelől viszont jó volt újra látni a megszokott szerepében.
Robert Lorenz rendező és Eastwood már jó régi cimborák, Lorenz az öreg Clint korábbi filmjeiben rendezői asszisztensként tevékenykedett, most azonban élete első direktori munkáját tette le az asztalra. A film azonban nem miatta hasalt el, sokkal inkább az első forgatókönyves Randy Brown klisés sztorija által. Mert a rendezés az pazar, minimális hangvételű, lassan csordogáló ugyan, de képes arra, hogy beszippantson, ha csak kis szakaszokra is.
A vén róka Gus amolyan baseball-megfigyelőként keresi a kenyérre valót, sorra járja a meccseket, figyeli a fiatal tehetségeket, kiket érdemes leszerződtetni az adott nagy csapatba. Látása már nem a régi, de ahogy azt egy Eastwood-kaliberű karaktertől várjuk, ő ugye váltig állítja, hogy semmi baja, minek neki orvos, úgysem értik a dolgukat. Karrierista lányával, Mickey-vel a kapcsolata nem túl fényes, ritkán érintkeznek, azonban a lány mégis apja nyomába ered, amikor megtudja, hogy nincs minden rendben az öreggel. Miközben sorra járják a meccseket, próbálják fényezni a viszonyukat, és ekkor lép be a képbe az egykori játékos, ám egy sérülés miatt szintén megfigyelővé vált Johnny, akinek amolyan szerelem első látásra szinten megtetszik Mickey.
Családi dráma, love story, baseball. Ez ügyesebb forgatókönyvvel még jól is elsülhetett volna, ha kerülik a sablonokat, mert azoktól aztán hemzseg a film közel két órája. Lecsúszik ugyan, ha nem is könnyedén, és akkor még hátra van a finálé, amely közel sem sült el jól, sőt, ez jelenti a film kegyelemdöfését.
Eastwood hozza a szokásos formáját, állandóan morgolódik, önfejű, összeráncolt szemöldökkel köpködi a cinikus megjegyzéseket, de hát őt pont ezért szeretjük. Justin Timberlake nagyon laza, szintén neki való szerepet sikerült ráosztani. Azok közé tartozom, akiknek szerencsére sikerült elfelejteni, hogy a színészi pályára való lépése előtt milyen förtelmeket követett el négy társával a kilencvenes években. Itt van még Amy Adams, aki sokat nem tesz hozzá játékával a filmhez, de nem is alakított rosszat. Mellékszerepekben pedig olyan színészeket fedezhetünk fel, mint John Goodman, Robert Patrick, Matthew Lillard, de még Scott Eastwood is feltűnik.
És végül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mielőtt írnál, olvasd el
- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.
Köszönet