2011. november 21.

Testcsere [Change-Up]

| | Leave a Comment
Az álomgyár nyilván úgy gondolja, hogy az ilyen testcserés filmekből sosem elég. Pedig általában nem ússzuk meg valami blőd jellemfejlődés és egy messziről kiszúrható tanulság nélkül. Nos, a Change-Up esetében sincs másképp.


Pedig a magas korhatárnak elvileg a pikánsabb poénok felé kellett volna zöld utat adnia. Néhány kivételt leszámítva azonban sajnos nem épp a legjobb irányba mentek el az írók. Ehhez még hozzájön az is, hogy az unrated verziót néztem, pedig hányszor megfogadtam már, hogy nem teszem, erre mégis.

Itt van nekünk Ryan Reynolds és Jason Bateman. Utóbbi egy karrierista családapa, míg előbbi egy laza életű, semmittevő, harmadrangú reklámszínész és nőcsábász. Mégis, amióta az eszüket tudják, legjobb barátok, nem mellesleg mindketten irigylik is egy kicsit a másik életét. Ezt egy szökőkútba való, kollektív vizelés alkalmával el is mondják egymásnak, másnap reggel pedig a másik bőrébe bújva ébrednek.

Ahogy az lenni szokott, innentől jönnek a bonyodalmak; legelőször úgy gondolják, visszacsinálhatják az egészet, ha újra könnyítenek magukon a szökőkútnál, csakhogy annak addigra már nyoma vész. Kénytelenek tehát egymás életét élni, amíg nem találnak valami megoldást. A jobb, illetve kevésbé jobb, már-már kínos mizériák közben pedig sor kerül egyik oldalról egy zűrös atya-fia kapcsolatra, másik oldalról pedig a látszólag idilli családban vannak komolyabb gondok, amiket tisztába kell tenni. Csak hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk, ezzel próbálják tuningolni a drámai hatást, kevés sikerrel persze.

Erre épül tehát a film, és mint azt már említettem, sok extrával nem kedveskedik. A poénok is leginkább arra építkeznek, ki hogyan bénázik a másik életében, de ha láttál már ilyen filmet, akkor nem lepődsz meg semmin. Muszáj azonban hozzátenni, hogy a két főszereplő rengeteget dobott hozzá az élményhez, hiszen mégis csak Reynolds és Bateman; egyikük sem ma kezdte, de mindketten tudnak nevettetni, ha arról van szó. Főleg Bateman miatt csillant fel a szemem, hiszen Reynolds nekem egészen másfajta szerepekben inkább szimpatikusabb.

Simán meglettem volna a szájba-sz*rós poénok nélkül, és talán ha egy vágott verziónak ülök neki, akkor némileg másképp gondolnék vissza rá, de így egy pontot muszáj levonnom. Maradjunk annál, hogy 6/10. Nem váltotta meg a világot, de nem is bántam meg, hogy megnéztem.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet