Greenberg

A The Squid and the Whale után Noah Baumbach nevét jó mélyre bevéstem az agyamba, és kíváncsi voltam, mit alkot legközelebb, hogy sikerül-e megütnie a szintet. A Greenberg egy furcsa, kissé melankolikus, kissé beszürkült hangulattal bíró független film, egy Ben Stillertől teljesen szokatlan alakítással. Jobb lett, mint a Squid? Nem. Tetszett? Fogjuk rá.

Roger Greenberg egy abszolút magának való figura. Negyvenéves múlt, de még mindig ott tart, hogy sehol, és ennél többet nem is akar elérni. Általában bunkó természetű, önbizalomtól mentes pasas, aki nemrég épült fel egy idegösszeroppanásból. Jelenleg a nyaralását töltő bátyja lakására felügyel. Itt találkozik Florence-el, bátyja asszisztensével. Valahol kettejük cseppet sem hétköznapi kapcsolatát boncolgatja a film, valahol pedig Greenberg lelki vívódásait. Mert az bizony van bőven.

Ezzel adva is van a depresszív lelkiállapot, ami körüllengi mind a száz percet. Furcsa is volt látni Stillert ilyesféle szerepben, de meglepő volt, amit művelt, egyszerűen nem tudott csalódást okozni. Pedig egyáltalán nem az ő filmjei felé kanyarodok el, ha teszem fel vígjátékot akarok nézni. Mégis, jó volt látni, hogy ezúttal nem nevettet, hanem komolyabban színészkedik kicsit. Ha a Florence-t alakító Greta Gerwig-et nem is tudnám annyira pozitív jelzőkkel illetni, akkor a film másik üde színfoltja minden bizonnyal Rhys Ifans volt, egyszerűen nagyon bírom a fickót.

Nem említettem még a film tempóját. Erről annyit érdemes tudni, hogy nagyon ráérősen döcög előre, egyáltalán nem siet sehova. Akinek a gyomra nehezen veszi be az ilyet, az akár el is kerülheti a Greenberg-et. Én viszont adok rá egy 7-est, mert hagyott némi keserédes hangulatot maga után, de nem bántam meg, főleg, hogy nem is vártam tőle sokat. Viszont hogy újranézem az elkövetkezendő évtizedben, arra nem vennék mérget.