A Being Flynn után meglehetősen vegyes érzésekkel keltem fel, napokig nem voltam képes eldönteni, hogy amit Paul Dano és Robert De Niro a vásznon művelt, és amit Paul Weitz (Amerikai pite, Rémségek cirkusza, Utódomra ütök) rendezésileg összehozott, most tulajdonképpen tetszett-e vagy sem.

Egy kicsit mindkettő, hiszen az alaptörténet jó.

Nick Flynn-t felhívja tizennyolc éve nem látott apja, egy meglehetősen piti indokkal, később pedig a hajléktalanszállón találkoznak újra: Nick ott kezd el dolgozni, az öreg pedig közben hajléktalanná vált. Alakítások terén elég erős filmmel van dolgunk, ez főleg De Niro részére írható fel, bár sokszor kicsit túljátszotta a szerepét, vagy egész egyszerűen csak túlírták azt. Valamint a film elején a váltakozó narráció is tetszett, ahogy próbál meggyőzni minket a két főszereplő, hogy melyikük a jobb mesélő.

Dráma létére azonban annyira nem markol az ember szívébe, de egyszeri megtekintésre azért ajánlott. 6/10. Kicsit mondjuk szomorú vagyok, mert ennél azért jobbat vártam, meg hát a trailer is jobbat ígért.

Paul Weitz rendezése, Nick Flynn írása nyomán (Another Bullshit Night in Suck City), amit saját élményeiből merített. Konkrétan a srác egy hajléktalan szállón vállal munkát, mígnem egy nap megjelenik az apja is, csak ő éppen a hajléktalanok közt.

Paul Dano játssza a srácot, apját pedig Robert De Niro. Várjuk? Az előzetes után feltétlenül.