2011. február 28.

Boom! Here comes the Boom!

Mint látjátok, megszépültünk, eddig ez a design jön be leginkább. Ez már végleges, esküszöm. Ez volt a délutáni program, na meg a Paper Man, amiről majd írok is valamikor. Ennyi.

Abszolút hülye ötlet: Dumb és Dumber 2.

Ami már persze volt, pontosabban előzményfilm, de ott nem Carrey és Daniels voltak a címszereplők. Bobby Farrelly azonban azt nyilatkozta, hogy ha sikerül megnyerni a két színészt, simán eltudná képzelni velük a sztori folytatását mondjuk húsz évvel később. Hát, hülye ötlet, legalábbis szerintem. Az a film úgy jó, ahogy van. Emlékszem, még moziban láttam először, és a poénok még ma is ütnek, elég ha rájuk gondolok. Elő kéne kaparni újra.

Gratulálunk!

Oscar est: A Király Beszéde tarolt, Bale végre megkapta a szobrot

Akkor ezen is túl vagyunk. Nagyjából bejöttek a tippjeim. Azt mondom, hogy korrekt lett a végeredmény, egy-két kivétellel ugyan, de mindegy is. Persze a legjobban Christian Bale sikerének örülök, ezért az alakításért mindenképp neki járt a szobor a kategóriában.

Lássuk akkor.

Legjobb film
A király beszéde (The King’s Speech)
Legjobb férfi főszereplő
Colin Firth (A király beszéde)
Legjobb női főszereplő
Natalie Portman (Fekete hattyú)
Legjobb rendező:
Tom Hooper (A király beszéde)
Legjobb betétdal:
We Belong Together (Toy Story 3)
Legjobb vágás:
Social Network (Angus Wall és Kirk Baxter)
Legjobb vizuális effektusok:
Eredet
Legjobb dokumentumfilm:
Inside Job
Legjobb rövidfilm
God of Love
Legjobb rövid dokumentumfilm: 
Strangers No More
Legjobb kosztüm:
Alice Csodaországban
Legjobb smink:
Farkasember
Legjobb hangvágás:
Eredet
Legjobb hangkeverés:
Eredet
Legjobb filmzene:
Social Network (Trent Reznor, Atticus Ross)
Legjobb férfi mellékszereplő
Christian Bale (The Fighter – A harcos)
Legjobb idegen nyelvű filmek:
In a Better World (Dánia)
Legjobb eredeti forgatókönyv:
A király beszéde (David Seidler)
Legjobb adaptált forgatókönyv:
Social Network (Aaron Sorkin)
Legjobb animációs film:
Toy Story 3
A legjobb animációs rövidfilm: 
The Lost Thing
Legjobb női mellékszereplő:
Melissa Leo (The Fighter – A harcos)
Legjobb fényképezés:
Eredet
Legjobb látványterv:
Alice Csodaországban

2011. február 27.

Magyar zombifilm? OMG!

Küsz 2. - A legenda ébredése. Ez lesz a címe az első magyar zombifilmnek. Ez így lol. Főleg, hogy nincs is első rész, egészen pontosan ez az első. Amúgy ez a Küsz egy halfajtát jelent, amik olyan vírust hordoznak, amitől az emberek élőhalottá válnak. Íme az előzetes.

Megvannak az Arany Málna győztesei

Kiosztották a legrosszabbaknak járó díjakat, ahogyan azt minden évben, az Oscar gála előtt teszik. Hoppá tényleg, ma este jön Oscar bácsi. Holnapra a legjobbak is kikerülnek.

Amúgy durva, hogy a Léghajlító mennyi díjat elvitt.

  • Legrosszabb film: Az utolsó léghajlító
  • Legrosszabb színész: Ashton Kutcher – Bérgyilkosék, Valentin nap
  • Legrosszabb színésznő: Szex és New York 2. főszereplői
  • Legrosszabb női mellékszereplő: Jessica Alba – The Killer Inside Me, Utódomra ütök, Machete, Valentin nap
  • Legrosszabb férfi mellékszereplő: Jackson Rathbone – Az utolsó léghajlító, Alkonyat – Napfogyatkozás
  • Legrosszabb, szemkiugrasztó 3D: Az utolsó léghajlító
  • Legrosszabb páros/csapat: A Szex és New York 2 teljes színészi gárdája
  • Legrosszabb rendező: M. Night Shyamalan – Az utolsó léghajlító
  • Legrosszabb forgatókönyv: M. Night Shyamalan – Az utolsó léghajlító
  • Legrosszabb remake, paródia vagy folytatás: Szex és New York 2

2011. február 26.

The Resident

Talán a Resident-re az lenne a legmegfelelőbb jelző, hogy rossz időben volt, rossz helyen. Ezalatt azt értem, hogy ha mondjuk a nyolcvanas években készült volna el, akkor inkább betalált volna, viszont ez így 2011-ben már kevés volt.


Mennyit tudsz a sztoriról? Pont eleget? Biztosan! Ezt azért írtam le így, mert nem akarok túl sokat elmondani a történetről. Maradjunk annyiban, hogy Hillary Swank albérletet keres, talál is egy neki megfelelőt, ahol Jeffrey Dean Morgan a főbérlő, akinek az örege, Christopher Lee is azon az emeleten lakik, és nagyon gonoszan tud nézni. Többet nem is érdemes tudni, csak rombolnám az amúgy nem nagy élményt.

Az volt a legnagyobb probléma, hogy túlságosan is kiszámítható az egész, már messziről látszott a következő fordulat. Oké, ha ezzel neked nincs is mondjuk bajod, akkor elárulom azt is, hogy azt hiszem, egyszer, ha sikerült megugranom egy hirtelen jelenetnél, valamint a feszültség is csak néhol ült rá a játékidőre. Lehet ám, hogy velem van a baj, de picit többet vártam azt hiszem.

A pofonegyszerű történetet néhol már csak a színészek játéka tudta megmenteni, ugyanis: mindenki remekelt, többé kevésbé. Swank rendben volt, állta a sarat. Az pedig, hogy Christopher Lee is jó, szerintem mondanom sem kell. Viszont Jeffrey Dean Morgannel kicsit vegyesek az érzelmek. Látszott az igyekezet, néhol tényleg vitte a hátán a jelenetet, beleadott amit tudott, ezekkel ellentétben sokszor nem érte el a kívánt hatást.

Az előzetes amúgy megtévesztett minket, nem egy jóféle albérlős horror született, sokkal inkább egy néhol picit unalomba fulladó thriller. A drámázásokkal nem volt bajom, nem vitték túlzásba, ami volt, azt is jól eltalálták, azokért tényleg egy piros pont jár. Volt egy visszajátszásos jelenet, ami picit jobban odatapasztott a székhez, már-már majdnem elkaptam a film fonalát, csak sajnos sikerült újfent elengednem.

A The Resident sajnos így 5/10 lett. Talán a gyakorlottabb, elhivatott horror rajongók majd rábólintanak, de nálam ez így mellélövés volt. Amúgy az egész only-DVD dolog lesz, szóval odakint sem adták mozik, hanem egyenesen lézerlemezre küldték (nem véletlenül, ehh), gondolom majd hozzánk is érkezik valamikor.

2011. február 25.

Majmok Bolygója - Első kép

James Franco látható a képen, aki a filmben megalkotja az első intelligens majmot. A Rise of the Apes novemberre érkezik a mozikba.

Ennyi.

Source Code előzetes

Amúgy ezt én várom, mert hát anno a Moon bejött, és ez ugyanattól a rendezőtől. Gyllenhall egy vonaton ébred, és az a feladata, hogy megakadályozza a katasztrófát, mert a szerelvény fel fog robbanni. Mindezt annyiszor éli át, amíg nem sikerül az akció.

Kár amúgy, hogy a csajt belevitték, mert már ebből az egy percből is lejött, hogy itt románc lesz, és én tartok tőle, hogy ez a rész picit lefogja húzni a filmet. Na de majd meglátjuk.

2011. február 24.

Király! - szinkronosan

Hát ez így az eredeti hangokhoz képest elég gáz furcsa, de azért várjuk, mert még mindig egy hatalmas poénnak ígérkezik. Július 7. lesz a hazai premier, a magyar cím pedig... hát inkább hagyjuk.

Másnaposok 2. teaser!

Végre megérkezett az első képanyag a Másnaposok 2.-ből. Nem mutatnak túl sokat a filmből, de ők így együtt eszembe juttatták, mennyire is jó volt az első. Kedvcsinálónak megfelelő.

Mától adják

Jutott erre a hétre is néznivaló, meg olyan is, amit már láttam. Csekk!

Honnan tudod? - Romantikus vígjáték, meg dráma. Reese Witherspoon, Owen Wilson, Paul Rudd.
Féktelen Harag 3D - Na erre menni kell, mindenképp! Nicolas Cage 3D-s aprítása. A lányát keresi, akit elrabolt egy szekta, hogy feláldozzák. Cage pedig nem kímél senkit. Az eddigi cuccok azt sugallták, hogy a készítők nem vették halál komolyra a filmet annyira, ha ez beválik, akkor simán jöhet. Remélem mielőbb megtudom nézni.
A Harcos - Aki a címre kattint, az elolvashatja, mennyire oda voltam a filmért. Kötelező annak, aki nem látta még, Bale zseniális benne.
Szerelmek háza - Finn vígjáték-dráma.
Precious - A boldogság ára - Dráma egy túlsúlyos, kiközösített lányról.

Még egy Paul trailer

Nemsokára érkezik ez a film is, amelyben Seth Rogen egy űrlény hangját kölcsönzi, aki Simon Pegg-ékkel menekül a kormány elől. Még mindig várós.

2011. február 23.

Jön a Zombies vs. Robots

Az a hír járja, hogy Michael Bay lesz a producere a Zombies vs. Robots képregény adaptációnak. A történet a jövőben játszódik, amikor is a Föld utolsó életben maradt emberét, egy fiatal lányt őriznek a robotok az intelligens zombik ellen, hahaha! Ennél a résznél hangosan felnevettem, de tényleg.

Valami ilyesmit kell elképzelni borítónak.

Transformers 3D

Ezzel büntet a Hasbro. Ilyen 3D-s szemüvegeket lehet bezsákolni Amerikában, 9,99-ért. Nagyon rá vannak feszülve a harmadik részre, ugye Bay ígérget, meg jönnek az ilyen marketing fogások is. Mondjuk az a bizonyos fél perc sem volt rossz. Hát majd meglátjuk, talán nem b*sznak át minket harmadszorra is.

Nekem ez a Limitless nem jön már be annyira

Újabb poszterrel fejelték meg a közelgő Limitless mozit, a múltkori teljesen cool után. Ez viszont annyira már nem tetszik, egészen pontosan a legutóbbihoz képest.

2011. február 22.

A 10 legjobb narráció

Listát írni jó. Ezúttal a vérengzés célpontja a tíz legjobb narráció lesz, ahogy azt már a címben is leírtam. A lista amúgy nagyon szubjektív, meg mondjuk ha többet agyalok rajt (na jó, így sem öt perc volt) akkor találok még jobbakat.

Nem tipikus lista, nem állítottam tetszési sorrendbe, maradt a jó öreg betűrend. Essünk neki!.
  • Amerikai Psycho (American Psycho) - Na igen, itt mindenképp meg kell említeni, hogy a könyvből nagyon sok jó monológ kimaradt, de még így is jutott elég. Bateman reggeli rutinja alapozza meg az egészet, de hallhatunk még nagyon jókat.
  • Dexter - Sorozatok is helyet kapnak a listában, egyértelmű, hogy Michael C. Hall hihetetlenül közvetíti az epizódokat. Az a hang basszus, az ember szinte beleborzong.
  • Dokik (Scrubs) - Mit érne egy Scrubs, ha nem lenne JD és az ő folytonos gondolatmenetei? Őszinte leszek, nekem leginkább az utolsó percekben helyet kapó drámaibb szövegek fogtak meg, amihez általában mindig valami pontosan passzoló dalt választanak.
  • Durr, Durr és Csók (Kiss Kiss, Bang Bang) - Nekem annak idején azért jött be ez a narráció, mert Downey abszolút közvetlenül nyomja. Ilyenekre értem, hogy például azt is megjegyzi közben, hogy "jó szar narrátor vagyok" és elkezdi előröl.
  • Egek Ura (Up in the Air) - Leginkább a záró mondatok fogtak meg, noha nem épül az egész film a főhős gondolataira, azért ami maradt, az megállja a helyét. Öröm hallgatni, főleg Clooney hangjával.
  • Harcosok Klubja (Fight Club) - Azt hiszem, ide felesleges is lenne bármit írnom, hiszen elég csak a filmre gondolnunk, és mindent megértünk. Edward Norton zseniális, egyetlen rossz szót nem tudnék mondani rá.
  • Sin City - A bűn városa - Nos, ha ez rendes toplista lenne, akkor minden bizonnyal a Sin City végezte volna az első helyen. Bizony, Legjobb Narráció kategóriában még a Fight Club-ot is lepipálja nálam, pedig minden másban a klub a nyerő. A legjobb egyértelműen Mickey Rourke, de azért akárki szólal meg, mindenki remekel.
  • Southland Tales - A káosz birodalma - Ha ahhoz a - felteszem népesebb - táborhoz tartozol, akiknek a film nem jött be, azért azt ismerd el, hogy Justin Timberlake kegyetlen módon tudta végigkommentálni az eseményeket. Az ő hangja is kellett hozzá, hogy anno a Southland Tales fonalát elkapjam és el ne eresszem a kb. két és fél órára.
  • Vonzás Szabályai (The Rules of Attraction) - Még egy Ellis adaptáció a listában. Itt az fogott meg elsősorban, hogy három szereplő szemszögéből látjuk a történteket, mindenki más hozzáállással ecseteli a dolgot. Na jó, egy rövid időre kapunk egy negyedik szereplőt, Victort, aki elmeséli nekünk európai kirándulását. Mind a könyv, mind a film kötelező darab.
  • Watchmen - Az Őrzők - Elérkeztünk a lista végére. Hát igen, a Watchmen. Jackie Earle Haley hangja csak néhol idéz Rorschach naplójából, de végig uralja a filmet. Képregényben jobban működött igaz, de filmben is eltalálták a dolgokat.

2011. február 21.

Na ez így most ütött - TF3

Félperces tv-spot-ot kapott a Transformers 3. része. Ugye Bay azt ígérte, tanultak a második rész gyerekes hibáiból, sokkal komolyabb cuccról lesz szó ezúttal, a trilógia zárásaként. Mindenesetre ez a kis videó egész jónak tűnik.

Hesher-trailer

Hesher (Joseph Gordon-Lewitt) egy igazi embergyűlölő fickó, aki lenézi a világot és nem törődik semmivel. Találkozik egy kis sráccal, akinek tetszik Hesher életfelfogása.

A filmet már bemutatták pár filmfesztiválon, Amerikában majd áprilisban lesz a premier. Gordon-Lewitt szerepelni fog még Natalie Portman és Rainn Wilson.

És ha már Bradley Cooper

Akkor jöjjön az egyre csak közelgő Másnaposok 2-ből egy újabb kép. Hamarosan érkezhetne már valami képanyag is.

Limitless poszteren

Április 14-én érkezik majd a Limitless, főszerepben Bradley Cooper és Robert De Niro. A filmben egy olyan tablettáról lesz szó, amelyet ha bekapsz, képes leszel használni az agyad kapacitásának 100%-át. Cooper be is vesz egyet. A magyar cím Csúcshatás lesz.

Apollo 18 trailer

A Blair Witch Project és a Cloverfield után újabb kézikamerás cucc érkezik, amely arról szól, hogy tulajdonképpen miért is nem mentünk többször a Holdra? Amcsi premier április 22.

Legjobb Battle LA poszter

Tegnap óta már befigyel az oldalsávban, ami ugye azt jelenti: a következő levárósabb film. A Battle Los Angeles legújabb posztere pedig ez volna.

2011. február 20.

Filmfüggés #3

A helyzet az, hogy ha összegyűlik kellő mennyiségű film (azt hiszem 5 az pont elég lesz), akkor havonta jelentkezem ezzel a rovattal. Persze inkább csak a régebbi filmekre fogok összpontosítani, amelyekről nincs kedvem-erőm-hangulatom pár sornál többet írni, és nem érnek meg egy külön bejegyzést. De ez amúgy nem azt jelenti, hogy régi filmekről abszolút nem fogok majd külön írni. Ja, és amik itt megjelennek pár sorban, azokat nem feltétlenül mostanában láttam.

Lódító Hódító (The Invention of Lying)
Íme egy újabb iskolapélda arra, hogyan kell egy remek alapötletet nem túl jól kihasználni. A történet ugyanis egy olyan világban játszódik, ahol nem létezik a hazugság. Még a filmekben sincsenek fikciók, a reklámok is közlik, ha pl. a Coca Cola egészségtelen. Mark Bellison élete romokban, ám amikor feltalálja a hazugságot, rájön, mekkora hasznot húzhat belőle. Eleinte jól indul a film, bár picit már a kezdésnél erőltetettnek éreztem. Sajnos végül a kivitelezésen bukott meg a dolog, nem erre számítottam. Néhol a film már túl drámai, de ez persze nem baj. 5/10.


Köszönjük, hogy rágyújtott! (Thank You, for Smoking!)
Ezt a filmet imádtam. Jason Reitman 2005-ös filmje, aki azóta például a zseniális Egek Urával is jelentkezett. Elég társadalomkritikus az a mozi. Nick Naylor (Aaron Eckhart) PR szakember, munkaköre pedig: népszerűsíteni a dohányzást a mai világban. A másfél órás játékidő pikk-pakk elszállt amúgy. Bár mindenhol vígjátéknak van beállítva, de közel sem az, inkább több a drámázás, meg a polgárpukkasztás. Szórakoztató. 8/10.

Égető bizonyíték (Burn After Reading)
Bár nem ez a Coen testvérek legjobb filmje, de a komolytalanságaikat nézve korrekt filmról van szó. Osbourne Cox-ot (John Malkovich) menesztik a CIA-tól, aki ezek után megírja a memoárjait. Ám a CD-re mentett emlékiratok két ügyetlen edzőtermi alkalmazott kezébe kerülnek, akik úgy döntenek: zsarolnak. Persze ennél összetettebb a sztori, több szálon fut, amelyek mindig kuszábban futnak össze, mindenki megcsal mindenkit, Brad Pitt pedig baromi vicces, Clooney meg szimplán hihetetlen. 7/10.

Transamerica
Abszolút felkészületlen voltam ezzel a filmmel kapcsolatban, de kellemes csalódás lett végül. Felicity Huffman egy transzszexuálist alakít, akinek már csak egy műtét van hátra, hogy teljesen nő legyen (gondoltam kitaláltátok melyikről van szó). Ekkor derül ki, hogy van egy fia, akit szárnyai alá vesz. Amit utólag sajnálok, hogy szinkronnal néztük, mert rengeteget rombolt az élményen, kíváncsi lettem volna, Huffman hogyan játszik a hangjával, mert az alakítása kiváló. Lehetett volnas 7 is, de így csak 6/10.


Nehéz idők (Harsh Times)
Ez egy nagyon kemény film, tényleg. Bár nem ez Christian Bale legjobbja, de nem semmi, mekkorát alakít ebben is. Két régi jó barát munka után kajtat, pontosabban mindig találnak valami jobb programot, miközben minden szarba belekeverednek. Egyikük, Jim (Bale) háborús veterán, elég labilis idegzetű fickó, minden álma, hogy zsaru legyen. Barátja, Mike (Freddy Rodriguez) azért akar dolgozni, hogy ügyvéd barátnője (Eva Longoria) ne cseszegesse annyit. A filmben akadnak elég durva dolgok, néha picit leül, de sikerül felkapaszkodnia, hogy megint tetőfokon legyen az izgalom. 7/10.

A félszemű (True Grit)

A Coen tesók ezúttal a western témához nyúltak, méghozzá egy 1969-es John Wayne klasszikust dolgoztak fel. Ha egészen pontos akarok lenni, akkor állításuk szerint ők a könyvből merítettek inkább. De mivel nem olvastam a könyvet, és nem láttam az eredetit, így párhuzamot sajnos nem tudok vonni, mindenesetre korrekt munka született, műfajon belül igazi gyöngyszem.


Megmondom őszintén, kellett úgy fél óra, mire a film igazán berántott, addig sajnos nem sikerült elkapnom a fonalat. A felvezetés ugyanis túl hosszúra sikerült, ebből simán le lehetett volna faragni egy keveset, de utána már nem volt semmi gond. A történetről annyit érdemes tudni, hogy a tizennégy éves kislány, Mattie Ross apja gyilkosát, Tom Chaney-t keresi. Chaney (Josh Brolin) ugyanis piás volt, amikor lelőtte az öreget, aki amúgy csak segíteni akart neki. Na persze Chaney amúgy is körözött bűnöző. Mattie felbérli az iszákos, cinikus, öreg, félszemű békebírót, Rooster Cogburn-t (Jeff Bridges), aki nagy nehezen ugyan, de elvállalja. Hozzájuk csapódik még LaBoeouf (Matt Damon) is, aki amúgy egy Ranger.

Amit érdemes egyből megjegyezni: Jeff Bridges hihetetlenül jó. Olyan durván hitelesen nyomja a züllött külsejű/életű marsallt, hogy besz*rás. Folyton sztorizgat, nem érdekli semmi, mindig másnapos (vagy éppen aznapos), és zsigerből cinikus. Egy westernbe átültetett Lebowski? Majdnem. Hatalmas adaggal tesz hozzá a filmhez. Ráadásul tényleg mindenki korhoz illő akcentussal beszél, ez egy picit még inkább rápakol az amúgy sem gyenge western-feelingre. Na persze ugyanide sorolnám a szép tájakat, amik egy ilyen témájú filmből nem hiányozhatnak.

A többi szereplőkről röviden: szintén rendben van mindenki. Matt Damon, hát nem a kedvencem, de simán beleillett a képbe. A kislányt alakító Hailee Steinfield-en meglepődtem amúgy, eleinte valamiért nem igazán volt szimpatikus, de később már nem figyeltem oda erre. Johs Brolin is jó, csak szinte alig látjuk.

Azonban vigyázat! Aki nem rajong az 1800-as évekből szabadult, lovagló, lövöldözős, kalapos figurákhoz, annak nem merem nyugodt szívvel ajánlani. Minimális rajongás a műfaj iránt nem árt, akinek nincsenek túlzott tapasztalatai, az csak az idejét pazarolja.

Összesítve tehát... A Coen tesók ismét kitettek magukért. Jó látni, hogy néha a hülyülések mellett (pl.: Burn After Reading) azért jócskán futja nekik a tőlük elvárt komoly filmekre. A True Grit így egy 7/10 lett, szinte érezni a frissen ellőtt vadnyugati puskaport a film közben is. Ha ez lenne a tesók első filmje, repülne rá a 8 pont, de mivel tudjuk, hogy ennél sokkal jobbra is képesek, így muszáj szőrösszívűnek lennem.

2011. február 19.

Cyrus - A furcsa srác

Muszáj azzal kezdenem, hogy akinek a fejében Jonah Hill neve egyenlő az agyatlan szórakozással, az kicsit most kösse fel a gatyáját. A Cyrus egy kicsit lehúzós film lett egy fiúról, aki makacsuk ragaszkodik az anyjához, de nem úgy, ahogyan azt elsőre gondolnánk.


John hét éve elvált, azóta egyedül élő, magányba burkolózott férfi. Volt felesége (akivel azóta barátok) újra férjhez megy, ez kicsit még jobban földhöz vágja, de az unszolására elmegy vele és újdonsült férjével egy buliba. Itt ismerkedik meg Molly-val, akivel kapásból közös húron kezdenek pendülni. Mint kiderül, Molly-nak van egy fia, a 21 éves Cyrus, aki nem nézi jó szemmel, hogy egy harmadik ember próbál beférkőzni az életükbe.

Eleinte még azt látjuk, hogy Cyrus kedveskedik, viszont érezni rajt a rossz indulatot, melyet próbál ugyan leplezni, de végig tudjuk, valami nincs rendben a sráccal. Ez volt az a fonal, amit Jonah Hill elég rendesen elkapott, és megmutatta, megy neki a drámázás is. Persze nem egy tökéletes színész, viszont egy másik arcát sikerült megmutatnia ezúttal. Néha már picit félelmetes, de tényleg. És ha már a szereplőknél tartunk, akkor muszáj megemlíteni a főszereplő John C. Reilly-t, aki általában remekel, ezúttal sem volt másképp. Most is ugyanolyan szimpatikus figura, mint máskor.

Nem lett azonban tökéletes a film, erről főként a kiszámíthatósága és az egyszerűsége tehet. Ez utóbbi még nem is lenne hiba, de nem éltek a lehetőségekkel. Ezalatt többek közt a végét értem, túl egyszerűen zárták le, olyan semmilyen, de majd meglátjátok.

A másik hatalmas negatívum az az operatőri munka. Ez mi volt? Sokszor mintha egy home videót néztem volna. Vagy ez volt a cél - de akkor francba velük - vagy csak amatőrre bízták a munkát. Néha már tényleg nagyon tudott zavarni, bizony sokat rombolt az élményen.

A film nálam 6/10 lett, egyszer mindenképp érdemes megnézni, de többször nem fog rávinni a lélek. A szereplők tényleg jól játszanak, de az ilyen sztori inkább csak mellékszálként szokott működni valami nagyobb történet keretein belül. Azonban lehetett volna jobb is, de másfél órában picit unalmasra sikerült.

Skyline

Én kikapcsolt aggyal néztem végig a Skyline-t, de még sajnos így sem sikerült berántania a maga kis szférájába. A helyzet az ugyanis, hogy hallottam jót és rosszat a filmről (nagyrészt az utóbbit inkább), kíváncsi is lettem rá, de az 5 pont alatti Imdb átlag, valamint az a tény, hogy ezt egyenesen az AVP2 rendezőpárosa tolta az orrunk elé, hát nem túl bizalomgerjesztő valljuk be.

Míg hőseink egy luxuslakosztályban buliznak, addig idegenek szállják meg a várost. Reggel csúnya ébredés, majd az ablakon kinézve egy lepusztult városkép tárul eléjük. Valahogy ki kell jutniuk az épületből, viszont rizikós a dolog, főleg a kék fény miatt. Mert aki belenéz, azt magukhoz vonzzák az idegenek, és már be is kebelezik.


Az egész mozi olyan, mintha a rendre-sorra Zs-kategóriás, magyarul gagyi filmeket készítő Asylum kicsit jobban összekapta volna magát. Azt hiszem így lehetne leginkább körülírni a Skyline-t. A helyzet az ugyanis, hogy nagyon sorozatminőség-szinten van a dolog. Ez az érzés még akkor is elkapott néha, amikor próbáltam figyelmen kívül hagyni a megannyi sorozat színészt. Scrubs rajongóknak itt van Donald Faison, míg a Dexter figyelők David Zayas-t ismerhetik fel. Eric Balfour nem éppen egy túlzottan szimpatikus színész számomra, ellenben itt nem volt vele gond.

Elmondom, mi tetszett a kasztingon kívül még. Bár nehezen indul be a gépezet, a film második fele már nem unalmas. A taktikázás, hogyan szabaduljanak ki a lakosztályból, valamint maga a menekülés. Nem szegeztek oda a székhez, mert a közepes szintet nem ütik meg ugyan, de legalább nem unatkoztam. Ehhez persze a remek látvány jól jött, mivel a rendezőpáros többnyire vizuális effektekkel is foglalkozik, sokkal otthonosabban mozognak ebben a témában, mint a rendezésben. Olyan mozikban vették már ki a részüket a látványt illetően, mint az Avatar, Vasember 2., 300, és még tényleg nagyon sokáig lehetne sorolni.


Ami miatt húztam a számat, hát az minden más. Főleg a vége, na de majd meglátjátok, hogy miért. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, mindenesetre ha lesz folytatás, nagyon érdekes utat hagytak neki. Ezzel a szállal sok mindent ki lehet hozni még. Ki tudja, talán vevő is lennék rá.

Gondban vagyok az osztályzással, mivel pár hete láttam, és bár volt időm megemészteni, de elég sokat kellett filózgatnom. Azt hiszem, ez így egy 4/10-es film lett, sajnos többre nálam nem futotta. Elég kemény B-kategória gyakorlat szükséges hozzá, hogy végig bírd ülni.

2011. február 18.

Rohanás (Faster)

A legnagyobb gond a filmmel az volt, hogy amit az elején kapásból felállítottak nekünk, nagyon hamar eltűnik. Bár bosszúfilmnek megmarad, de a több szál bevitele nem kevés üresjárattal jár néhol, sajnos. Nem ültem le világrengető elvárásokkal, nem is kaptam tökéletes filmélményt, de egyszeri szórakozásnak simán elmegy a Faster, persze kizárólag gyakorlott akció fanoknak.


A szimplán csak Sofőr néven ismert fickó (Dwayne "The Rock" Johnson) kiszabadul a börtönből, majd elindul, hogy megbosszulja testvére halálát és azt, hogy őt börtönbe juttatták. Nem ismer kegyelmet, van egy szép kis listája, mint ahogyan az a Kill Bill-ben is volt, a neveket pedig egyesével húzza ki. Közben a rendőrség vadászni kezd rá, illetve egy bérgyilkos (Oliver Jackson-Cohen) sem hagyja, hogy nyugodtan végezze a dolgát. Hősünk nagyon célorientált amúgy, még az sem érdekli, ha célpontja éppen dolgozik. Csak besétál, és a kedves kollégák szeme láttára bumm! Majd tovább áll.

Látszott az igyekezet, hogy próbáltak valami nagyon kerek dolgot összehozni, de azért valljuk be: nem egy annyira egyedi sztorival van dolgunk. Kemény arc kijön a sittről, hogy bosszút álljon, miközben üldözik jobbról-balról. Szerencsére sok múlt a színészeken, ráadásul a végén kapunk majd egy csavart is, amely nem árt a történetnek.

Nagyon próbálták építgetni a karaktereket: még a zsaru (Billy Bob Thornton) és a bérgyilkos magánéletébe is bepillantást nyerhetünk. Mindeközben azt hisszük, hogy ez tök jó, mert majd biztos lesz valami súlya ennek, de a film végén rájövünk, hogy ezzel vagy a drámai vonalat próbálták növelni, vagy pusztán csak kiakarták tölteni a játékidőt. Feleslegesnek éreztem ezeket a jeleneteket, ráadásul néhol már unalmas is volt picit, tessék itt az üresjárat.

A színészekről annyit röviden, hogy Dwayne Johnson okés volt, attól függetlenül, hogy szinte végig ugyanazzal az arckifejezéssel játszik, valamint van körülbelül tizenöt mondata. Nyilván nem egy kiemelkedő tehetség, de erre a filmre bőven elég volt. De nem húzom le, bírom őt. Thornton is jól alakította a kokszos, lassan nyugdíjba vonuló, elvált, kiégett zsarut (bazz ez így mennyire sablonos). Még Oliver Jackson-Cohen is remekelt, sokszor úgy éreztem, hogy a mellékszereplők lemossák a színről Rock-ot.

Értékelés. Az van, hogy egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy 6/10-nél többet adjak. Nem egy kimagasló akciófilm, de péntek délutánra kellemes kikapcsolódás volt. Amúgy simán újranézhető, de persze majd csak a távoli jövőben. A cím amúgy picit megtévesztő, mivel nem pörög maximális fordulaton a film, párszor leül, néhány jelenet van csupán, amikor tényleg a plafont verdesi az adrenalin.

Amúgy arra kíváncsi leszek, hogy Dwayne Johnson most majd milyen irányba fog elmenni. Értem ez alatt azt, hogy annak idején nagyon erőltették rá ezt az akció imázst, ő mégis inkább elment vígjátékokba, azonban a Fasterben bebizonyította, hogy akciófilmekbe kiváló, még mindig. Remélem észhez kap és láthatunk tőle még pár komolyabb húzást.

Ez most ilyen lesz

Nagyjából készre faragtam a piszkozatokat, amelyekkel el voltam maradva, ezen a hétvégén pedig posztolom is mind. Természetesen filmes beszámolók lesznek, vasárnap pedig egy filmfüggéssel fogom megfejelni a dolgot. Ez egy ilyen hétvége lesz, még ma érkezik az első.

A legújabb Thor előzetes

Az van, hogy ezúttal nem a teljes filmet mesélik el 5 percben, hanem két és fél percben egy olyan előzetest raktak össze, ami nem hajaz túlzottan az előzőekre. A premier tudjátok, április 29. Nem a legvárósabb képregényfilm, de azért megyünk rá.

Shane Black rendezi az Iron Man 3-at

Miután Jon Favreau kiszállt a Vasember projectből, új rendező után kellett nézni a stúdiónak. Eleinte pletyka szinten terjengett a dolog, miszerint Shane Black, a Kiss Kiss Bang Bang, direktora fogja lesz az esélyes, de mostanra már megerősítették, hogy valóban ő lesz az. Azt még nem tudni, hogy a forgatókönyvet is rábízzák-e.

Richard Kelly következő filmjéről

Richard Kelly, a Donnie Darko, Southland Tales és a Doboz című filmek rendezője legközelebb Eli Roth közreműködésével a Corpus Christi című mozit. Kelly amúgy az írói és a rendezői teendőket is magára vállalta, Eli "csak" a producer lesz. Ha minden a terv szerint halad, nyáron már hozzá is láthatnak a forgatáshoz. A film egy iraki veteránról szólna, aki Texasban megismerkedik főnökével. Egyelőre ennyit tudni, semmi másról nem volt még szó, még arról sem, milyen témájú lesz a film. Persze ha Kelly írja és rendezi, akkor mindfuck lesz a javából, legutóbbi filmjei legalábbis erre engednek következtetni.

2011. február 17.

Pinokkió vázlatok

Többek közt Guillermo Del Toro kezei közül fog kikerülni a stop-motion technikával készült, 3D-s Pinokkió újrafeldolgozás. Azt ígérik, valamivel sötétebb hangulatú lesz a történet, mint ahogyan azt eddig megismerhettük. Ezek a vázlatok egyenlőre, nem tűnik rossznak a hangulata.

Szuperhősök az öregek otthonában?

Matthew Vaughn tavaly a zseniális Kick-Ass-el mutatta meg, mennyire jól tud adaptálni, idén pedig az X-Men előzményfilmmel, a First Class-el jelentkezik. Most azonban elárulta következő húzását, amely egyelőre még csak a fejében létezik ugyan, de nem lenne rossz. Az egész a The Golden Age című képregényen alapulna. Egy öregek otthonában játszódik, ahol az idős akcióhősök tengetik visszavonultan mindennapjaikat, szokásos nyugdíjas korabeli gondokkal küszködve. Vaughn azt is hozzátette, hogy olyan színészeket szeretne megnyerni a filmhez, mint például Jack Nicholson, Warren Beatty, vagy éppen Clint Eastwood. Arról nem esett szó, hogy esetleg DC vagy Marvel világból merített hősökről lenne-e szó, mindenesetre Eastwood simán elmenne egy öreg Rozsomáknak. Hát, meglátjuk.

Mától adják

Visszatérés - Retrace - Magyar-román dráma.
Gagyi mami - Mint két tojás - Komolyan, ezt most minek kell harmadszorra is ellőni? Kíváncsi lesz rá valaki is?
Fekete Hattyú - Hát igen, a film. Aki még nem látta, az pótolja mindenképp.
A negyedik - Kicsit tartok ettől a filmtől, de mindenképp esedékes a közeljövőben. Moziban akarom.
A félszemű - Az van, hogy ezt már láttam pár hete (hónapja?), nem bírtam megvárni a mozibemutatót. Hétvégére majd írok is róla. Amúgy tetszett, előzőleg ennyit.
A fa - Ausztrál-francia-német-olasz romantikus dráma.
Médiaország - A TV hatalma - Angol-dán-svéd-finn dokumentumfilm.

2011. február 16.

Az Universal akarja a Terminátor 5-öt!

A Terminátor - Salvation buktája után már senki sem látta az esélyt a következő részre, pedig a rendező McG egy újabb trilógiát tervezett előre. Most azonban, hogy Arnold Schwarzenegger már nem politizál, és újra Hollywood felé kacsintgat, az Universal szeretné megvalósítani a következő epizódot. Ez persze még elég pletyka szinten kering, semmi hivatalos dologról nincs szó. Továbbá szárnyra kapott az esetleges rendező, illetve forgatókönyvíró személye. A direktori székben Justin Lin csücsülne, aki a Halálos Iramban széria három részét is rendezte, a szkriptet pedig Chris Morgan-re bízzák, aki többek közt a Wanted írója is volt.


Poszteren a Hanna

A film, amelyben Eric Bana játssza az apát, aki gyilkológéppé faragja a lányát, Hannát. Csak épp a lány rájön, hogy ez így nincs teljesen rendben. A címszereplőt Saoirse Ronan alakítja. A filmet április 8-tól vetítik majd az amerikai mozik.

Íme az Amazing Spiderman

Mivel egészen pontosan ez lesz a címe: The Amazing Spiderman. Ez ugye az egykori Csodálatos Pókember képregénysorozat eredeti megfelelője. Kaptunk egy képet is a főhősről.

Arthur-poszter

Ezúttal poszteren virít Russel Brand, mint Arthur. A film a nyolcvanas évekbeli, azonos című film remake-je, lesz, melyben Dudley Moore alakította a piás milliomost, aki összeismerkedik egy nővel. Egymásba szeretnek, de Arthur szülei ellenzik a dolgot, akár az örökség is ugorhat.

2011. február 15.

Egy kis Oscar előtti gondolatmenet

Tegnap végre volt alkalmam és időm megnézni A Király Beszédét (hozzáteszem tényleg nagyon jó lett, bár érezni rajt az "Oscar-szagot", vagyis hogy arra hajtottak), így már kicsit szerencsére tisztábban látok a közelgő Oscarral kapcsolatban. Pár sorban most kivesézem, kikre tippelek, illetve kiknek adnám a szobrot.

A Legjobb Film kategóriában elég nagy lesz a vérengzés, hiszen tényleg nagyon jó filmek kerültek a kiválasztottak közé. Bár ahogy a jelenlegi helyzet áll, a már említett Király Beszéde lesz a nyerő úgyis, de meg is érdemli! Igaz, nekem például a Fighter picit jobban tetszett, na de nem összehasonlítható a kettő. A másik tippem amúgy a Black Swan. Ellenben akármennyire bejött például az Inception, ezt a kategóriát nem érdemli meg. Viszont a Legjobb Eredeti Forgatókönyv-díjat azonnal oda neki!

Legjobb Férfi Főszereplő. Hát igen, itt is Colin Firth fogja vinni a pálmát, hiszen a dadogós VI. Györgyként nagyon meggyőzőnek bizonyult. Második tippem - bár szerintem erre nem lesz szükség - talán még James Franco a 127 Hours által. A Legjobb Női Főszereplő ha nem Natalie Portman lesz, mint a Fekete Hattyú, akkor ne is legyen senki.

Christian Bale-t nagy esélyesnek tartom a Legjobb Férfi Mellékszereplő kategóriában. A Fighter-ben a legjobb pillanatok hozzá fűződnek. Azonban most, A Király Beszéde után úgy vagyok vele, ha Geoffrey Rush viszi haza a szobrot, az is korrekt választás lenne.

Nos, az animációknál két tippem is van a mindössze három jelöltből: vagy a Toy Story 3., vagy az Így neveld a Sárkányodat. Bár a játékok harmadszorra is tartották a színvonalat, én mégis a vikinges mesének osztanám ki a díjat. A harmadik filmet, az Illuzionistát nem láttam ugyan, de már egy ideje be van az is tervezve.

Legjobb betétdal? Dido - If I Rise, amit ugye a zseniális 127 Hours-ban hallhattunk. Legjobb Vizuális Effektusok, illetve Legjobb Látványterv. Ebben a két kategóriában úgy vélem, az Alice Csodaországban-nak, és az Inception-nek kell megosztoznia. Hogy melyiket melyik kapja, az már mindegy.

A Legjobb Rendező? David Fincher és A Közösségi Háló! És pont! Két óra úgy elszállt, hogy észre sem vettem, pedig végig csak beszélnek benne. És simán újranézném akármikor. Ilyen rendezésért kell azért egy Oscar.

Nagyjából ennyi, ami komolyabban érdekel. Február 27-én, azaz jövő hétvégén minden kiderül. Kíváncsi leszek, beváltak-e a tippjeim.

Dark City DVD occsóér'

Aki szereti a Dark City-t, és esetleg eddig csak nagyon drágán tudta volna bezsákolni, annak itt a jó hír: XPress-en hamarosan mindössze 990 HUF, ami egy ekkora filmért egy rajongónak, illetve gyűjtőknek nem nagy pénz.

A borítóról készült képeket az Animare Webáruház oldaláról szedtem.


2011. február 14.

BAFTA győztesek

Magyar idő szerint tegnap éjjel került sor a BAFTA (Brit Film és Televíziós Művészeti Akadémia) Díjátadóra. A Golden Globe után ezúttal is a Király Beszéde tarolt, 11 jelölésből 7-et haza is vihetett.
A tovább mögé rejtettem a kategóriákat, a győztesek dőlt betűvel. Forrás: Premierfilm.hu.

Ezt is megértük: bemutatták Justin Bieber filmjét

Gondolom sokan kikeltek magukból, vagy csak egy jót nevettek, amikor annak idején Justin Bieber, napjaink tini pop gyerkőce bejelentette, hogy ő bizony filmet fog csinálni az életéből, karrierjéből, és valami olyasmit képzeld el, mint anno Eminem 8 Mérföldje. A film megszületett, a hétvégén pedig debütált is. A Never Say Never című filmet mindössze 13 millióból forgatták le, Amerikában pedig három nap alatt 30 milliós bevételt produkált. Azonban az Imdb-s átlaga jelen pillanatban 1.3-as. Ellenben a Rotten Tomatoes oldalon (ahol ugye filmkritikusok által jön össze az átlag) 64%-os a mozi.

Azt így a végére még érdemes megjegyezni, hogy Adam Sandler legújabb filmje mindösszesen egy millióval előzte meg Bieber filmjét.

11-11-11 előzetes

A Fűrész 2., 3., és 4. részének rendezője hamarosan a 11-11-11 című filmmel jelentkezik majd. A sztoriról itt már írtam anno, most azonban előzetest is kapott a film.


11 11 11 - Teaser Trailer
Uploaded by dreadcentral. - Watch feature films and entire TV shows.

2011. február 13.

The Company Men

Kellemes meglepetés volt a The Company Men, mivel nem voltam éppen felkészült a filmmel kapcsolatban, így egy rövid időre kiszippantott a valóságból, bele a gazdasági válság légkörébe. Nem váltotta meg a világot ugyan, de nem is bántam meg.

A történet egy multicég körül forog, hogyan megy tönkre, milyen hatással van rá a válság. A központi szereplő Bobby Walker (Ben Affleck), akinek megvan mindene, de elbocsájtják munkahelyéről. Másik állást nem talál, ha akadna is valami, van annyira makacs, hogy kevesebb fizetésért nem helyezkedik el sehol. Családjával egyre inkább meg kell húzniuk a nadrágszíjat. A történet másik szála pedig a cégnél játszódik, ugyanis még a nagyfőnökök sem érezhetik magukat biztonságban egy ilyen helyzetben.


A film elég melankolikusra sikeredett, persze nem is egy vidám témáról van szó. Arról szól, hogy a nagy vezérek, ha le kell mondaniuk az addig megszokott életmódról, miként dolgozzák fel azt. Valahol burkoltan arra is próbálnak rámutatni, hogy az ilyen gazdag üzletemberek még akkor is próbálják fenntartani a látszatot a többi sznob előtt, amikor már konkrétan semmijük sincs"A feleségem nem enged haza 6 előtt, nehogy a szomszédok megtudják, hogy kirúgtak. Egész nap ezt az aktatáskát kell cipelnem."

A szereplők mind-mind remekül játszanak. Affleck hozta a formáját, de nálam ezt a filmet Tommy Lee Jones vitte el inkább. Még mindig tud az öreg. Csak úgy, mint Chris Cooper. Ők így hárman nagyon értik a dolgukat. Nagyon rajtuk múlt a film, mivel a sztori igen csak kiterjedt a mindennapjaikra, magánéletükre. Az egyik mellékszerepben pedig Kevin Costner-t is láthatjuk.

Durva amúgy, hogy míg mások napról napra élnek, ezek úgy próbálnak spórolni, hogy "lehet nem mennek el Karácsonykor síelni". De azért a golf-bérletet megtartják, mert mit szólnak a többiek? Az értékelésem 7/10, persze biztos sokaknak nem fog majd tetszeni, mivel elég lassú lefolyású film, egyszer sem pörög fel túlságosan, de nálam eléggé betalált.

Legközelebb majd a Margin Call fogja ezt a témát boncolgatni, csak az egy bankban játszódik. Most kicsit jobban várom azt a filmet.

2011. február 12.

Franco az Akirában?

Ha minden jól megy, végre elkészül az Akira mozifilm, amelyre úgy tűnik, James Franco-t sikerült is megnyerni. Őt ugye a 127 Hours sikere óta elárasztják mindenféle ajánlattal. Annak idején még olyan nevek is felmerültek, mint Zac Efron vagy épp Leonardo DiCaprio. A rendezői székben a Hughes testvérek fognak ülni, a szkriptet pedig Albert Torres írta.

Pirosszka 2. előzetes

Nekem az első rész bejött, a második részben azonban feltűnik Jancsi és Juliska is. Pontosabban az ő eltűnésük után nyomoznak. Ez már nem annyira Piroska és a Farkas kifigurázás, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Április 29. az amcsi premier amúgy, ez pedig az előzetes.

A Másnaposok 2. forgatásán jártak...

Az Entertainment Tonight múltkor a Sherlock Holmes 2. forgatásán járt, most azonban a Másnaposok második részének helyszínére is ellátogatott.

2011. február 11.

The Adjusment Bureau poszter

Philip K. Dick novellájából készül a Sorsügynökség című film, amelyben Matt Damon és Emliy Blunt játsszák a főszerepeket.

A történet szerint Damon beletekint a jövőjébe, aztán rájön, hogy ő valami egészen mást akar, mint amit a sors szánt neki.

Ez lesz az Arthur remake

Dudley Moore formálta meg a milliomos, kissé piás alakot, Arthur-t, még valamikor 1981-ben. Idén érkezik a remake, a címszerepet pedig Russel Brand fogja betölteni. A filmben Arthur beleszeret egy nőbe, amellyel kockára teszi az örökséget. A filmet Jason Winder, a Modern Család rendezője szállítja, mellékszerepekben pedig például Jennifer Garner és Nick Nolte.

Megjött az X-Men: First Class előzetese

Na most az van, hogy én magam nem vagyok egy hatalmas X-Men rajongó, sőt, egészen eddig nem is nagyon érdekelt ez az előzményekkel foglalkozó film, viszont a trailer szerintem nagyon jó lett. Picit most jobban várom. Matthew Vaughn (Kick-Ass) rendezi amúgy.

2011. február 10.

Mától adják

Nem sok érdekelt film jutott erre a hétre, de azért szépen sorban apad az a várólista.

Csak szexre kellesz - Portman és Kutcher barátilag szexel. Felejtős?
Gnómeó és Júlia - A klasszikus történet más szemszögből, 3D-s animáció.
London Boulevard - Na igen, az új Colin Farrell film. Erre el kéne menni.
Örvény - Magyar dokumentumfilm.
Három majom - Francia, olasz, török dráma.
New York, I Love You - Amerikai romantikus dráma olyan színészekkel, mint Orlando Bloom, Christina Ricci, Andy Garcia, stb.
Egy jobb világ - dán, svéd dráma.
Fehér nászéjszaka - Izlandi dráma.

Újabb Palahniuk regényt visznek vászonra

Eddig két Chuck Palahniuk regényt filmesítettek meg: az egyik az azóta kultuszfilmmé vált Harcosok Klubja, a másik pedig a Choke, azaz Fulladás. Az író bejelentette, hogy a Snuff című könyvét (itthon még nem jelent meg) is adaptálják.

A sztori szerint egy pornószínésznő rekordkísérletre szánja el magát, ugyanis 600 férfivel akar szépen sorban együtt lenni. A várakozókat egy terembe zárják, és amíg a sorukra várnak, addig a nő filmjeit vetítik nekik. A történet főszereplői pedig három férfi a tömegből.

Affleck és Damon újra együtt

Kevin Smith állítólagos utolsó filmje lesz a hokijátékosról szóló Hit Somebody, valamikor jövőre. Smith utána már csak forgalmazni fog, abban látja a jövőt, egyelőre nem tervez további filmrendezéseket. Ami friss hír a filmmel kapcsolatban, hogy ha minden igaz, Ben Affleck és Matt Damon is szerepelni fog benne. Nem ez az első Kevin Smith film, amelyben mindketten felbukkantak, például a Dogmában remekül alakították a kiközösített angyal-párost. Egyelőre a Hit Somebody még nem nagyon tart sehol, a forgatókönyv sem teljes, a kaszting is csak most folyik. Majd meglátjuk.

Concrete Island fejlemények

JG Ballard regényét filmre viszik, méghozzá A Gépész forgatókönyvírója, Scott Kosar, valamint szintén ezen film rendezője, Brad Anderson által. Na és ki lesz a főszereplő? Hát persze, hogy Christian Bale. Már igent is mondott, sőt, bevállalta, hogy ezúttal is lead néhány kilót.

A történet annyiból áll, hogy egy fickó balesetet szenved az autópálya csomópontján. Súlyosan megsérül, de nem tud kijutni a roncsok alól. Amúgy igen, mostanában tényleg rengeteg ilyen film lát napvilágot, amelyben a főhős próbál kiszabadulni valahonnan. Ha jó kezekbe kerül (és ezúttal nagyon úgy néz ki), akkor nincs mitől tartani.

2011. február 9.

Gulliver itthon nem bukott meg

Amíg odakinn csúfos buktája lett a Gulliver utazásai című családi filmnek, addig itthon, ezen a hétvégén a legjobban termelt film lett. A 112 millióból forgatott mozi eddigi bevétele valahol 42 milliónál tart, a 3D-s filmek közül az egyik legrosszabbul szerepelt alkotás.

Jack Black-et ugyanis Magyarországon 22 035-en nézték meg a nyitó hétvégén. Ezzel az első helyre ugrott, maga mögé szorítva a Párizsból szeretettel-t, vagy épp a Király beszédét. A kritikusok nagyon lehúzzák a filmet, Imdb-n jelenleg 4,7-en áll, míg ezeket a sorokat írom. Rotten Tomatoes-en pedig 20% az átlaga.

The Music Never Stopped poszter

A tegnapi előzetes után ma itt a poszter is a férfiról, akinek az emlékezetkiesését zenei terápiával gyógyították. True Story.

Oscar 2011 All Stars

Elvileg mindenki, de én Bale-t nem találom. Kattints.