2013. november 30.

M. Night Shyamalan sem mostanában szállított minőségi filmet, pedig mekkorát robbantott annak idején a Hatodik érzékkel... Szépen ellőtte anno a puskaporát, azóta pedig csak csúszik lefelé a csávó. Az After Earth sem egy kimagasló mozi, sőt. Ha mással nem, hát a látvánnyal azért itt-ott büntet a film, de összességében nagyon nem tudom ajánlani azoknak, akik még nem látták.


2013. november 29.

Újabb videó, alig egy órás munka, a Glengarry Glen Ross egyik közel sem vicces jelenete sitcom hangulatban.

Most már tényleg nulla elvárással indul a Jack Ryan, nem volt elég a borzasztóan közepes előzetes, de a második poszter sem ad okot az izgalomra.


Ugyan nem sokat mondanak az alábbi TF4 képek, de legalább már érkezett valami, noha nem nagyon mozgat maga a film, de azért vicces az a zöld műanyag akármicsoda.


Már javában megy az itthon "Harcban élve" címen futó Statham-film, de azért kapott még egy posztert, amelyen a főszereplő a lányát védi.


2013. november 28.

Igazából egy olyan film sincs a felhozatalból, amire annyira rohannék. Na majd két hét múlva a Hobbit.


Pár nap, és megérkeznek az első információk a kinti sajtóvetítések alapján, végre megtudjuk, mennyire sikerült Scorsese-nek ez a három órás mozi. DiCaprióval a főszerepben, true story alapján egy fiatal yuppie felemelkedése és bukása.

Néhány évvel ezelőtt támasztották fel a Péntek 13 sorozatot egy nem túl meggyőző epizóddal, most pedig - kapaszkodjatok meg - ahelyett, hogy annak a folytatását készítenék el, megint újra kezdik az egészet. 2015 márciusára érkezik is a film.


Várható volt, hiszen ugyanarra a napra tűzték ki a premiert, mint a Star Wars: Episode VII. bemutatóját is, azt pedig saccra meg lehetett mondani, hogy nem a háborúzó csillagok fognak elállni ettől a naptól.

Tehát a World of Warcraft bemutatója: 2016 március 11.


Jay Lenónál járt Quentin Tarantino, ahol először beszélt következő filmtervéről. Elárulta, hogy annyira belejött a western-dologba a Django munkálatai közben, hogy következő mozija is ebben a stílusban fog készülni. Nem folytatásról lesz szó, azt is hozzá kell tenni.

Korábban ugye arról volt szó, hogy a Basterds háborús, illetve a Django western műfaja után harmadikként egy old school gengszterfilmet hoz össze, de akkor ezek szerint mégsem.

A teljes interjú:

Alig van vissza valamennyi a premierig, így a Hobbit megint képekkel érkezik, hiszen a végére is meg kell nyomni a marketinget.


A géniusz kutya éppen Hálaadást tart a Mr. Peabody és Sherman új poszterén.


2013. november 27.

A jó thriller sajnos hiánycikk manapság, a Prisoners viszont egy teljesen korrekt szintet hoz. Noha úgy gondolom, hogyha el lennénk kényeztetve minden évben minőségi filmekkel a műfajból, akkor a Prisoners valahol elszürkülne, így viszont sikerült nagyot ütnie, mai viszonylatban egy igen jó darab.

Jókor volt, jó helyen.


Igen, a folyamatosan nyalókázó, kopasz rendőrhadnagyról mozifilm készül, de még mielőtt a fejeteket fognátok, figyeljétek a részleteket.

A főszerepre Vin Diesel a kiszemelt, aki nem zárkózik el az ötlettől.

A rendező: Ang Lee. Vegyük csak sorra, többek közt miket rendezett: Pi élete, Túl a barátságon.

Szóval... ebből még akármi lehet. De tényleg, akármi.


Jézusom, már megint egy bibliai film... Na jó, ez gyenge poén volt: a film Jézus életéről, tanításairól fog szólni. Csupa ismert név: Roma Downey, Diogo Morgado, Louise Delamere. És egy szuper rendező, a világhírű Christopher Spencer.

Nem ez az a Hercules-film a kettő közül, amit várunk, hanem a Rock-félét inkább. Itt Kellan Lutz alakítja a címszereplőt, valamint Renny Harlin rendezi, aki hááát... kövezzetek meg, de mindössze három filmjét szeretem, így eleve nem fektetek nagy bizalmat a közelgő munkáiba, de még ez a második előzetes sem győzött meg egyáltalán.

A Legenda amúgy januárban kerül a mozikba.




Két tévés reklám is érkezett a napokban David O. Russell következő filmjéhez, főszerepekben Christian Bale, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence és Jeremy Renner.

2013. november 26.

Amit már eddig is tudtunk, hogy a Terminator következő része ezúttal a múltban fog játszódni, sőt, Arnold Schwarzenegger voltaképp a Connor-család barátját fogja itt alakítani, akiről aztán a Skynet lemintázza a kiborgot.

Ami azonban új fejlemény: nem kizárt, az Orphan Black sorozatból ismert Tatiana Maslany fogja alakítani Sarah Connort.


Seth MacFarlane húzott egy vonalat nagy sikerű rajzfilmsorozatát illetően. Nem leszek paraszt, nem fogok spoilerezni, bár biztos sokan hallottatok már róla, de akit érdekel, a tovább mögött elolvashatja.


Az X-Men: Days of Future Past sem tétlenkedik: az alábbi vírusvideóból az derül ki, hogy Magnetónak is köze volt Kennedy halálához.

A csapatépítő tréning tagjai egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol próbálnak túlélni. Vígjátékról van szó, Jean Claude Van Damme-mal a főszerepben. Nem tűnik akkora eresztésnek így elsőre.

Detroit! Hong Kong! Cybertron!

Azaz a főszereplők, illetve egy robot az Empire címlapján.


2013. november 25.

Eredetileg az volt a terv, hogy majd csak 2014. januártól lesz ilyen filmes napló, de gondoltam nekiesek most. Szóval amiket nézek filmeket, azok folyamatosan bekerülnek, amikről írtam, azok linkelve is lesznek, na meg a pontszámok is láthatók.

Kulisszák mögötti képek érkeztek a filmből, amelyet ezúttal a főleg horrorfilmekre szakosodott James Wan fog rendezni Justin Lin helyett.


Quentin Dupieux, vagyis Mr. Oizo elég elborult rendező hírében áll, a Wrong Cops következő előzetese pedig szintén ezt azt állítást támasztja alá. Azt hiszem a legjobb az lesz, ha inkább a videóra hagyjuk a magyarázatot.

2013. november 24.

A Thor második részére abszolút jellemző, hogy mindenből többet akartak, mindenből jobbat, hiszen már nem kellett az eredettörténettel vacakolni, egyből jöhet a lecsó. Csak sajnos ezzel az egésszel saját kardjukba dőltek bele, mert bár mindenből sikerült többet kihozni, de jobbat nem.


És ha már az előbb a Paranormal Activityről volt szó, akkor befutott a Haunted House folytatás előzetese is. Az első rész valami katasztrófa volt, de jön a szintén ultragagyinak ígérkező második rész, és még Marlon Wayans is visszatér. Márciusig kell kibírni a rajongóknak.

A Parajelenségek spin-offja is kapott egy új előzetest, hiszen január 4-én érkezik az újabb bőrlehúzás a szériáról.

Meddig tudják ezt még elhúzni? Nyilván ők is látták, hogy nem lehet ezt a végtelenségig elhúzni, hát mi a megoldás? Spin-off, mert az majd biztos bevonzza az embereket. Mindenesetre engem már nem győz meg ez az egész Paranormal Activity-dolog.

A Yahoo egy filmrészletet dobott ki a Walter Mittyből, amelyben hősünk éppen bringával tart egy vulkán felé. Jó kis program lesz majd két ünnep között?

Úgy tűnik, ez ilyen tv-spot reggel, mivel az Anchorman 2 is kapott két rövid kedvcsinálót. December 20 a kinti premier napja, hazairól sajnos még szó sincs, pedig az első részt is sokan kedvelik idehaza.

Szám szerint a kilencedik tv-spottal jött a Hobbit folytatás, amelyben az Evangeline Lilly által megformált Tauriel áll a középpontban. Hetek kérdése, és jön!

A Coen-tesók új filmjéhez érkezett két tévés reklám. A kinti beszámolók és az Imdb pontszám alapján jónak ígérkezik, reméljük mielőbb lecsekkolhatjuk mi is.

2013. november 23.

Mert listákat írni jó, ahogyan azt Rob Gordon óta tudjuk. A vígjáték érdekes műfaj, mert komoly munka eleget tenni a humorérzéknek. Főleg manapság, amikor még eredeti poénokkal előállni.

Amit érdemes tudni: sorrendet nem tudtam összeállítani. Nincs olyan, hogy egy bizonyos kedvenc vígjátékom. A tízes lista így időrendi sorrendbe került. És persze teljesen szubjektív.

Igazából Painttel lehet ilyen posztereket készíteni, de egye fene, jó lesz így is.


Aztabüdös... Szóval Lars Von Trier filmjének címe mindent elárul, és most végre kapott egy rendes előzetest, amiben nem lacafacáznak. Szigorúan csak felnőtteknek!


Brekiék visszatérnek egy folytatásra, amelyet ezúttal is James Bobin rendez.


2013. november 22.

A 2 Guns ezerszer lerágott csontját azzal próbálták ízesebbé tenni, hogy hőseink, a két beépített zsaru valójában nem is tudják egymásról, hogy a rend őrei, mindketten bűnözőnek hiszik a másikat, akik egy rabláson dolgoznak. Lényegében ezzel tűnik ki a film az átlagból, de még a poénok és a buddy-cop vonal is működik nagyjából, megy a folyamatos ugratás. És persze a Marky Mark - Denzel Washington is remek párosnak bizonyult. Baltasar Kormákur sokkal jobb filmet csinált, mint legutóbb a Csempészek esetében, bár elég sok esetben él tipikus akciófilmes húzásokkal, de ennek ellenére szórakoztató popcorn mozi. 7/10.


Ha ezzel is megbukik Arnold, akkor tényleg visszavonulót kéne fújni.

DE...!

A rendező David Ayer, aki olyan filmeket rendezett nekünk, mint tavaly a zseniális End of Watch, de ott volt a Harsh Times Christian Bale-lel még anno.

A Sabotage kőkemény akciónak néz ki: egy 10 tagból álló DEA-csapat rajta üt egy kartellen, valaki azonban lenyúl némi lóvét a helyszínről. A kartell tagjai pedig kezdik levadászni a drogügynökök tagjait. Skip Woods (A-Team, A Good Day to Die Hard) írta a forgatókönyvet, a filmet pedig 2014. áprilisában mutatják be.

Sam Worthingtont meg sem ismertem, amíg ki nem írták a nevét.


Mark Waters, a Bajos csajok, a Nem férek a bőrödbe, az Excsajok szelleme és egyéb nyálak után ezúttal egy vámpírsuliba kalauzol el minket. Iszonyatosan tv-film minőséget sugall, és naná, hogy Valentin-napon mutatják be.

Teljes szívből remélem, hogy megbukik a film és a nagy Amerika elgondolkozik azon, hogy nem kéne koreai kultfilmeket feldolgozni.


Jövő nyárra érkezik az elmúlt évek egyik, hangsúlyozom, egyik legjobb animációs filmjének folytatása. Kapott is egy posztert.


Ha Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio összedugják a fejüket, abból rossz dolog nem nagyon sülhet ki. Igaz történet alapján dolgoznak, a yuppie Jordan Belfort jegyzetei alapján, aki nagyon fiatalon hatalmas vagyonra tett szert a Wall Streeten.


2013. november 21.

A nagy Gatsby immáron sokadik vászonra vitele valahol egy kegyetlenül jó és hatásos film, de úgy tűnik, én abba a rétegbe tartozom, akiknek a giccsparádé része annyira nem jött be. Értem ez alatt ugye a party-jeleneteket, ott valahogy úgy éreztem, ez nem lesz az én filmem, hiszen bár színes, látványos, de valahogy nem éreztem odaillőnek, főleg azokkal a zenékkel. De aztán megjelent DiCaprio, hirtelen a film is elkezdett működni, onnantól kezdve pedig nem volt kiszállás.


A Hunger Games folytatás nálunk is világpremier, de odakint lesz még Frozen vagy Delivery Man. Gyenge hét? Lássuk mi miket kapunk.


Doug Ellin rakta ki a világhálóra a Törtetők-film főszereplőinek stábfotóját.

Balról jobbra: Scott Caan, Jerry Ferrara, Debi Mazar, Ellin himself, Kevin Connolly, Kevin Dillon, Adrian Grenier, Jeremy Piven.


Na, már itt is van a Robotzsaru harmadik előzetese, valamint egy hazai dátummal is tudok szolgálni: 2014. február 6. Nekem még azonban ezzel a videóval sem várólistás a film annyira.

... a Star Wars: Episode VII. forgatókönyvéből egy részlet. Jason Flemyng posztolta ki az alábbi képet Instagramjára, persze azóta törölte is.


Eredetileg Ten címen futott David Ayer következő filmje, amelyben DEA ügynökök rajta ütnek egy kartellen, majd a sikeres akció után Arnoldék csapata egyesével fogyatkozni kezd.

Az eddigi cuccokért ide kattints, innentől pedig a Sabotage címet teszem ki a címkékbe. Áprilisra érkezik a film.


Volt az a rész a filmben, amikor Bullock rádión beszél egy számára ismeretlen emberrel, de mégis megnyugtatja őt odafent, hiába nem beszéltek egy nyelvet. Na már most, ebből készült egy rövidfilm, amelyben a másik oldal szemszögéből látjuk ezt a beszélgetést.

Rendes hosszúságú előzetest kapott a Muppets Most Wanted. Nekem pár éve az első rész nagyon bejött, hiába musical, ott valahogy elviseltem.

Ezúttal olyan arcok tűnnek fel kedvenc bábjaink mellett, mint Tom Hiddleston, Ricky Gervais, Christoph Waltz, Danny Treyo, Salma Hayek, Ty Burrell, Zach Galifianakis, Ray Liotta, Lady Gaga, Tina Fey, Til Schweiger.

2013. november 20.

Elérkeztünk az első helyezettig. A teljes lista ide kattintva csekkolható le. Hogy még egy kicsit húzzam az időt, eléggé rákaptam ezekre a lista-írásokba, így lesz majd lista a kilencvenes évek - szerintem - legjobb filmjeiről, legjobb filmek 2000-től napjainkig, kedvenc komédiák. De ezeket szerintem nem egyesével fogom leközölni, hanem egy bejegyzésben a komplett lista.

És akkor jöjjön az aranyérmes.


Sergio Castellitto filmjében Emile Hirsch és Penelope Cruz alakítanak egy párt. A nő fogja gyerekét, és elviszi Szarajevóba, hogy meséljen neki apjáról, hogyan ismerkedtek meg. R-kategóriás romantikus dráma, amely decemberben nyit Amerikában.

Ugyan még csak jövő októberben érkezik a film negyedik és egyben utolsó része, de kaptunk egy így készült videót az Apocalipsis alcímet viselő folytatásról. Mondjuk már előzetes is volt, szóval nagyon eltolták a dolgot, így kellett valami anyag, nehogy feledésbe merüljön a film.

Ezúttal öt új posztert kapott a Hobbit. Olyan sűrűn érkeznek anyagok a filmmel kapcsolatban, hogy most valahogy ennél többet nem tudok írni róla.


Az eddigi Walter Mitty posztereket ügyesen elhelyezték a háttérben. Még mindig jónak tűnik a film, hétvégén nagy vásznon most láttam az előzetest először, szóval ezt majd moziban kell.


Nyilván Rodriguezék paráznak, mivel a Machete Kills nem teljesít jól, ezért úgy gondolták, hogy a filmjük elejére leforgatott kamu-előzetest most erősen nyomatják jelenleg.

2013. november 19.

A hétvégén volt "szerencsém" a Gravity előtt megnézni egy újabb magyar film előzetesét, ez pedig a Coming Out. Fontos, hogyha már Amerikát majmoljuk, akkor angol címet is adjunk a dolognak.

Lényeg a lényeg: Csányi Sándor egy meleg férfit alakít, aki hamarosan férjhez megy, azonban balesetet szenved, amelynek hatására valami megváltozik benne, hirtelen vonzódni kezd Tompos Kátyához (amit amúgy teljesen megértek), majd kezdődnek a végeláthatatlan bonyodalmak.

Kérdem én: már megint ki adott erre pénzt? Ki látott ebben bármiféle fantáziát? Nem volt egy épkézláb ember sem, aki megkopogtassa a rendező vállát, hogy "te, figyelj... ez azért nagyon gáz". A rendező amúgy Orosz György, aki a Hacktion című magyar akció-sorozatért is felelős részben. Ez szinte mindent elárul.

Így a végére azért tartozom egy vallomással: Mucsi Zoltán pár másodperces jelenetén sikerült megmosolyognom, de szinte biztosra veszem, hogyha nem Mucsi úr lőtte volna el ezt a beszólást, akkor maradt volna a fapofa.

Most pedig nézzétek meg az előzetest, már ha meritek.

A távoli jövőben a túlnépesedett, lepusztult bolygónkat a gazdag népek itt hagyták, és átköltöztek a direkt erre a célre épített űrállomásra, az Elysiumra. A Földön szegénység és nyomor maradt csupán. Hősünk, Max Da Costa egy munkahelyi baleset után kénytelen lesz valahogy feljutni, ha nem akarja, hogy már csak napjai maradjanak hátra az életéből. Ehhez azonban el kell végeznie egy feladatot.


Természetesen az Amazing Spider-Man 2 képkockája érkezett, amin a Jamie Foxx által megformált Max Dillon látható, akiből ügye Electro lesz. Nemsokára pedig jön az első előzetes, mégpedig a Hobbit előtt.


Ha minden igaz, szám szerint a hetedik tévés reklámmal promózzák a Hobbit-folytatást. Egy hónap múlva már túl leszünk az élményen.

Javában folyik Christopher Nolan következő filmjének forgatása. Mint tudjuk, a rendező inkább az IMAX élményt részesíti előnyben, mint a 3D-t, természetesen ezúttal is ezt kapjuk tőle. Lencsevégre is kapták, hogy mivel vették fel az égből a jeleneteket.


Újabb tipikus autós-akciós kalamajkának néz ki a NFS, semmi többnek így a trailer alapján. Eddig sem rajongtam az ötletért annyira, de most már pláne nem. Az Act of Valor rendezőjétől márciusban érkezik a film.

2013. november 18.

Az ezüstérmes helyezett...


Bilbó és a pókháló története egy széjjel-photoshoppolt banneren.


David O. Russell soron következő filmjéből érkezett egy részlet, amelybe összeválogatta jól bevált színészeit, de a lényeg, hogy Jennifer Lawrence rájön, a mikróba nem szabad alufóliás dolgot berakni.

Dwayne Johnson az Instagramon tette közzé az alábbi képet a Halálos Iramban hetedik részéből, és most végre nem egy tipikus kulisszák mögüli képet csekkolhatunk, hanem van valami action-szerűség is. Rock hátát pedig már kívülről fújjuk.


2013. november 17.

Azt a jó büdös... Röviden ez volt a reakcióm, amikor lepergett ez a végletekig feszült másfél óra, a fények felgyulladtak a teremben, és ha egyedül lettem volna az adott sorban, akkor biztos nem kelek fel, hanem kicsit emésztem azt a fajta látványorgiát, amit a Gravity szállított.


Alan Taylor, a soron következő Terminátor-film rendezője Tom Hardy-t szeretné megtenni a film főszereplőjének, vagyis John Connornak. Ez még nagyon pletyka-szint, Taylor szeretné, Hardyról nem tudni, elvállalja-e, és az sem biztos, hogy lesz ideje. Mindenesetre ha már Connor, akkor Hardy nem lenne rossz választás.


Caradog W. James sci-fijében a britek kifejlesztenek egy női robotot, mivel az angolok háborúban állnak éppen. A kiborgot Caity Lotz alakítja. Kicsit tévé-filmes a hatás, de maga a trailer nem tűnik olyan rossznak. Filmfesztiválokon már bemutatták a filmet, most jöhetnek a rendes mozik, csak még nem igazán kapott dátumot.

2013. november 16.

Néhány karakterfotó, Robotzsaru nélkül, de helyette van nekünk Gary Oldman, Michael Keaton és Jay Baruchel.


Abrams a twitterén posztolta ki az alábbi képet, amely a LucasFilmben készült: balra a rendező, jobbra Kathleen Kennedy, elöl pedig R2D2 látható.


Mégis csak elkészül az itthon Aki bújt, aki nem című horror harmadik része. Meglehet kövezni, én egész jól elszórakoztam rajtuk anno, annyi idős fejjel. Újra nem biztos, hogy megnézném, de szerintem jöhet a harmadik. A rendező Victor Salva szerint fröcsögni fog a vér ezerrel. Egyelőre még azonban semmi információ nincs arról, mikor akarják a mozikba küldeni.


2013. november 15.

Semmi extra dolog, semmi bravúr, csak szórakozásból egy röpke szösszenet. Mert ugye minden álca mögé bújó sorozatgyilkosnak van reggeli rutinja.

Patrick Bateman reggeli rutinja, a Dexter legendás zenéjével.

Ha lesz Despicable Me 8, engem az sem érdekel, amíg ennyire kedvelhető tud lenni. Noha a folytatás is csak simán egyszer nézős, de arra viszont kiváló. Ugyan nem egy Up!, amiben van felnőtteknek is szóló rész, inkább úgy mondanám, hogy a Gru előcsalogatja a felnőttből a gyereket. És persze itt vannak a minionok is, akik viszont minden korosztályt képesek megmosolyogtatni. Kár tagadni, a film igazi ereje bennük van, még ha voltaképp nem is annyira szerves részei a történetnek. Ők azok a plusz, ami kegyetlenül feldobja a látottakat.


A sztori szerint Gru immáron békés életet él, azonban az AntiGonosz Liga megbízásából le kell fülelnie egy bűnözőt. Ez adja a történet gerincét, a többi pedig jön magától, hősünk sodródik az árral, a minionok idétlenkednek, a lányok kamaszodnak, te pedig mire észbe kapsz, le is telt a játékidő. Nem érzed elvesztegetett időnek, mert lényegében jó film, de a kis sárga akármik hülyülésén kívül a moziból kifelé nem sok mindenre fogsz emlékezni már. 6/10.


Kénytelenek ráfeszülni a marketingre, hiszen nem egészen egy hónap múlva már a moziban ülve várjuk, hogy elsötétedjen a terem. Most négy képpel kedveskedtek, amiből az utolsó bitang jó azokkal a színekkel, még ha az nem is pont a filmből van.

Úgy tűnik, a vallási filmek kezdenek előtérbe kerülni, noha a Noé félig-meddig látványfilm lesz, itt másról van szó. Kis srác találkozik Istennel egy műtét közbeni halálközeli élménye során. Természetesen senki nem hisz neki, mígnem olyan emberek történetével áll elő, akik már nem élnek. A Vasálarcos rendezőjétől, Todd Burpo regénye nyomán, majd áprilisban.


Az alábbi videóban megismerkedhetünk a készülő Need for Speed egyik kocsijával, mégpedig egy Mustanggal.

Itt aztán tényleg elszabadul a káosz. Akármennyire is a függője voltam a játéknak anno, én azért erre nem fogok rohanni.

Eszembe jutott egy vicc is, legyünk rendhagyóak. Régi, de jó.

Lego figura bemegy a kocsmába.
- Mit adhatok? - kérdezi a csapos.
- Egy whiskyt - válaszol a Lego.
- Jéggel?
- Tök mindegy, ezzel a kézzel úgyis csak magam mögé borítom.


2013. november 14.

Darren Aronofsky nagyszabásúnak ígérkező Noé filmjéhez érkezett kapásból két előzetes, plusz az egyik trailer magyar verziója is megtekinthető. Russel Crowe-val a címszerepben március 27. a hazai premier dátum.

Az igazat megvallva nem vagyok vallásos, de ezen videók után látni akarom a filmet.



Jönnek a dobogósok. A bronzérmes pedig...


Igazából odakint nem adnak nagy filmeket, de legalább ők már láthatják a Thort, amit mi csak ettől a héttől. Bár az Imdb-n jól szerepel, igaz, lévén, hogy Marvel-film, ezen nem lepődök meg, de azért kicsit elriasztanak a lehúzó kritikák. Lássuk az aktuális kínálatot.