2012. január 31.

Warm Bodies poszter

Megérkezett az első posztere a szerelmes zombiknak. Hát igen, a szerelmes vámpírok már nem menők, most a zombi srác megeszi a csaj barátjának agyát, majd beleszeret a lányba. A 50/50 rendezőjétől.

Reméltem, hogy Imdb-n megtalálom a comedy címkét is, de nem: drama, horror, romance. Fuck it.

Dredd a Total Film magazinban

Így fest Karl Urban, mint Judge Dredd, Sly után szabadon. Szeptemberben.

Az Avengers készül a Super Bowl-ra

Hamarosan itt a Super Bowl, ahol baromi sok film félperces anyagát mutatják majd be többek közt: ez pedig az Avengers majdani Bowl-videójának előzetese. Igen, ez ilyen pár pillanat a filmből, de legtöbb legalább még újdonság.

Uncertainty

Az Uncertainty érdekes kivitelezésen alapszik. Központi témának a döntéseket, illetve azoknak fontosságát választotta. Mi lenne, ha...?


A film úgy kezd, hogy a srác és a tizenegy hetes terhes barátnője nagy dilemmában vannak: elmenjenek-e a lány anyjához látogatóba? Végül feldobnak egy érmét, a történet pedig két szálon fut tovább. Az egyik szálon elmennek látogatóba, míg a másikon nem - mindkét variációt láthatjuk.

Utóbbiba egy thriller-szálat is becsempésztek, mivel a taxiban ülve találnak egy telefont, ami hirtelen több embernek is kell, valakit le is lőnek miatta. Ebből egy többnyire feszes üldözős rész alakul ki, egyik döntést halmozva a másik után. Míg a másik szálon a családi látogatás félig happy, félig drámai fordulatait követhetjük nyomon. Hiszen a lány anyja nem egy könnyű eset, ezért is filóztak annyit, elmenjenek-e hozzá.

Mint említettem, maga a kivitelezés érdekes módon lett bemutatva, de sokszor túlságosan is középszerű volt az összkép. Végig ott lógott a lehetőség valami jobbra, de ezt sem az író, sem a rendező nem vette észre. Főleg a családi rész okozott unalmasabb pillanatokat, miközben a telefonos szál sokkal izgalmasabb perceket tartogatott. Mindez azonban úgy összevágva és egymás után halmozva, hogy le a kalappal. Mert mind a két történet kellett ahhoz, hogy minél alaposabban megismerjük a főszereplőket. És bár két teljesen eltérő hangulatot és atmoszférát sugall a két történet, mégis jól sikerült snittekkel oldották meg a vágói részt.

A színészek közül egyedül talán Joseph Gordon-Levittet emelném ki. Mellette ugyanis Lynn Collins nem adott sokat hozzá az élményhez a játékával, teljesen felejthetőt alakított.

Nagy kár, hogy a végére nem tartogat semmi különlegességet, pedig az ember azt várná, hogy sokkal okosabban oldják meg. Hogy majd jókat agyalhatunk a film után. Pedig tényleg jó ez a "mi lett volna ha" alapötlet, meg mindkét lehetőség bemutatása. Valamelyest lekötött, legközelebb meg 5-10 év múlva háttérzajnak még akár el is megy, ha leadják a tévében. 6/10.

Jöhet az X-Men: First Class folytatása?

Hm, simán. Az első egy teljesen jó előzményfilm volt, most pedig megerősítették, hogy Matthew Vaughn rendező aláírt a második részre is. A szereplők közül pedig szinte mindenki vissza fog térni, ami mondjuk várható volt. Mondjuk a folytatásra még nem mostanában kell számítani, de legalább jó hír is érkezik.

The Cold Light of Day előzetes + poszter

Will Shaw (Henry Cavill) nyaralását tölti családjával Spanyolországban. A családjának azonban nyoma vész. Persze a történet itt nem áll meg, szóval úgy tűnik, nem egy sima emberrablásos thrillert tartogatnak nekünk. Lesz még Bruce Willis és Sigourney Weaver is, a bemutató pedig valamikor áprilisban. Ja és a hazai? Az jó kérdés, mert arról még nincs szó egyelőre. A filmet pedig Mabrouk El Mechri rendezi, aki nemrég a JCVD-t is dirigálta.


A 21 Jump Street posztere

Hill és Tatum zsaruk, akik beépülnek egy gimnáziumba. Johnny Depp cameóval, mert az egykori 21 Jump Street sorozatban ő volt az egyik főszereplő. A poszter? Az kicsit gagyi, de május 3-án hozzánk is eljut a film.

Kép az Argoból

Nem, nem a magyar Argo, hanem azAffleck-féle Argo. Ben ugyanis az isteni The Town után újra belecsücsül a rendezői székbe. Természetesen a főszerepet is magára osztotta: az iráni túszejtésből kiszabadított emberek megszöktetésének tervét agyalja ki. Ősszel. Jöhet.

Resident Evil: Retribution poszterek

Megérkezett a Resident Evil ötödik részének két posztere. A rendezői székben még mindig Paul W.S. Anderson foglal helyet, mi pedig szeptemberben megnézhetjük, mit hoztak össze nekünk.


2012. január 30.

Forog a Riddick

Idén nem, majd csak jövőre támadja be a mozikat ismét Riddick. Diesel pedig a Facebook oldalára töltött fel egy képet a forgatásról.


Ilyen lesz James Gray következő mozija

Egyelőre cím nélküli még a project, olyan színészekkel, mint Joaquin Phoenix, Jeremy Renner, Marion Cotillard. A történet szerint Phoenix elég alaposan kihasználja Cotillard karakterét: csak szexuális szolgáltatásokért cserébe pénzeli a lány gyógyszereit, amelyek nélkül akár meg is halhat.


The Secret World of Arrietty jelenet

Fél perces jelenet abból az animációból, amelyben kis emberek lopnak el tőlünk jelentéktelennek tűnő dolgokat. Két ilyen kis ember találkozásáról szól a film.

Bár egy 2010-es rajzfilmről van szó, de februárra az Államokba is eljut, így most kicsit felpörgetik az ottani gépezetét is.

Brake előzetes

Újabb egyhelyszínen játszódó film, méghozzá Stephen Dorff-al. Kicsit Buried után érzete támadhat az embernek a trailer láttán.

Dorff egy titkos ügynököt formál meg, aki egy csomagtartóban ébred. Rosszakarói kiakarják szedni belőle, hova szállítja a titkosszolgálat az elnököt.támadás esetén.

A rendező az eddig főleg sorozatok világában tevékenykedő Gabe Torres, míg a forgatókönyvet az újoncnak számító Timothy Mannion írta. Március 23-ra érkezik Amerikába.

2012. január 29.

The Words interjús videó

A film, amelyben Bradley Cooper egy írót alakít, és plágiummal vádolják.

A lényeg azonban, hogy az idei Sundance Filmfesztiválon lett megejtve ez az interjú az egyik rendezővel, Brian Klugmannel, valamint a főszereplő Bradley Cooperrel.

A Sundance Filmfesztivál díjazottjai

Az 1981-ben Robert Redford által útjára indított amerikai független filmfesztivál, a Sundance a mai nappal lezárta idei fordulóját. Ezzel természetesen meg is vannak a győztesek.

Grand Jury Díj (dráma): Beasts of the Southern Wild
Grand Jury Díj (dokumentum): The House I Live In
A legjobb rendező (dokumentum - USA): Lauren Greenfield: The Queen of Versailles
A legjobb rendező (dráma - USA): Ava Du Vernay: Middle of Nowhere
Jury Különdíj (dokumentum - USA - első kategória): Love Free or Die
Jury Különdíj (dokumentum - USA - második kategória): Ai Weiwei: Never Story
Közönségdíj (dokumentum - USA): The Invisible War
Közönségdíj (dráma -USA): The Surrogate
Közönségdíj (dokumentum - nemzetközi): Searhing for Sugar Man (Svédország)
Közönségdíj (dráma - nemzetközi): Valley of Saints (India/USA)
A legjobb rendező (dráma - nemzetközi): Mads Matthiesen (Dánia): Teddy Bear
Grand Jury Díj (dráma - nemzetközi): Violeta went to Heaven (Chile, Argentína, Brazília, Spanyolország)
A legjobb rendező (dokumentum - nemzetközi): Emad Burnat (Palesztína, Izrael, Franciaország): 5 Broken Cameras
Grand Jury Díj (dokumentum - nemzetközi): The Law in These Parts (Izrael)

God Bless America előzetes

Mondjam azt, hogy a film aktuális? Gondolom sokan gőzölgő fejjel kelnek fel a tévé elől, hogy mennyi agyhalott ember van a médiában. A God Bless America hősének is tele van már a hócipője, és miután agydaganatot diagnosztizálnak nála, gondolja, mi veszteni valója: hulljon a férgese! Segítségére lesz egy tinilány, és elkezdik aprítani Amerika mocskát.

Az öldöklés istene (Carnage)

Roman Polanski rendezett egy remek kis kamaradarabot. És milyen jól tette! A történet középpontjában két házaspár áll, akik kényszertalálkozót rendelnek el egymás közt. Gyerekeik ugyanis összetűzésbe kerültek egymással a játszótéren, egyik még meg is sérült. A szülők közt eleinte még normális hangnemben folyik a cseverészés, de szépen lassan elszabadulnak az indulatok: a kezdeti jó pofizásból a szemünk előtt komótosan bontakozik ki egy késhegyre menő vita.


Nem csak arról, hogy melyik gyerek volt a hibás és melyik nem, de olajként a tűzre előkerülnek a társadalmi rétegkülönbségek, az egyéni nézetek, sőt, még egy üveg whisky is, amelynek folyamatos elfogyasztása először még a plafont verdeső feszültség feloldásaként akart funkcionálni, később azonban még tágabbra sikerül nyitnia a szülők csipáját.

Polanskinak sikerült elérnie, hogy egy idő után már mi magunk is kétségek közt vergődjünk, vajon kinek van igaza, ki reagálja a túl a dolgokat. Egy biztos, idővel már mindenki túlreagál mindent egy kicsit, miközben remek színészi játékokat láthatunk. Az egyik házaspárt John C. Reilly és Jodie Foster alakítja, az ő csemetéjük sérült meg. A másik páros Kate Winslet és Christoph Waltz. Mindenféle hímsovinizmus nélkül állítom, hogy négyük közül a két férfiszínész viszi el a pálmát: miközben Reilly az elsőtől az utolsó percig megtartja abszolút szimpatikus kisugárzását, addig Waltz eleinte egy végtelenül irritáló beképzelt ügyvédet alakít, később azonban elég néhány humoros beszólás, és félig-meddig őt is megkedveljük. Nem akarom leszólni a két színésznőt sem, ők is jók voltak, de itt most a férfiaké a fő érdem.


Az ilyen kamaradarabok egyik legnagyobb erénye a színészi teljesítmények mellett egyértelműen a forgatókönyv erőssége. Polanski ezúttal Yasmina Reza színdarabja alapján dolgozott, sőt, a szkriptet ők ketten írták meg. Félelmetesen jó dialógusokat halhatunk, amikbe azért sikerült egy csekély, de annál hatásosabb humort is belepréselni, ami egy ilyesfajta konzervatív emberek közti vita elengedhetetlen adalékként szolgált.

A Carnage a kamaradarabok rajongóinak egy újabb kötelező darab a Sunset Limited után. Amivel nem vagyok kibékülve, az a film vége. Így csúszott le a 8 pontról, és maradt 7/10, pedig végig a magasabb pontszám lebegett a szemeim előtt. De még így is nagyon ajánlott. A játékidőtől pedig nem kell tartani, mindössze 80 perc az egész, így szerencsére nem tudott unalomba fulladni.

100 film, amit látnotok kell - #61

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső - Lock, Stock & Two Smoking Barrels (1998)


Szerettem én a Blöfföt is, de nálam a Lock, Stock egy fokkal előbbre van. És itt kezdődött minden: nem csak Guy Ritchie, de Jason Statham karrierje is. Négy barát elhatározza, hogy kihívja kártyázni London egyik legnagyobb bűnözőjét: Baltás Harryt. A vége azonban egy orbitális tartozás lesz a gengszter felé, és egy hetük van, hogy rendezzék a számlát.

Felejthetetlen: Vinnie Jones kocsiajtós büntetése, amit aztán a Blöffben újra elővettek.

Rendezte: Guy Ritchie
Szereplők: Jason Statham, Jason Flemyng, Dexter Fletcher, Nick Moran, Vinnie Jones

Új kép a Hobbitból

Bilbó és a törpök  Tippre ez valamikor a film elején lesz, amikor a törpök ellepik Bilbo házát, a könyv szerint legalábbis.

Welcome to the Punch kép

Eric Creevy, a nálunk kevésbé ismert Shifty rendezője hozza el nekünk ezt az akciókrimit, amelyben James McAvoy, mint nyomozó, és Mark Strong, mint gengszter kötnek szövetséget. A Playlist szerint nincs okunk panaszra: egy olyan rablópandúr thrillert kapunk majd az arcunkba, amit brit filmesektől eddig nem igazán láthattunk.


Mozgó Avengers

Oké, ez kicsit gagyi, legalábbis a többi mozgó poszterhez képest. Meg még mindig olyan, mintha egy rajzfilmet várnánk ennyire. Elrejtettem a tovább mögé.

Wanderlust a tévében

Paul Rudd és Jennifer Aniston elmennek hippiknek. Méghozzá a Példátlan Példaképek rendezőjétől. Az a film tetszett anno, Ruddot kedvelem, Anistont már annyira nem, de attól még jöhet.

Kémes Hármas az angoloknál

Plusz infó a filmhez, hogy a stúdió nem akart R-besorolást, ezért kivágták Chelsea Handler szexista poénjait a végső változatból. Ez pedig a brit poszter.

2012. január 28.

Wrecked

A Wrecked legnagyobb hibája, hogy eleve nem rövidfilmnek szánták. Az egész ugyanis lazán elfért volna egy maximum húsz perces shortfilmben. Persze nem így lett, mert valaki szerint jó ötletnek tűnt másfél órában elmesélni a finoman szólva is vézna cselekményt.


Az író-rendező páros eddig csak kisfilmeket szállított, ötletekkel nyilván most sem lehettek gazdagabbak, mint korábban. Valahogy azonban ki kell tölteni a játékidőt, nincs mese. Gondolom kitaláltátok, hogy ebből adódóan a film elég unalmasra sikerült, de a legtalálóbb szó inkább az rá, hogy üres.

Azt a kevés puskaport ugyanis a legvégére tartogatták. Egészen addig legalább annyit szenvedünk, mint szegény Adrien Brody. Apropó, még szerencse, hogy legalább a kasztingnál nem bízták a dolgot a véletlenre, mivel egyáltalán nem volt mindegy, kinek a vállán nyugszik a film. Szinte végig Brody van a vásznon, erre jobb felkészülni. Ha nem csíped a fickót, ez pláne nem a te filmed.

Hősünk az erdőben tér magához, egy tropára tört kocsiban, törött lábbal, több sebből vérezve. Nem emlékszik semmire. Jelen van még két holttest, egy pisztoly, és rengeteg pénz. A rádióban pedig bemondják, hogy három bankrablót keresnek, akik egy azonos típusú kocsival léptek olajra. Miközben Brody próbál visszajutni a civilizációba, hallucinációk gyötrik.

Valójában szemét egy film ez, mert olykor csak-csak sikerül felkeltenie az ember érdeklődését, de aztán csúnyán ott is hagy minket a semmiben. Valami nagyon vázlatos alapötletből nyújtották el ezt az egészet, aminek végül meg is ittuk a keserédes levét. A befejezést egész korrekt módon hozták össze, de amíg eljutunk az utolsó negyed óráig, addigra már szétuntuk a fejünket.

Adrien Brody is megkapta a saját kis one-man showját, örülhet. Nem is vele volt baj. Sajnos a Wrecked nem ér fel mondjuk a Buried szintjére, mert míg ott szinte végig izgulhattunk, itt csak néhol van jelen a feszültség, sokszor leginkább altatóként funkcionál. A pontszám meg 4/10, de ebből egy a szép erdei fényképezés miatt jár. Nem veszítesz vele semmit, ha kihagyod, legalább megmarad másfél óra az életedből.

Sok kicsi

Az Annapurna Pictures égisze alatt készül el a Terminátor 5. része, ami R-kategóriás lesz. Justin Lin rendező elhagyta a fedélzetet, jelenleg keresik az utódját. Ha 2018-ig nem készül el a film, a jogokat újra Cameron kapja meg.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor nyáron kezdik forgatni a Másnaposok harmadik részét. Todd Philips elárulta, hogy ezúttal nem ugyanazt a sémát fogják követni.

Elkezdődött a Django Unchained forgatása. Tudjátok, Tarantino western. Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Jamie Foxx, Samuel L. Jackson, Sacha Baron Cohen, Christoph Waltz, Kurt Russell, James Remar, Don Johnson, stb. A forgatás helyszíne pedig a kaliforniai Santa Clarita, ami Tarantino szerint egy az egyben vadnyugati hangulatot kölcsönöz.

A Doctor Strange film után nem kizárt, hogy végre Nick Fury saját filmjének is nekilátnak. Ezt Neal McDonough is megerősítette, aki az Amerika Kapitány filmben Dum Dum Dugant alakította, a Marvel univerzumban ő pedig a későbbiekben Fury jobbkeze.

És ha már Marvel: idén kezdik forgatni az Amerika Kapitány 2.-t.

Zachary Quinto azt nyilatkozta, hogy a Star Trek 2. már egy másik idősíkon fog játszódni. Ők is csak pár héttel a forgatás előtt vehették kézbe a forgatókönyvet.

Greg Kinnear és Jennifer Connelly lesz elvileg a két főszereplője a Writersnek. Kinnear egy írót alakít, Connelly pedig az ex-feleségét játssza. Egyelőre több nem ismert a történetből. Josh Boone írja és rendezze a filmet.

Végül pedig egy fan-made The Dark Knight Rises nyitány, a Se7en stílusában:


Hugh Jackman budapesti reklámfilmje

Hát ez jó, nagyokat mosolyogtam közben. Hugh Jackman Budapesten forgatott Lipton reklámfilmje, amit látni kell.

Első Savages kép

Oliver Stone fogja rendezni a Savages könyv filmváltozatát. Miről is van szó pontosan? Itthon Barbár állatok címmel jelent meg a regény, amely két drogkereskedőről (Aaron Johnson és Taylor Kitsch) szól, akik Laguna Beach-en terjesztik az anyagot. Jön azonban egy drogkartell, akik megszorongatják őket, és mostantól rajtuk keresztül kell árulniuk. Még a barátnőjüket (a képen látható Blake Lively) is elrabolják.

A kartell egyik tagját Benicio Del Toro (képen) alakítja, a vezetőjüket pedig Salma Hayek. De feltűnik még John  Travolta is, a kábszer ellenes ügynök szerepében. Minderre majd idén ősszel, szeptemberben kerül sor.

This Means War második előzetes

Pine és Hardy, két jó barát, két CIA ügynök, és mint kiderül, ugyanaz is a barátnőjük. Ebből aztán adódnak nézeteltérések, amit remélem nem egy maszlagos befejezéssel zárnak majd le. Csak a két főszereplő miatt várós a film főleg. A Terminator - Salvation rendezőjétől, február 23-án mi is megnézhetjük magunknak.

The Hunter előzetes

Willem Dafoe az utolsó tasmán tigrist próbálja elkapni, miközben közelebbi kapcsolatba kerül egy családdal, ahonnan titokzatos módon eltűnt a családfő. Az eddig inkább sorozatokkal foglalkozó Daniel Nettheim irányított a rendezői székből, Julia Leigh regénye alapján.

Sam Neill is feltűnik a filmben, valamint Frances O'Connor is. Jöhetne már valami magyar bemutató, vagy valami.

2012. január 27.

Avengers képek továbbra is

Jöhetne már valami anyag a gonoszról is. Lassan eljön az április, és még mindig csak a jó oldalt láthatjuk. Persze az még kicsit odébb van. A lényeg, hogy a Bosszúállók elvannak a képeken még mindig.


Resident Evil: Retribution promóképek

Ez az ötödik rész már tényleg annyira kell nekünk, hogy sehogy. Még akkor se, ha a trailer annyira nem volt vészes.

Szeptember 14-én mutatják be a filmet. Én magam amúgy már rég feladtam a Kaptár-filmek iránti érdeklődésem, de messze még az ősz, addig lehet meggondolom magam.

Még egy Prometheus kép

Kedvcsinálónak, mert miért ne? Még mindig a jól bevált nagy fejet mutogatják.

Jövőre érkezik Doctor Strange

A Marvel képtelen leállni: Joshua Oppenheimer és Thomas Dean Donnelly elkészültek a Doctor Strange forgatókönyvével, a Marvel pedig oda meg vissza volt tőle, így jelenleg is rendező kerestetik. Ha minden a tervek szerint halad, 2013-ban Doctor Strange a mozikba kerül.

Strange egy agysebész, akinek egy baleset következtében megsérül a keze, így becsukhatja a boltot. Egy Tibetben tett utazása során aztán megmenti az Ősi Egynek nevezett férfi életét, aki tanítványává fogadja.

Journey 2. előzetes ismét

Az Utazás a Rejtélyes Szigetre február 23-án fut be hozzánk. A videó elején Rock és Hutcherson vezetik fel az előzetest. Még mindig a "látványos, de nem keltette fel különösebben az érdeklődésem" kategóriába sorolnám.

2012. január 26.

Ez a kemény: Iron Sky

A nácik a Holdra menekültek, most pedig visszatérnek. Elborult ötlet, elborult trailer. Természetesen nem kell komolyan venni egy pillanatra sem, mert nem az lesz a lényeg. A film áprilisban debütál Finnországban.

A nagy tv-spot reggel: Chronicle

A Ghost Rider és a John Carter után most csekkoljuk le a különleges képességekkel bíró fiatalokat, akik nem a legjobb célokra használják erejüket. Szinte már napi szinten érkezik valami a Chronicle háza tájáról.

John Carter is kapott egy tévés videót

Na, erről van szó! A John Carter még mindig egy nagyon várós sci-fi, furcsa lényekkel. Csak az a Disney logo szúrja a szemem kicsit...

Tv-spotok: Ghost Rider: Spirit of Vengeance

Három tv-spot is kijár a Szellemlovas folytatásához, amit csak a Crank készítői miatt várunk.



Seeking Justice előzetes + poszter

A Banki Meló és a Beavatás rendezője hozza el nekünk a Seeking Justice thrillert. Cage feleségét megtámadják. A kórházban egy titokzatos fickó alkut ajánl Cage-nek: elrendezi az elkövetőt, ám cserébe valamikor Cage-nek egy szívességet kell megtennie.



Hard at Work

Edgar Wright és Simon Pegg kemény munkában vannak: A Haláli Hullák Hajnala és a Vaskabátok után most újabb vígjátékon törik a fejüket: ez pedig a The World's End. A képet Wright twittelte ki.


Red Lights spanyol poszteren

De Niro egy visszatérő parafenomént alakít, akit két nő (Sigourney Waever és Elisabeth Olsen) leakar leplezni, mert szerintük az öreg egy csaló. Ezt a posztert vágták hozzánk. A Buried rendezőjétől.

Premierek

Underworld - Az ébredés / Underworld - Awakening - Viszonylag egész szépen kezdett a film, de engem még mindig nem mozgat annyira a téma. Talán majd itthon, ha lesz jó minőségben.
A hatalom árnyékában / Ides of March - Nézed! Úgy látszik, eddig nekem tetszett a legjobban, de ez van. Clooney rendezés, Ryan Gosling pedig a főszereplő. Politika, na meg feszültség, Philip Seymour Hoffman és Paul Giamatti.
Suszter, Szabó, Baka, Kém / Tinker, Tailor, Soldier, Spy - Ez is megjött, ezt viszont kéne nézni majd valamikor, lehetőleg mielőbb.
Sherlock Holmes nevében - Ne tessék bedőlni a címnek, ez egy magyar ifjúsági film.
A Párizsi mumus / Un monstre à Paris - Francia animáció. Vajon?

2012. január 25.

Zanzásitva: Kill List

Hiába a kritikusok egybehangzó pozitív véleménye a Kill Listről, miszerint ez volna az elmúlt idők legjobb bérgyilkosos mozija, én bizony szabályosan utáltam ezt a filmet. Nem túlzok.


A legegyszerűbben úgy tudnám körülírni, hogy egy mind képileg, mind zeneileg végletekig idegesítő, unszimpatikus szereplőkkel telepakolt brit művészthriller, vagy minek is nevezzem. Pedig alapból kedvelem a művészfilmeket, de itt sokszor olyan szinten az arcunkba tolják az absztrakt kivitelezést, hogy rossz volt nézni.

Hát igen, az alapötlet márpedig jó. Munkanélküli családapa hónapok óta otthon van már, ez pedig nem kevés konfliktust szül a közte és a felesége közt. Aztán jön egy nagy meló: mivel a fickó régen bérgyilkos volt, most megint becsúszik pár megbízás, persze mindez teljes titokban, asszony meg ne tudja. A film nézhetőbb részét pont a "melós" rész adja. Itt azért sikerült némi komolyabb érdeklődést is tanúsítanom, mert hellyel-közzel azért itt akad valamiféle feszültség is. Arra viszont figyelmeztetek minden gyengébb gyomrút, hogy nem igazán spóroltak a művérrel sem, de van egy jelenet, amikor a belső szervek bemutatását sem mellőzik.

Valami nagyon elborult hangulatban nézzétek, akkor talán jobban betalál, mint nekem, mert én ezt úgy, ahogy van, végigszenvedtem. 3/10. Az elmúlt idők legfurcsább filmes élménye volt.

The Grey korhatárosan

Liam Neeson repülőgépe lezuhan, a hófödte kietlen Alaszka vidékein pedig túl kell élnie a dolgokat. Az A-Team film rendezőjétől. Amerikában a hétvégén vetítik, úgyhogy ez már csak amolyan végső löket a premier előtt.


Safe magyar előzetes

Tudjátok, Statham akció, amihez most láthatunk egy magyar feliratos előzetest is. A Biztonság záloga jó cím? Kicsit olyan tipikus.

Fél perc Chronicle

Amikor a különleges képességet rossz dolgokra használják a suttyó fiatalok. A Ghost Riderrel egy hétvégén nézhetjük meg Az Erő Krónikáját.

A Raven legújabb posztere

Eddig minden a legnagyobb rendben a filmmel, mármint amit láthattunk belőle. Edgar Allen Poe nyomoz, mert valaki az irományai alapján gyilkol. Főszerepben John Cusack.


A kulisszák mögött: Ghost Rider

Március 1-én hozzánk is megérkezik újra Johnny Blaze, hogy lángoló koponyával rendet vágjon. Ezúttal a Crank készítőitől, akik remélem gatyába rázták a dolgokat. Az alábbi videóban bepillanthatunk a kulisszák mögé egy kicsit.

2012. január 24.

A 84. Oscar jelöltjei

Ma délután befutott a jelöltek listája. Valahol szégyen, hogy a Legjobb Film kategóriából még mennyit be sem mutattak nálunk.

Legjobb film
Hadak útján (War Horse)
The Artist - A némafilmes
Pénzcsináló (Moneyball)
Utódok (The Descendants)
Az élet fája (The Tree of Life)
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)
A segítés (The Help)
A leleményes Hugo (Hugo)
Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close)

Baromi hosszú Man on a Ledge előzetes

Miközben Sam Worthington egy tetőről akar leugrani, addig valahol a városban egy nagy méretű gyémántrablás folyik.

A Man on a Ledge legújabb előzetese egyben az utolsó is, majdnem négy perc, és elég szépen elmeséli a filmet, szóval ha kíváncsiak vagytok a végeredményre, ezt inkább hagyjátok ki. Február 2-án hozzánk is befut, Borotvaélen címmel.

Egy nagy kupac Titánok Haragja kép

Mintha csak tegnap ültük volna végig a közepes minőségű Titánok Harcát, már itt is a folytatás, vagyis március 29-én lesz itt, egészen pontosan. A történet tíz évvel az első rész előtt játszódik, Perzeusz már egyszerű halászként éli mindennapjait, amikor is újra harcba kell szállnia, ugyanis az istenek és a titánok újra összecsapnak.

Neighborhood Watch kép

Jonah Hill a twitterén osztotta meg ezt a képet. Miután a képen látható alakok (Jonah Hill, Ben Stiller, Vince Vaughn és Richard Ayoade) úgy döntenek, néhány óra nyugalomra vágynak nőiktől távol, beállnak polgárőrködni, de hamar rájönnek, hogy idegenek fogják megszállni a bolygót. Nyárra érkező vígjáték.

The Vow előzetes

Na, ennek a trailerét (nem ezt) pont a hétvégén adták a sárkánytetkós film előtt. Arról szól, hogy Rachel McAdams az autóbalesetből való felépülés után nem emlékszik az elmúlt pár évre, konkrétan a férjére sem, aki amúgy Channing Tatum. A legutolsó emléke még az előző udvarlója, úgyhogy Tatumnak konkrétan vissza kell hódítania feleségét. True story, ezt is benyögték a végén. Engem annyira nem vettek meg vele, de akit érdekel, az február 9-én beülhet rá.

<a href='http://movies.msn.com/movies/movie-trailers/#/video/23f9b781-3762-4b24-bc12-2f22aec43375?src=FLPl:embed::uuids' target='_new' title='&#39;The Vow&#39; movie clip' >Video: &#39;The Vow&#39; movie clip</a>

2012. január 23.

Bosszúállók az Empire magazinban

Nem csak külön címlapokat kaptak, de még néhány képet is hozzánk vágtak. Végre nem a megszokott, lepusztult városi helyszínről.

Ahogy közeledik a film, úgy egyre jobban tartok tőle, hogy elszúrják. Eddig rém gyenge a marketingje. Bocs, ez van. Tudom, ez jóformán semmit sem jelent. Na majd áprilisban kiderül.

Lesz Tetovált lány képregény. WTF?

Izé, erre tényleg szükség van? Amerika minden pénzt kisajtol lecsapott: nem csak újraadaptálták a könyvet, de ősszel még képregény formájában is megjelenik.

A cover pedig:

Prometheus poszter

Nem variáltak vele sokat. Majdnem ilyen, de mégse. Június 8-at akarok, persze remélem időben behozzák. Ha rákattintasz a poszterre, bazinagy lesz. Tényleg.


100 film, amit látnotok kell - #60

Manhattan (1979)


Woody Allen egyik legjobb filmje nem csak remek dialógusokból áll, de a fekete-fehér atmoszféra simán képes berántani ebbe a koszos manhattani közegbe. Kiváló hangulatfilm, Woody-féle humorral és romantikával.

Felejthetetlen: Az esőről bemenekülve, amikor csak a sziluettjeik látszanak.

Rendezte: Woody Allen
Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton, Michael Murphy, Mariel Hemingway, Meryl Streep

Lorax tv-spot

Dr. Seuss könyvéből készült animációs film, amely burkoltan az erdőirtás veszélyeire is felhívja a figyelmet. A premiert igen csak eltolták, tavaszról őszre tették a hazai bemutatót.

Flowers of War poszter

Christian Bale kínai filmje, amelyben egy papot alakít, aki a nanjingi mészárlás idején nőket menekített meg a templomában. Igaz történet.

7500 kép

Az Átok rendezője ezúttal következő thrillerjének szereplőit egy repülőre helyezi, ahol természetfeletti dolgok történnek. A nyár utolsó napján, augusztus 31-én mutatják be Amerikában. Itt lesznek: Ryan Kwanten, Amy Smart, Leslie Bibb, Jamie Chung, Scout Taylor-Compton és Christian Serratos.

2012. január 22.

A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)

Kicsit átverve érzem magam még mindig, amióta csak kijöttem a moziból. Sokat filóztam és végül arra jutottam, hogy a legjobban azok jártak, akik még nem látták a svéd eredetit. Azok meg talán még jobban, akik olvasták a könyvet, mert Fincher állítólag nagyon belemászott a részletekbe, és még az original befejezéshez is ragaszkodott.


Hogy szükség volt-e A tetovált lány amerikai változatára, az erősen nézőpont kérdése. Az eredeti film rajongói joggal hördültek fel, hogy Hollywood már megint ráteszi a mocskos mancsát egy európai mozira, ami ráadásul alig pár éves. Aztán jött a hír, hogy egyenesen a Fight Club rendezőjének kezei alól kerül ki az újraadaptálás, ami azért valahol garancia. Mert ha valaki érti a dolgát, az David Fincher. És most ide pontosan rá volt szükség, elég csak arra gondolni, milyen sajátos légkört képes teremteni. És pontosan ez a légkör volt az, ami kirántotta ezt a filmet a gebaszból. Ültem a moziban, és bár centire pontosan tudtam, mi fog következni, mégis olyan kaliberű atmoszférával és feszültséggel pumpálták tele a filmet, hogy alig bírtam róla levenni a szemem. Ez pedig két szó: David Fincher.

De nem csak rajta múlt minden. Noomi Rapace után most Rooney Mara bújt Lisbeth Salander, a szociopata hackerlány bőrébe. Nekem Rapace játékával sem volt bajom az eredetiben, de Rooney Mara legalább kétszer olyan jó volt. Miközben Rooneynak már a puszta tekintetéről az olvasható le, hogy antiszociális, addig hozzá képest 2009-ben Rapace sokszor simán csak vagánynak tűnt. És ez eddig fel se tűnt, csak most, hogy egy klasszissal jobb alakítást láthattunk ugyanarról a karakterről. Daniel Craig viszont nem adott túl sokat a filmhez. Nekem nincs vele bajom, de nem is sorolom kedvenceim közé. Jó színésznek tartom, és itt is jó volt, de ennyi.


A történet pedig egy negyven évvel ezelőtt eltűnt lány előkerítésére összpontosít, amely hamar átcsap egy sorozatgyilkos utáni nyomozásba. A lecsúszott újságíróra, Mikael Blomkvistre vár a feladat, aki különleges segítséget kap a magának való, gyámság alatt álló lány, Lisbeth személyében.

Végezetül annyit, hogy Fincher még mindig jó rendező. Képes a hangulat megteremtésére úgy, hogy végig fenn tudja tartani azt, a legutolsó pillanatig. Mindezek mellett nagyszerűen meséli el a történetet. A gond az, hogy nagyon úgy tűnik, sajnos a sötétebbik énje javarészt már kitombolta magát. Azok a régi szép idők, mi? A film azonban még így is jó. Az vele a legnagyobb baj, hogy nem ez készült el elsőnek. Lényegében olyan, mint a svéd, csak több benn a puskapor, és jobbak a színészek. Kicsit talán érezni Hollywood szájszagát is néhol. Egy fokkal jobbat vártam, de nem nevezném kimondottan csalódásnak a látottakat. 7/10. A folytatás pedig csak úgy érdekel igazán, ha Fincher marad. Viszont az a bizonyos főcím nagy vásznon hatalmasat ütött.

2012. január 21.

Jeff Who Lives at Home előzetes + poszter

Jónak ígérkező dramedy? Megint?? Jöhet! Még akkor is, ha Jason Segel és Ed Helms a főszereplők, mert én valójában csak Segelt bírom kettejük közül. Elbírom viselni Helms-t, nem arról van szó, de megvagyok nélküle is. Jay és Marc Duplass írták-rendezték a filmet, legutóbb tőlük a Cyrus - A furcsa srác volt látható.

A történet itt annyi, hogy Jeff (Segel) még mindig az anyjával él, ráadásul munkanélküli. Testvére, Pat (Helms) házassága pedig romokban. Miután egy napot együtt töltenek, Jeff rájön, mi a feladata és az értelme az életének.

A film március 16-án kerül az amerikai mozikba.



Kémes Hármas a tévében

Egy perces tv-spot. Hardy mennyire furcsa ilyen szerepben a Warrior után. A rendező McG, a hazai premier pedig február 23.

Kép a Riddickből

Alakul a Riddick film, már fotó is van. Amit érdemes tudni, hogy a cselekmény valamikor a Pitch Black után fog játszódni, Diesel karakterét pedig kidobják egy idegen bolygóra. David Thowy rendezi, tehát jó kezekben van a project.

2012. január 20.

The Bad Lieutenant: Port of Call - New Orleans

Az igazat megvallva nem is tudom megmondani, hogy a The Bad Lieutenant óta láttam-e tényleg jó Nicolas Cage filmet. Most vonatkoztassunk el a Kick-Ass-től, hiszen ott csak mellékszerepben bukkant fel. Talán még a Drive Angry volt az, ami elment, ha nem vetted komolyan, de például a Season of the Witch vagy épp a Trespass gyalázatosak voltak a közelmúltból.


A The Bad Lieutenant sem egy hibátlan film, nem fogja megváltani a világot, sőt, néha okoz pár unalmasabb, görcsösebb pillanatot, de valahol mégis tetszett. Még akkor is, ha ez egy remake, bár mivel az eredetit nem láttam, így talán ez lehet az oka. Sőt, még Cage séróját is sikerült normálisan eltalálni végre.

Terence McDonaugh nem épp egy jó lelkű zsaru. Hátfájásokkal küzd, a folyamatos fájdalomcsillapítás miatt pedig rákap a drogokra. Van, hogy buliból hazafelé tartó fiataloktól kobozza el az anyagot, ha épp a rendőrségi raktárból már nem tudja. Mindeközben az Eva Mendes által megformált prostival együtt a lány kuncsaftjaitól is üti némi anyag a markát. Így tengeti Terence a mindennapjait, miközben egy Big Fate nevű alvilági arcot kell kézre kerítenie, akit gyilkossággal vádolnak.

Kell egy kis idő, amire az ember belerázódik a film hangulatába, de ha elkaptad a fonalat, már jó eséllyel nincs kiszállás. A legnagyobb negatívum talán a feleslegesen elnyújtott játékidő, ami két óra. Ebből adódik pár üresjárat. Néha csak tengődik egymagában a cselekmény egy darabig, de szerencsére hamar történik valami, ami kirántja a szürkeségből.

Cage pedig baromi jó. Nyilván nem ez a legjobb szerepe, de teljesen jól elbírt a korrupt, drogos zsaru alakításával. Ha még nem láttátok, akkor inkább eredeti nyelven nézzétek. Nincs bajom a szinkronjával, de a valódi hangjával teljesen más. Akit még külön megemlítenék, az XZibit. Nem színészetre született, ez tény, de ha negatív figuráról van szó, akkor simán megbirkózik vele.

"A lelke még táncol" A film pedig 7/10. Az eredetit pedig meg kéne már nézni. Ez meg inkább csak Cage rajongóknak ajánlott, hiszen szinte végig ott van a vásznon, ő viszi a vállán az egész filmet. Nem akciófilm, inkább nyomozgatós, egy drogos rendőr viszontagságaival karöltve.

Featurette video: The Woman in Black

Daniel Radcliffe szellemes sztorija, ami nekem még mindig esélyes egy lehető leghamarabbi megtekintésre, mert nem tűnik rossznak. Ha más nem, a hangulat vinni fog mindent. Radcliffe egy ügyvédet alakít, aki elhunyt ügyfele dolgainak elintézése miatt utazik egy kisvárosba, ahol különös dolgok történnek. Feltűnik a fekete ruhás nő, miközben Radcliffe próbálja bizonygatni, hogy nem csak Potter szerepeire volt alkalmas. Március 29.

Magyarul is Ébredjünk

Így majdnem egy héttel a bemutató előtt egy magyar posztert is hozzávágtak az Underworld negyedik részéhez.

Az Éhezők Viadala utolsó posztere

Eddig minden okunk megvan a várakozásra, már csak egy fontos dolgot kell kiküszöbölniük: ne szúrják el. Nem olvastam a könyvet, valószínűleg a filmig már nem is fogom, pedig lehet jó lett volna. Na majd március végén mindent megtudunk.

Így fest Depp a Dark Shadowsban

Burton gondolt egyet, és filmet csinált a hatvanas években Amerikában tévéműsorra tűzött vámpíros sorozatból. Persze Johnny Depp a főszereplő, ki lenne más?

Project X előzetes + poszter

R-kategóriás vígjáték, amely egy giga méretű buliról szól. A producer Todd Philips (Hangover). Az előzetest elnézve, hát nem lesz egyszerű élmény, nagyon nem. Komolyan mondom. Márciusban minden kiderül.



Resident Evil: Retribution előzetes

Milla Jovovich idén ősszel újra jön a Resident Evil rendrakójaként. Milyen az előzetes? Reklámból csap át B-kategóriás zúzásba. Engem már a negyedik sem érdekelt túlzottan, szerintem ez is felejtős lesz.Vagy nem.

2012. január 19.

God Bless America poszter

A filmről annyit érdemes tudni, hogy a poszteren látható két szereplő, a tinilány és az idős fickó fogják magukat, és elkezdik lenyomni Amerikát. Fekete komédiának ígérkezik, A világ legjobb apukája rendezőjétől.

Norris elintézte az Expendables 2. sorsát

Gondolom minden akciórajongó összetette a két kezét, amikor az Expendables második részéhez Chuck Norris is aláírt. Most azonban napvilágot látott az információ, miszerint a folytatás korhatári besorolását pont Norris miatt vették lejjebb. Ez alatt azt kell érteni, hogy a színész csak azzal a feltétellel írta alá a szerződést, ha a korhatár PG-13 lesz, vagyis semmi durvulás, semmi csúnya szöveg. Norrisnak pont az utóbbival volt baja, hiszen szerinte a forgatókönyv tele volt káromkodással, ami miatt a fiatalok nem ülhetnek be a filmre. Hát igen, ahogy öregszik az ember...