The Sunset Limited

Ilyen meglepetést, basszus! Nem tehetek róla, egyszerűen imádom az ilyen filmeket, amikben nem csinálnak egyebet, csak beszélnek, és sikerül mégis lekötniük vele. Anno valami ilyen vonalat képviselt például a Before Sunrise, vagy épp a Good Night and Good Luck! Ha ezt a megoldást viszont még kevesebb szereplővel és mondjuk egy helyszínen próbálják megoldani, akkor születnek olyan filmek, mint a Mesterdetektív. Na de a The Sunset Limited! Úristen! Két különböző életutat megjárt öreg eszmecseréje a világról. Látnotok kell!

Mindez Cormac McCarthy (Az Út, Nem vénnek való vidék) tollából, aki ezt a novelláját előbb színdarabként mutatta be, majd jött az HBO, akiknek hála Tommy Lee Jones huppant bele a rendezői székbe. A történet annyiból áll, hogy egy férfi (Samuel L. Jackson) egy másikat (Jones) épp kiment a Sunset Limited nevű vonat elől, mivel az öngyilkosságot kísérelt meg. Felcipeli a lakására, majd elkezdődik a pattanásig feszült eszmecsere az életről, a világról, valamint a vallásról. Egy kőkemény szellemi párbaj, amely néha nagyobbat képes csapni, mint akármelyik akciófilm akármelyik pofonja.

Ilyen remek színészi alakításokat nem látni minden nap. Minden rajtuk múlt, és szívüket-lelküket bele is adták, bizony néha az ember lélegzete is eláll, annyira ászok így ketten. Míg Tommy Lee remekül adja az életbe már belefásult, öngyilkosságra hajlamos öreg rókát, addig Samuel L. Jackson is lubickol az egykoron börtönviselt, mára istenfélő figura karakterében.

Öröm nézni, hogyan dobálják egymásnak oda meg vissza a labdát, hogy milyen érvekkel vágnak vissza a másik véleményére. Szinte semmiben sem egyezik a véleményük, és pontosan emiatt képtelen a film leülni akár egy pillanatra is. Nagyszerű. Olyan mértékű feszültséget sikerül teremteniük, hogy az valami leírhatatlan.

A párbeszédeken érződik, hogy hamisítatlan McCarthy, és ha jól vagyok informálva, akkor a film szövege alig tér el a novelláétól. Ami pluszban még külön tetszett, az az, hogy nincs zene, csak néha, hatásfokozóként egy-két alapdallam csendül fel, és ennyi. De felesleges is lett volna akármilyen zenét berakni, hiszen ilyen súlyos dialógusok között helye sincs neki.

Vigyázat, rétegfilm! Aki nem szereti az efféle minimalistára faragott kamaradarabokat, annak nem ajánlom, de aki egy lélektani pankrációra kíván beülni két színészóriással, annak bizony a The Sunset Limited kiváló kikapcsolódást fog nyújtani. Egy darabig még pislogtam a stáblista alatt, és azt hiszem Tommy Lee Jones záró monológja a vallásról volt az, ami végképp meggyőzött, mondhatni, felrakta nálam a pontot az i-re.

Annyi biztos, hogy ennek a filmnek már bérelt helye van az év végi listámon, lesz ami lesz. Lenyűgöző élmény volt.