A következő címkéjű bejegyzések mutatása: despicable me 2.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: despicable me 2.. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 15.

Ha lesz Despicable Me 8, engem az sem érdekel, amíg ennyire kedvelhető tud lenni. Noha a folytatás is csak simán egyszer nézős, de arra viszont kiváló. Ugyan nem egy Up!, amiben van felnőtteknek is szóló rész, inkább úgy mondanám, hogy a Gru előcsalogatja a felnőttből a gyereket. És persze itt vannak a minionok is, akik viszont minden korosztályt képesek megmosolyogtatni. Kár tagadni, a film igazi ereje bennük van, még ha voltaképp nem is annyira szerves részei a történetnek. Ők azok a plusz, ami kegyetlenül feldobja a látottakat.


A sztori szerint Gru immáron békés életet él, azonban az AntiGonosz Liga megbízásából le kell fülelnie egy bűnözőt. Ez adja a történet gerincét, a többi pedig jön magától, hősünk sodródik az árral, a minionok idétlenkednek, a lányok kamaszodnak, te pedig mire észbe kapsz, le is telt a játékidő. Nem érzed elvesztegetett időnek, mert lényegében jó film, de a kis sárga akármik hülyülésén kívül a moziból kifelé nem sok mindenre fogsz emlékezni már. 6/10.


0

2013. július 1.

Illetve csak a minyonok, akik közül néhányan kaptak egy-egy karakterposztert.


0

2013. június 6.

Mondanom sem kell, hogy most is a minyonokkal próbálják eladni főleg a Gru folytatását, ebben a röpke videóban is inkább őket helyezik középpontba, ahogy szívatják egymást. Már csak miattuk érdemes lesz megnézni.

0

2013. június 3.

Kikerült egy kép a Despicable Me 2 gonoszáról, név szerint El Machóról. Eredetileg úgy volt, hogy Al Pacino kölcsönzi a hangját, aki időközben megpattant a projektből, így végül Benjamin Bratt fogja kölcsönözni.


0

2013. május 19.

Where is Gru? Nyilván nem az alábbi fővonala a legviccesebb, hanem a végén a kis minyon.

0

2013. május 14.

Gru és a minyonok.


0

2013. március 20.

Na, megérkezett a Gru második részének előzetese is, amelyben Gru ellenfelét ezúttal Al Pacino szólaltatja meg. Hősünk pedig jó útra tér, nem akar már összelopkodni semmit. A minyonok pedig még mindig haláli jó fejek.

0

2013. március 19.

Itthon Július 4. és visszatér Gru, na meg a minyonok is felbukkannak, akikkel a legjobb marketing-fogás reklámozni a filmet. Főleg egy ilyen poszterrel.


0

2013. január 5.

A tegnapi kép rengeteg után az USA Today kiegészítésképp elhozott még néhány képet: Oz, Croods, Despicable Me 2, Epic. A filmekről a címkéken keresztül tudhattok meg többet.

0

2012. december 10.

Aranyos kis karácsonyi videó a Despicable Me sárga kis lényeivel - természetesen a második rész kapcsán.


0

2012. november 1.

A második rész nálunk július 4-re érkezik, ehhez kapcsolódóan egy új trailerrel érkezett az animációs film folytatása.

Mivel szinte mindenhonnan levették a videót, egyedül az iTunes oldalán megnézhető az előzetes, amely a képre kattintva érhető el.


0

2012. március 2.

Jövő nyárra érkezik a Despicable Me 2., de már most kaptunk egy kis kedvcsinálót. Persze egyelőre csak a minyonok dalolásznak, de őket végig jó volt nézni, úgyhogy play.

0

2012. február 5.

Al Pacino első animációs felbukkanása a Gru 2. lesz, amelyben a fő gonosz hangját fogja kölcsönözni.

Mark Ruffalo egy kiégett producert, Scarlett Johansson pedig egy énekesnőt formál meg a Can a Song Save Your Life? című filmben. Miután találkoznak, a zene segítségével próbálnak javítani az életükön.

A nagy sikerre való tekintettel már folynak a tárgyalások az Insidious folytatása kapcsán. Egyelőre semmi konkrétumot nem tudni, de James Wann rendezné ezúttal is.

Milla Jovovich után szabadon Katherine Heigl is arcvakságban fog szenvedni. A Face Blind is ezt a témát meríti fel, Heigl pedig egy pszichológusnőt alakít majd.

David Yates a Harry Potter filmek után a Your Voice in My Head című mozival tér vissza jövőre. Főszereplőnek Emma Watsont választotta, aki egy New Yorkba költözött újságírót alakít. Pletykaszinten pedig az kering, hogy George Clooney és Tom Hanks is felbukkannak a filmben.

A No Country for Old Men, a The Road és a Sunset Limited után újabb Cormac McCarthy írás kerül vászonra: a The Counselor egy ügyvédről szól, aki belekeveredik egy drogügyletbe. A rendező Ridley Scott.

A tavaly nagy sikert aratott indonéz akciófilm, a The Raid sem ússza meg amerikai remake nélkül: Brad Ingelsby már írja a forgatókönyvet. Eközben az indonéz változat rendezője, Gareth Evans a folytatást tervezi odahaza.

Végül lazításnak egy középső ujj válogatás:

0