2012. június 30.

A Bradley Cooper által alakított srác próbálja visszaszerezni barátnőjét, aki otthagyta egy másik fickó miatt - hősünk azonban összeismerkedik egy másik lánnyal is (Jennifer Lawrence). További szerepben Robert De Niro is feltűnik. A filmet David O. Russell, a Fighter rendezője dirigálja, a forgatókönyvet is ő írta Matthew Quick regénye nyomán. Az amerikai premier novemberre esedékes.

Vagyis a Resident Evil - Retribution legújabb bannere. A film kicsit sem érdekel még mindig, de ez a kép nagyon komoly lett. Itthon Megtorlás alcímmel kerül a mozikba szeptember 13-án.

Ez is egy régebbi pótolnivaló volt már, végül csak becsúszott. Az Éjféli etetés nem rossz film, de túl sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után, ráadásul könnyen kiszámítható szinte végig, így a fordulaton sem fogsz majd túlságosan meglepődni az utolsó pillanatokban. Pedig Clive Barker novella alapján készült, és milyen kár, hogy nem ő rendezte.


A történet főhőse Leon (Bradley Cooper), a fotós, imádja New Yorkot, próbálja elkapni a tökéletes pillanatokat az utcán. Egyik nap gyanús lesz neki, hogy az újság lehozza egy lány eltűnését, akit Leon történetesen látott előző este felszállni egy késő esti metróra. A férfi nyomozni kezd, és mint kiderül, éjjelente egy titokzatos alak (Vinnie Jones) rendez valóságos mészárszéket a földalatti szerelvényekben.

Amivel kiemelkedik a film, azok az operatőri munkák, a remek vágások és képi megoldások, valamint a véres trükkök. Mindenképp említésre méltó, még ha kommersz is kicsit a maga módján. Sajnos azonban a cirka másfél órás játékidő még így is döcögősre sikerül néha, de nagy részt képes volt lekötni. Bradley pedig jó volt, Vinnie Jones úgy szintén, bár utóbbinak színészkedni nagyon nem kellett. Végül egy 6/10 elmegy rá, és lehet, hogy Clive Barkert kéne olvasni. A Forrest Gump poénon pedig mekkorát, de mekkorát mosolyogtam.

A személyes twitter mellett útjára indítottam - egyelőre csak próba verzióban - a moziZoom twitter oldalát is. Az oldalon található bejegyzések mellett egyéb szösszenéseket is olvashattok, esetleg olyan hírek, amik ha elférnek 140 karakterben, nem biztos, hogy le lesznek közölve majd itt. De majd kialakul idővel.

Itt követhetsz.
Szám szerint a kilencedik. Csak óvatosan, több új jelenetet tartalmaz. Kezdhetjük a visszaszámlálást, nincs már sok vissza, július 26.

Elég durva, a film 165 perces lesz!

Bár a trailerben The Secret címmel fut, de ne zavarjon össze senkit: más ország, más cím, ennyi. Jessica Biel gyerekeit elrabolja egy rejtélyes figura. A Mártírok rendezőjétől. Maga az előzetes nem rossz, ellentétben a poszterekkel, amit a címkére kattintva érhettek el.

Szeptember 5. a francia premier.

Ezt a jelenetet röviden már az előzetesben is láthattuk, most kicsit bővebben. Olvasom mindenfelé, hogy Liam Hemsworth mit keres a filmben, stb. Lehet, hogy ő lesz a film egyik meglepetése? Sosem lehet tudni.

2012. június 29.

A Wreck-It Ralph előtt lesz látható ősszel ez a fekete-fehér animációs rövidfilm. Munkába menet a főszereplő férfinak nagyon megtetszik egy nő az utcán, de nincs esélye leszólítani, azonban irodája ablakából megpillantja a szemközti épületben újra.


Ugye Chloë Grace Moretz (Kick-Ass) kapta meg a címszerepet Stephen King - Carrie című regényének újraadaptálására, amit jövő március 15-én mutatnak majd be. Kimberly Peirce, A sereg nem enged, és A fiúk nem sírnak című filmek rendezője vezényli a remake-t.

Carrie egy folyamatos gúnyolódásoknak kitett tizenéves lány, akinek nem csak diáktársai keserítik meg életét, de ráadásul bigottan vallásos anyja is sajátos körülmények közt neveli. Carrie azonban természetfeletti képességekkel bír, úgynevezett telekinézissel rendelkezik, így a megállíthatatlan erő fokozatosan erősödik benne a sérelmek hatására.

Anyját Julianne Moore fogja alakítani, ez pedig egy kép a forgatásról.

A Pro Videó jóvoltából július 25-én DVD-n és BD-n is elérhető lesz Christopher Nolan rendezői gyűjteménye. Négy film, ahogy a borítón is látható: Batman - Kezdődik, A Sötét Lovag, A tökéletes trükk, illetve az Eredet.

Ez még kéne is, ha a négyből három film nem figyelne be a polcomon.


RZA rendezői debütálása, egy Eli Roth-tal közösen összedobott forgatókönyv, valamint Tarantino Presents. Egy kovácsról szól, aki faluja védelmének érdekében rúg szét pár valagat.

A főszerepet RZA saját magára osztotta, olyan neveket válogatva maga mellé, mint Russel Crowe, Jamie Chung, Pam Grier, Lucy Liu.

Az előzetes korhatáros.



Eredetileg One Shot címmel futott a projekt, hiszen Lee Child - Csak egy lövés című regényén alapszik a film. Christopher McQuarrie írja és rendezi a filmet, neki köszönhetjük a kilencvenes évek egyik legjobb filmjének forgatókönyvét is, mondanom sem kell, ez a The Usual Suspects.

Cruise mellett szerepelnek még továbbá Rosamund Pike, Robert Duvall, Jai Courtney (hamarosan McClane fia is ő lesz), valamint Richard Jenkins is. Decemberben küldik mozikba a produkciót, viszont nekünk január 3-ig várni kell rá.

2012. június 28.

Hamarosan mozikba küldik a The Bourne Legacy - A Bourne-hagyaték című, negyedik Bourne filmet. Ebben a részben Matt Damontól Jeremy Renner vette át a stafétabotot, de nem ám Jason Bourne karakterét fogja alakítani, hanem egy Aaron Cross nevű ügynököt, aki ugyanabban a programban vesz részt, amiben J.B. A legutóbbi előzetesből az is kiderült, hogy nem sima folytatás lesz, hanem az Ultimátummal párhuzamosan egy időben fog játszódni.

Frank Marshall producer egy interjúban elárulta, hogy arra az esetre, ha megvalósulna egy ötödik Bourne mozi, olyan tervekkel rukkoltak elő, hogy Aaron Cross és Jason Bourne végül találkoznának.

Ötletnek nem rossz, igaz, Damon anno azért nem adta be a derekát egy következő filmre, mert azt már nem Paul Greengrass rendezi. Majd kiderül, ehhez persze az is kell, hogy kaszáljon a Legacy.
Sovány hét ez mozizás szempontjából, maradnak a pótolnivalók talán, bár abból sincs már olyan sok.

StreetDance 2. - Mert táncos filmek legalább annyira kellenek, mint a folytatások, és ezek keveréke.
Szerelem nélkül soha / Beloved, Les bien-aimés - Romantikus zenés dráma.
Nővér / L´enfant d´en haut - Francia-svájci dráma.
Fejvadászok / Hodejegerne - Norvég akciófilm, amit valamikor lehet meg kéne nézni. Úgy körülbelül az egyetlen film a felhozatalból, ami egy kicsit is érdekel.
Vagyis A jövő gyilkosa - hirdeti a magyar alcím. JGL egy bérgyilkost alakít, aki a maffia által, jövőből visszaküldött bűnözőket intézi el. Egyik alkalommal aztán megpillantja időskori énjét (Willis), aki elmenekül. A Brick rendezőjétől, tessék felírni a szeptember 27-i dátumot, hiszen arra kapott időpontot itthonra.

Logót kaptak a Marvel folytatások, méghozzá az olaszországi Cine 2012-n kapták őket lencsevégre.

Jessica Biel is eljutott oda, hogy gagyi horrorokban vállaljon szerepet? A The Tall Man eddig nem győzött meg túlságosan, az alacsony Imdb pontszám sem túl bizalomgerjesztő, de majd valamikor úgyis kap sanszot.

Egy titokzatos, magas fickó gyerekeket rabol el, ezúttal a főhősnő, Biel által megformált Julia Denning csemetéit szemeli ki magának. Mindez a Mártírok rendezőjétől, amit nem láttam még ugyan, de nem olvastam róla nagyon rosszakat eddig.

Lévén, hogy ez ugye nem remake, hanem újraadaptálás, azért nem hagyták ki a három mellű csajt sem. A jövőkép ütős, Farrell első bunyója úgyszintén, meg úgy minden elég ahhoz, hogy kilóra megvegyenek vele. Hiába imádom az eredetit, hiába nem vagyok remake-párti, ezt most úgy nézném akár azonnal is.

Colin Farrell alakítja Douglas Quaid-et, azt a hétköznapi embert, aki a Rekall céghez betérve új emlékeket kíván beültetni magának. Hirtelen minden megváltozik, a beavatkozás közben kommandósok egy csapata rontja rájuk az ajtót, majd saját felesége is rátámad. Mi az emlék és mi a valóság? Augusztus 16-án megtudjuk, mert basszus, ha ezt kihagyom moziban, akkor szégyelljem magam.

2012. június 27.

A Battleship legnagyobb hibája, hogy rossz időben jött. Nyilván nem három, kritikailag megbukott Transformers-film és mondjuk egy Battle: Los Angeles után kellett volna, hogy érkezzen, és nem a Torpedó-játék filmváltozataként kellett volna beharangozni, ez utóbbi persze csak reklámfogás volt (bár tény, hogy egyetlen jelenet erejéig azt is megidézték). Nem csodálom, hogy az emberek, űrből érzetett robotokba, vagy akármelyik idegeninváziiós filmbe vetett hite megingott, és kételkedve várták a Csatahajót. Akárcsak én.


Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy iszonyat szkeptikus voltam a filmmel kapcsolatban, végül csak kapott egy sanszot. Az év meglepetése? Eddig igen. Úgy képzeld el, mint bármelyik kortárs popcorn-filmet, csak éppen a gyermetegebb helyzeteket mellőzve, amit pedig mondjuk Optimuséknál poénnak szántak, azok itt nem rekedtek meg ovódás szinten. Ahol a Battle: Los Angeles karótnyelt módon vette magát véresen komolyan, addig a Battleship tojik erre. A lényeg pedig, hogy a félórás felvezetés után szinte alig van megállás, veszettül pörgős irammal lesz dolgunk. És gigászi látvánnyal. Az elmúlt idők legjobb csatajelenteivel van dolgunk, erről kár is lenne vitázni. Minden egyes beleölt dollár visszaköszön a vászonról, kielégítve ezzel a célközönség mindenfajta igényét.

A történet röviden annyi, hogy tudósok, miután jelet küldtek az űrbe, válaszként néhány óceánba csapódó űrhajót kapnak, legénységük célja pedig elpusztítani a Földet. A haditengerészet pedig ellenáll, főhősünk, Taylor Kitsch pedig míg a film elején züllött, hedonista életmódon folytat, a csata idejére már kezdi összekapni magát, főleg, hogy egyik pillanatról a másikra kapitánnyá avanzsálódik, így talán még barátnője kezét is elnyeri, aki történetesen mogorva felettese lánya. Túl sablonos voltam? Sorry, de csak felvázoltam a sztorit. Ezen a téren nem szálltak el túlságosan, de minek az, ha úgy körülbelül minden más kárpótol?

Hiába, kellett az a félórás felvezetés, melynek keretein belül a filmtörténet legviccesebb és egyben legbénább bolti lopását is nyomon követhetjük. De szintén hatalmas pillanat volt a finálé előtt a nyugdíjba voult katonák ismételt hadba állása. A legnagyobb negatívum pedig... hát Rihanna, aki nem is értem, mit keresett a fedélzeten, hiszen színészkedni azt nem tud, énekelni meg hálistennek nem kellett neki.

A Battleship teljesítette azt, amit a rendező Peter Berg elkívánt érni: egy sima popcorn film, üdítő humorral és hibátlan csatajelenetekkel. Soha nem lesz akkora kult, mint a Függetlenség Napja, nincs is olyan jó, de kategórián belül, látva az elmúlt évek felhozatalát iszonyat kellemes meglepetésként ért. 7/10.

Richard Gere befolyásos igazgatót alakít, aki nem épp legális úton tett szert vagyonára. Ezáltal minél előbb próbál megszabadulni cégétől, miközben a rendőrség már feni rá a fogát.

Nicholas Jarecki, az Informátorok írója írja és rendezi a filmet, amelyben Gere feleségét Susan Sarandon alakítja, lányát Brit Marling, egy nyomozót pedig Tim Roth formál meg.

A film januárban debütált a Sundance Filmfesztiválon, Október 18-án pedig Ausztráliában mutatják majd be.



Chris Wedge, a legelső Jégkorszak film rendezője vezényli le az Epic című animációt, amelyben egy furcsa világban vívja harcát a jó és a rossz. William Joyce gyerekkönyvén alapul. Olyan nevek szólaltatják meg a szereplők hangjait, mint Josh Hutcherson, Amanda Seyfried, Colin Farrell, Johnny Knoxwille, Aziz Ansari, Beyoncé, Jason Sudeikis, Steven Tyler, vagy épp Pitbull.

Jövő májusra tűzték ki a premiert. A trailer valami nagyon szép lett.

A Pókember marketingesei nem tökölnek, sőt, joggal mondhatjuk, kezdik túlzásba vinni a dolgokat, ezúttal egy 25 perces összeállítást nézhetünk meg a filmmel kapcsolatban. Nem bíznak a film sikerében?

Japánban már lezajlott a premier, jelenleg 1836 szavazat alapján 8/10 pontszámon áll a film Imdb-n.

Ferrell vs. Galifianakis. Két rivális politikust formálnak meg a The Campaign című moziban, amint egymás orra alá törnek borsot. Jay Roach (Apádra/Vejedre ütök) rendezése augusztus 10-én debütál az amerikai mozikban.


Remélem, nem csak a filmbeli kisgyerek támasztja fel kutyáját, hanem Tim Burton is feltámasztja végre saját magát, mivel a Frankenweenie egy nyolcvanas években készült Burton-kisfilm egész estét mozivá nőtt változata. A rendezőre pedig ráférne már egy vérfrissítés, talán egy stop-motion technika valamelyest segít ebben.

Dr. Alex Cross karaktere már A Gyűjtő, illetve a Pók hálójában című filmekben is felbukkant, akkor Morgan Freeman alakította a nyomozót. Ezúttal Tyler Perry bújik a bőrébe, miközben Matthew Fox után nyomoz. De mint látható, a Scrubs sorozatból Dr. Cox, vagyis John C. McGinley is feltűnik, valamint Jean Reno és Ed Burns is szerepelni fognak. Kicsit olyan kilencvenes évek szintjén megragadt tipikus thriller-akciónak néz ki. November 8. a hazai dátum.

2012. június 26.

Bár Willis és Arnie sehol, sőt, Norrist sem látni, de a többiek nagyjából mind fellelhetők a Feláldozhatók második részének képein. Simon West jobb rendező lesz, mint Stallone? Augusztus 30-hozták előre a hazai premiert, így nem csúszik nálunk a film majdnem egy hónapot. Nyilván mivel a G.I. Joe-t eltolták jövőre, így lett egy üresedés azon a napon.


A film, amiben Matthew Fox elég durván fest majd. Tyler Perry fogja alakítani Dr. Alex Crosst, aki egy sorozatgyilkos nyomába ered. John C. McGinley és Jean Reno is felbukkannak majd, a filmet pedig Rob Cohen vezényli, lássuk csak: Halálos Iramban, Koponyák, xXX. Vegyes a felhozatal a rendező filmjeiből, de majd meglátjuk. November 8-tól mindenképp, ugyanis arra a napra kapott hazai premiert az Alex Cross.

Jelenleg is forgatják Budapesten a Die Hard ötödik részét, erről készül most egy több, mint négy perces videó.

A  Die Hard - Drágább, mint az életedet (A Good Day to Die Hard) címet viselő ötödik részben John McClane már a fiával (Jai Courtney) száll szembe a rossz fiúkkal. Vajon hogy fogja hozni az öreg McClane csemetéjét? Ütni fog az apjára viselkedésben? Reméljük. Budapest amúgy Oroszországot fogja alakítani.

John Morre, a Max Payne, illetve az Ellenséges terület rendezője vezényli a filmet, ami 2013. február 14-én kerül a mozikba. Nekem eddig mind a négy Die Hard film bejött, reméljük, ezzel sem lesz gond.

Érdekesnek tűnő sci-fi dramedy keverék, amelyben az egykori tolvaj, Frank nyugdíjba vonul. Gyerekei vesznek neki egy emberszabású robotot, aki, mint kiderül betanítható egyéb tolvajlási módszerekre is.

A főszereplőt Frank Langella, gyerekeit Liv Tyler és James Mardsen formálják meg. A filmet Jake Schreier rendezte, neki ez lesz az első egész estés munkája, a forgatókönyvet pedig Christopher D. Ford írta.

Januárban a Sundance Filmfesztiválon már debütált a film (díjat is kapott), augusztustól limitáltan Amerikába is megérkezik, szeptembertől pedig a franciáknál kerül bemutatásra.


Bryan Mills csőre tölt, mi pedig már alig várjuk a Taken második részének premierjét. Az előzetest remélem láttad már. Ezúttal egy első részben megölt gyilkos apja áll bosszút. Október 5. a premier napja odakint.

2012. június 25.

Nácik a Holdon? Vissza akarnak térni, hogy átvegyék a hatalmat újra?? Valljuk be, amikor a folytatások, illetve a remake-k korát éljük, az ember már akarva-akaratlanul is felfigyel egy ilyen eszement ötletre, remélve, hogy majd egy jobb fajta fekete-komédiát kap az arcába. Az Iron Sky érmének is két oldala van: egyrészről ott vannak a jó poénok, valamint az utalások (kedvenc a Dr. Strangelove megidézése volt), másfelől pedig, mint film, hagy némi kívánnivalót maga után.

Mert távolról nézve, mint film, nagyátlagban egyszerűen nem működik, hiába dolgoztak a forgatókönyvön egyszerre hárman. Látszott valamiféle igyekezet, ha más nem, hát az, hogy rengeteg ötlettel ültek neki, amiket aztán teljes összevisszaságban pakoltak egymásra, majd hatalmas sóhajok közepette egy izzadságszagú szkriptet tettek le az asztalra. Legalábbis én így képzelem el a helyzetet.

A film egyik poéntól a másikig nyögdécselve halad előre, egy teljesen átlagos, néhol azon aluli történet közepette, és nem mondom egy percig sem, hogy nem volt lehetőség ebben a moziban. Mert volt. Hiszen ki ne akarná látni egy ötletes megoldását annak, amint a második világháború idején a Holdra települt Harmadik Birodalom éppen azon munkálkodik, hogy a Földre visszatérve újra megmutassák, mekkora egy hatalom is a német.

Persze nagyon mélyre azért nem tudnám lehúzni, hiába, azért voltak jó pillanatok, nagy hangsúlyt fektettek például a sztereotípiákra, például, hogy a németek káposztát esznek, Wolkswagent vezetnek, stb. Aztán meg számítógépes poénon még hangosan is sikerült felnevetnem. Látványra sem igazán lehet panasz, az utolsó csata, vagyis a finálé bár lapos, de jó volt nézni, a CGI is azon kevés jóságok közé tartozik, ami menti a filmet. Hiányérzettől nem mentes kalandozást ígér az Iron Sky, de valahol megértem, hogy annyi mindenkinek tetszett, hiszen minden hibája ellenére egy ízig-vérig geek-film, tényleg eredeti ötlettel, ami manapság ritka, nálam viszont nem talált be, így 5/10 a maximum, amit adok rá. Egynek elmegy, de semmi több. Tényleg kár érte.

A Harry Potter producereitől, Michael Bond gyermekkönyve alapján: Paddington egy plüssmaci, akit örökbe fogad egy család, a történet pedig a kisfiú és a játékmackó barátságáról fog szólni. Paul King vezényli le a filmet, amit valamikor 2014 környékén láthatunk majd.

2012. június 24.

Volt egyszer egy vadnyugat - C'era una volta il West (1968)


Azt hiszem késhegyre menő vitákba lehetne folyni, melyik a jobb western: A jó, a rossz és a csúf, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat. Ha engem kérdeztek... fogalmam sincs, kicsit talán ehhez a filmhez jobban húz a szívem, de szerintem csak azért, mert ezt láttam előbb. Emlékszem, elég kicsi voltam, de nem bírtam leakadni róla. Persze azóta újráztam már, meg lassan megint kéne, mindenesetre ilyen egy ízig-vérig western, ahogyan azt csakis Sergio Leone tudja.

Felejthetetlen: A harmonika megszólal, és Harmonika megjelenik.

Rendezte: Sergio Leone
Szereplők: Henry Fonda, Charles Bronson, Claudia Cardinale, Jason Robards
Az Osztrák Tölgy 160 filmes idézete, 10 percben. Hajrá!

A The Prototype egy emberszabású robotról szól, aki meglép a kormány elől. Gondolom kitaláltad, hogy szuperkatonaként akarták használni. Andrew Will írja és rendezi, valamint az Act of Valor című film készítőinek is benne lesz a keze. Ha minden igaz, jövőre mozikba is küldik. A főszerepben Neal McDonough és Joseph Mawle.

A filmbeli Gotham Observer újságból került ki pár oldal, érdekesség gyanánt. Nolan filmjeinél az efféle vírusanyagok nagyon elvannak találva.

Az megvan, hogy már csak egy hónap?

Való igaz, Robin karaktere nem lesz benn a filmben, de az alábbi képen az az "R" betű egy az egyben az ő logója, ha jobban megnézitek.

2012. június 23.

Az év, amikor kapásból két Hófehérke filmet próbálnak lenyomni a torkunkon. A Mirror, mirror-t még nem láttam, de bevallom, nem is vagyok kíváncsi rá. Főleg a Snow White and the Huntsman után, ami hát, hogy is mondjam... Lehet, hogy simán csak öregszem, vagy csak nem vagyok csajból, hogy valamire is tudjam értékelni a filmet, de tény, hogy szinte nulla elvárással kapott esélyt, és még így sem talált be nálam.

Egyetlen, rövidke szóval simán tudnám jellemezni a kétórás játékidő minden egyes, milliószor lerágott percét: buta. Méghozzá nagyon. És nem, nem csak Kristen Stewart nézése, akinek már lassan fejből tudjuk az első két fogát. Nem csak azon jelenetek többsége küszködik gyógyíthatatlan naívitással, mint amikor például - kisebb spoiler jön - K. Stew a szimpla nézésével megszelidít egy vérengző szörnyet - spoiler off - de mind a forgatókönyv, mind a rendezés egy minden tekintetben buta filmet szállított le nekünk, ahol hiába próbálok összeszedni minél több pozitívumot, egyszerűen nem megy, így összesen három dolgot tudok csak értékelni: a látványt, mert az szép. Az Alice trükkmesterei kitettek magukért, ha ott tetszett a képi világ, akkor ezzel sem lesz gond szerintem.

A másik dolog Chris Hemsworth jelenléte, aki amolyan mentsvárként szolgál a magamfajta filmnézőknek, mert amikor csak ülsz, nézed a mozit, és már rég feladtad a reményt, akkor hirtelen jön Thor (szinte ugyanaz a karakter amúgy a Vadász is), az egyetlen ember, akivel szimpatizálni tudsz, máris egy halvány fokkal sikeresebben tudsz elmélyülni a filmben. Aztán a törpék, akik nyilván jó arcok, sőt, Nick Frost felbukkanására egyáltalán nem számítottam. Milyen kár, hogy Szabó Győző hangja egyáltalán nem illik hozzá. Mostanában szegény Győzit amúgy pont olyan színészekhez választják, akikhez nem igazán akar passzolni a hangja. De annyi baj legyen.

És akkor ennyiben ki is merül minden jóság, amivel a Snow White egyáltalán szolgálhat. Mert mi marad még? Az erőltetettre megírt karakterek, ahogyan azokat eljátsszák, mindenfajta meseszerű klisével karöltve, borzalmas, mi több, rettenetes párbeszédekkel, tömény két órában, hogy a végén már egyáltalán ne rágjuk véresre a körmünket izgalmunkban a páncélba burkolózott Hófehérért, amint épp egy Vadász által elkövetett csók után feltámadva halotti ágyából próbálja megmenteni, amit a Gonosz Mostoha elkövetett az elmúlt években. Kicsit felpumpált Hófehérke-maszlag, amit a Twilight-lánnyal próbáltak eladni. Nem is akarom szaporítani tovább a szót. 3/10.

Az pedig, hogy Kristen Stewart szebb lenne, mint Chralize Theron...?

Szeptemberig még hátra van szinte egy egész nyár, addig még muszáj kidobni egy előzetest az animációhoz, amit Genndy Tartakovsky, a Dexter Laboratóriuma kreátora készített.

Ilyen hangok kölcsönözték a szereplők hangját: Adam Sandler, Jon Lovitz, Selena Gomez, Steve Buscemi, Andy Samberg, Kevin James, David Spade.

Egy csomó, ismert rémség száll meg Drakula kastélyában, mint például Frankenstein, a Láthatatlan ember, a Múmia, de még Quasimodo is velük tart. Mi nagy valószínűséggel októberben kapjuk meg a premierdátumot.

Nálunk augusztus 30-án debütál Woody Allen új filmje, a To Rome with Love, vagyis a Rómának szeretettel. Woody nem csak írta és rendezte, de hosszú idő után újra színészkedik is. Mellette Penelope Cruz, Alec Baldwin, Roberto Benigni, Jesse Eisenberg is felbukkannak. A történet több szálon fut, mindegyiken szerelmes párok történeteivel ismerkedhetünk meg, természetesen Rómában.


2012. június 22.

Romantikus dráma, Lee Toland Krieger rendezésében. Házaspár a válás szélén, konkrétan a munkanélküli, céltalan életét élő férjből lesz elege a feleségnek. Rashida Jones játssza az asszonyt, sőt, a forgatókönyvet is ő írta, Will McCormack-kal együtt. A férj Andy Samberg, aki mostanság mennyi filmben szerepel már. További szerepekben feltűnik még Emma Roberts és Elijah Wood is. Hogy mikor, hogyan lesz látható, még kérdéses.



Robert Rodriguez újra grindhouse őrületben: már javában forog a Machete második része, amit jövőre nézhetünk is. Egyelőre pontos premierdátummal nem szolgáltak.

Azt már ugye tudjuk, hogy a legtöbb első részes szereplő visszatér (már aki életben maradt), a gonoszt pedig ezúttal Mel Gibson formálja meg. A legfrissebb kaszting-hír, hogy Charlie Sheen is szerepet kapott a filmben, mégpedig - most figyelj - az Egyesült Államok elnökét fogja alakítani.

Na de jöjjenek a képek.


A Majom Bolygója - Lázadás írói vetik papírra a Jurassic Park 4. forgatókönyvét, ahol biztosan nem Spielberg lesz a rendező, maximum a producer.

Jim Carrey elárulta, hogy mégsem lesz Dumb és Dumber 2. Örülünk! Warnerék ugyanis nem hisznek a folytatás sikerében.

Kit Harington, a Trónok harca egyik szereplője (Jon Snow) is csatlakozott az Így neveld a sárkányodat 2. stábjához. Az egyik gonosz hangját fogja kölcsönözni. Az animáció 2014. nyarán fog a mozikba kerülni.

Bár még csak nagyon tervezőasztalon létezik a film, de felröppent a hír, hogy Justin Timberlake-t szeretnék a Baywatch mozifilm főszerepére.

Michael Bay is nyilatkozott: a Transformers 4. nem lesz reboot, hiába nem szerepel benn egyetlen régi szereplő sem. Egyszerűen csak más irányba mennek majd el.  A forgatókönyv amúgy még mindig nem teljesen kész.

Végezetül egy The Watch jelenet, vagyis az idegen összeesküvésre bukkanó polgárőrök filmjéből.

A filmklasszikus teljesen felesleges folytatásáról van ugye szó, ahol már sem Martin Scorsese, sem Robert De Niro nem lesz jelen. A sztori Jack LaMotta ringben töltött fiatalkoráról fog szólni.

Valami olyasmi lesz ez, mint A nagy balhé 2.?


2012. június 21.

A Dredd után most vegyük szemügyre a Taken - Elrabolva második részének trailerét is. Bryan Mills nem nyugodhat: kiszabadította lányát az emberkereskedőt karmai közül, az egyik legyilkolt bűnöző apja pedig bosszút esküszik a volt CIA ügynök ellen. A helyszín ezúttal Isztambul, a család nyaralni megy, az alvilág pedig megtalálja a férfit, majd elrabolják az asszonyt.

Így az év közepe felé közeledve felteszem a kérdést: feszes év lesz ez akciófilmek terén? Expendables 2., The Bourne Legacy, és Taken 2. Hiába folytatás mind, ez a három akciózás nálam abszolút várólistás.

Az van továbbá, hogy bár más rendezi, de azért Luc Besson keze is benne van a dologban, az új rendező pedig Oliver Megaton. Október.

Itt van, megjött. Téged is felcsigázott? Jobb lesz, mint a Stallone-féle? Egy biztos, az elején a zene kicsit bezavart, de ettől még baromi nagy meglepetés lett ez az előzetes. A bíró úr pedig iszonyat badass lett. Szeptember 21.

John Carter, a látványfilm. Remek díszletek, nagyszerű CGI, és bámulatos csatajelenetek. Nagy kár, hogy minden más megmaradt egy középszerű popcorn élmény szintjén.


Tavaly Brad Bird bebizonyította, hogy igen is van élet az animációs filmeken túl, aki eddig csak ebből a kategóriából rakott le az asztalra, annak is van helye az élőszereplős filmesek közt. Nem kisebb élményt szállított, mint a Mission Impossible negyedik részét, a sorozat egyik legjobb felvonását. Andrew Stanton viszont jött, látott, és konkrétan rácáfolt erre az egészre, pedig ő azért olyan rajzfilmekkel látta el a jó népet, mint a Némó nyomában, vagy épp a Wall-E. Ezekhez képest a John Carter szinte a másik véglet, ami a minőséget illeti.

Meglehet, hogy projektbe beleölt 250 dollár szinte minden egyes centje visszaköszön a két órás játékidő alatt, de egy alaposabb forgatókönyvet elbírt volna a John Carter. Mert ott volt a potenciál. John Carterből könnyen lehetett volna egy ikon, lehetett volna akár egy új Jack Sparrow is, ha a film jobban teljesít. Persze ehhez Taylor Kitsch is bőven hozzáadott, hiszen hibátlanul hozza az egykori háborús hőst, a kalandor felfedezőt. Céltudatos, néha laza és vicces, kicsit talán nehezen rugaszkodik el a kétdimenziós karakterek sokaságától, de emiatt újfent a forgatókönyvet tessék okolni.

A történetről annyit elég tudni, hogy az 1800-as években járunk, amikor is a címszereplő egy véletlen folytán a Marson találja magát, ahol éppen háború zajlik. Mindezt egy napló olvasásának keretein belül adják tudtunkra, ugyanis a történet elején Carter unokaöccse értesül arról, hogy a férfi meghalt, memoárjait pedig az elhunyt kikötése szerint csakis egyedül ő olvashatja el.

Az egyik legnagyobb alaphibája volt a filmnek, hogy nagyon hamar, nagyon sok idegen fajnévvel, városnevekkel, stb. szembesítenek, így ha ezeket nem sikerül kapásból első hallásra memorizálnod, illetve behatárolnod, ki a jó, és a rossz, mi volt bolygó és mi volt egy lény neve, akkor az a bizonyos fonal hamar kicsúszhat a markodból. Lehet, hogy csak én voltam túl fáradt, amikor adtam egy esélyt a filmnek, de engem valahogy nagyon zavart a rengeteg, hirtelen jött információ. Szerencsére idővel azért minden a helyére került, de akkor is.

Ha ezeken át is rágod magad, akkor kapsz az arcodba két óra kőkemény kalandot, a jobbik fajtából, de valami eszméletlenül buta történettel megkeverve, lefuttatva a kötelező köröket, valamint az elmaradhatatlan szerelmi szál sem maradhat ki a játékból. Csak a szokásos? Igen, ugyanis a JC nem éppen a sztori miatt fog rögzölni majd az emberek emlékezetében, hiszen akármennyire is sablonos kijelentés következik: ezeket már mind-mind láttuk. Helyette a látvány pótol mindent, esetleg néhány humorosabb beszólás és jelenet párszor menti a menthetőt, de itt meg is állt a tudomány.

Fantasy, kalandfilm, enyhe sci-fi, hatalmas költségvetés, összecsapott munka. Ha címszavakkal kéne jellemeznem a filmet, akkor valahol itt tudnék kilyukadni. Mivel már lecsengett a márciusi premier óta a JC lemeze, így nagyjából fel voltam készülve, mire számítsak, nem is fektettem bele nagy elvárásokat, így nagyon csalódásnak sem tudnám elkönyvelni, de ettől még nem okozott pozitív csalódást. 6/10 egy laza jó indulattal, hiszen egyszer simán nézhető, és végig leköti az embert. Majd ha valamikor valamelyik kereskedelmi leadja, háttérzajnak kiváló lesz. Ja nem, lehet mégsem, mert a szinkron nem jött be.

Tolsztoj klasszikus regénye, az Anna Karenina sem maradhat feldolgozatlanul, Joe Wright pedig kezébe is vette a projektet, aki A szólista és a Hanna után most visszatért a kosztümös filmek világába. A főszerepet Keira Knightley alakítja, de felbukkannak még Aaron Johnson és Jude Law is. Tom Stoppard írta a forgatókönyvet. A film novemberre kerül az amerikai mozikba.



Ideglelés Csernobilben / Chernobyl Diaries - Eddig nem jó a visszhang, de majd megnézzük valamikor.
Én, a séf / Comme un chef - Jean Reno vígjátéka.
Börtönregény / Get the Gringo - Mel Gibson visszatért egy fülledt, mexikói, tökös börtönakcióban. Nézed!
Mindörökké Rock / Rock of Ages - Sajnos ennek sincs túl jó visszhangja se kritikailag, de az elmúlt egy hétben odakint nem is termelt sokat, de mégis megnézzük, hiszen Tom Cruise egy rocksztár.
És megérkezett, nincs mese. A Transformers 4. első posztere is napvilágot látott. Remélem, elkezdtetek visszaszámolni a 2014-es premierig?

Jövő nyárra érkezik a Szörny Rt. előzményfilmje, amelyben a két főhős egyetemi éveire fókuszálnak. Az eredeti történetben a szörnyek a földi gyerekeket ijesztgették, külön mesterség volt ez, hiszen az ő sikolyukból nyerték az energiáikat. Az előzmény már jó ideje tervben van, 2013. július 21-én pedig bemutatásra is kerül.


2012. június 20.

Ha eddig csak a Kristen Dunst által megformált Mary Jane Watsont ismerted, akkor a következő The Amazing Spider-Man videóban megtudhatsz ezt-azt Gwen Stacy-ről, Parker legújabb csajáról, akit Emma Stone alakít.

A poszter már múltheti, csak valamiért kimaradt. Stiller, Vaughn, Hill és Ayoade polgárőrködnek, miközben egy idegen összeesküvés nyomaira bukkannak. Jövő hónapban már debütál is a film.



Így kell jó, remélhetőleg utolsó előzetest csinálni. A TDKR  Július 26., de messze vagy még.

Érdekes horrornak tűnik a V/H/S, amelyben néhány bűnözőnek el kell lopnia egy videókazettát egy házból. A helyszínre megérkezve egy holttestet találnak és egy halom videókazit egy kupacon. Mivel nem tudják, melyiket is kell elvinniük, belenéznek mindegyikbe. Így elevenednek meg a film rémisztő kis történetei.

Októberre érkezik Amerikába a film.



Élőszereplős Csipkerózsika történet, a trükk azonban az, hogy mindez a gonosz boszorkány szemszögéből. Őt Angelina Jolie alakítja, Csipkerózsikát pedig Elle Fanning. A filmet Robert Stromberg rendezi, 2014 március 14-re tűzték ki a premierdátumot.

Az biztos, hogy ezzel az előzetessel nem igazán vettek meg. Bruce Willis a Set-Up és a Catch 44 után újra "minőségi" filmben? Újra 50 Centtel közösen?

A történet szerint egy tűzoltó (Josh Duhamel) szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Hiába tanúskodna, a tanúvédelmi program nem ér semmit, így az elkövető vadászik rá, hősünk azonban visszavág. Willis egy nyomozót alakít, a gyilkost pedig Vincent D'Onofrio formálja meg.

2012. június 19.

Mégpedig a Linkin Park húzza a talpalávalót, akik már látták a filmet, és elmondásuk szerint nagyon bejött nekik. Augusztus 9-én mi is megtudjuk, milyen lett az egykori amerikai elnök titkos életéről szóló film, bár egyelőre nem fűzök hozzá nagy reményeket.

Ti is elhittétek már az első pillanatban Philip Seymour Hoffmannról, hogy egy bigott vallási prédikátor? A Joaquin Phoenix által alakított, sereget is megjárt férfi pedig vakon követi őt, de aztán kételyei támadnak. Paul Thomas Anderson, a Vérző olaj rendezője hozza el nekünk ezt a drámát. Engem már az előzővel is megvettek.

Minden jel arra mutatott, hogy a Love lesz az új Fountain, és szinte végig érezni, hogy valami nagyon epic dolgot próbáltak összehozni sci-fi köntösbe bújtatva, csak sajnos az író/rendező William Eubank kezéből olyan szinten kicsúszott a gyeplő, hogy a film még azelőtt hullik darabokra, mielőtt legalább az alapkoncepció világossá válna számunkra. Vizuális téren a film abszolút megállja a helyét, igazi, nagy vászonra való hullámvasút, bevallom, már csak a látvány miatt megért volna egy mozijegyet, viszont akkora felhajtást nem kapott a produkció.

Pedig maga az Angels and Airwaves zenekar tagok voltak a film producerei.

A Love sajátos tálalásban boncolgatja az emberi kapcsolatok fontosságát, ezeknek szükségességét. A történet egyik szála 1864-ben veszi kezdetét, amikor is az amerikai polgárháború idején Lee Briggs kapitányt egy rejtélyes, idegen objektumhoz vezénylik. A sztori másik vonalán egy űrhajóst, Lee Millert láthatunk, amint már évek óta egyedül tengeti mindennapjait a világűrben, küldetését teljesítve. Miután megszakad a kapcsolata a Földdel, lévén, hogy odalent valami nagyon nagy gáz van, Miller az egyedüllétben próbálja megőrizni józan eszét, illetve próbál beletörődni, hogy fent ragadt. Egy naplót talál a hajón, méghozzá Briggs kapitányét, a polgárháborúból.

A legegyszerűbben úgy tudnám felvázolni, hogy az egész egy 2001: Space Odyssey és egy Fountain előtti tisztelgés próbál lenni, nyomokban talán még a szintén tavalyi Tree of Life ugorhat be egyes jeleneteknél. Ez így leírva nyilván sokaknak jól hangozhat, viszont kellő mennyiségű kreativitás hiányában szenved a film mindössze másfél órás játékideje. Valahol érezni az igyekezetet, hogy főleg az imént említett mozik rajongóit próbálták becélozni vele, hiszen egy jókora adag elvontságra nem árt felkészülni. ha bepróbálod. Főleg a film vége volt az, amely már túlontúl zavaros vizekre sodorta az addig bejárt utat, ami még egész kellemesen csordogált.

Annyira nem tudnám lehúzni, mert az a része tetszett, hogy teljesen sejtelmes, misztikus az egész, voltak jobb pillanatai, de bevallom, ezt inkább egy rövidfilm keretein belül kellett volna kigondolni. A zenék viszont nagyon ütnek, pedig nem vagyok AVA rajongó, igaz, nem is az ismertebb számaik szólnak, csupán csak alapdallamokat komponáltak hozzá. 5/10. Mindenképp valami tűéles felbontásban nézzétek, ha végül rávetemedtek.
Nem tökölnek, megállíthatatlanul dübörög a film marketingje, immáron a nyolcadik tv-spottal jöttek, durva egy hónap múlva pedig meg is érkezik a Sötét Lovag befejezése.

Az Alkonyat-széria lecsengeni látszik, de semmi pánik, hiszen Stephen Meyes más könyveket is írt, amit le lehet nyomni a tinédzserek torkán: ilyen a The Host, vagyis A burok. A történet szerint az idegenek az emberek testét megszállva lepik el a bolygót, az egyik idegen pedig egy csaj testét megszállva próbál közelebb jutni annak barátjához. Volt már trailer is, erre felé.

Nem volt kérdés, hogy Luc Besson nagy sikerű akciófilmjének érkezik-e majd a folytatása: a Taken második részében egy első részben meggyilkolt gengszter apja áll bosszút Brian Mills-en és családján. A gond csak az, hogy mindezt Oliver Megaton, a Szállító 3. és a Columbiana rendezője fogja dirigálni. Október 5.

2012. június 18.

A remény rabjai - The Shawshank Redemption (1994)


Nem csak a legjobban sikerült Stephen King-adaptáció, de egy olyan kaliberű börtöndráma, amit aki egyszer lát, soha nem felejti el.

Felejthetetlen: A poszter titka.

Rendezte: Frank Darabont
Szereplők: Tim Robbins, Morgan Freeman, Bob Gunton, Clancy Brown, William Sadler.
Hamarosan megérkezik Ted, az életre kelt, hedonista, rossz életű játékmackó, aki még Marky Mark gyerekkorában kelt életre, és azóta is kitart a fiú mellett. Azonban a srácnak új csaja van, méghozzá Mila Kunis, aki nem nézi jó szemmel, hogy a pasijának a legjobb barátja egy plüssállat. Ja, és a Family Guy alkotójától. Augusztus 16. itthon.


Korábban már volt róla szó, hogy miután Joseph Gordon-Levitt, Kurt Russell és Sacha Baron-Cohen is elhagyta egyéb okok miatt a Django Unchained fedélzetét, Tarantino a fennmaradt néhány hetes forgatási időre keres pár új arcot. A legfrissebb hír szerint Jonah Hill az egyik, akit egy rövid szereplésre láthatunk az év végére várható westernjében. A filmet nálunk egy hónapos csúszással, január 31-én mutatják majd be. Trailer itt.

Korábban már esett róla szó, de most már ezúttal hivatalos a hír: elkezdték forgatni a Dühöngő bika második részét. Ugye az első rész alap, Scorsese, De Niro, igazi filmklasszikus.

A második részben - amely az első rész előtt és után fog játszódni - sem Martin Scorsese, sem Robert De Niro nem fog közreműködni, helyette Martin Guigui fogja rendezni, a főszerepet pedig William Forsythe alakítja. Jövőre jön is.

Casablanca 2? Citizen Kane 2? Apocalypse Now 2? The Usual Suspects 2? Jöhetnek?

2012. június 17.

A legelső gondolatom a film után az volt, hogy a legjobban talán azok jártak, akik semmit, de tényleg, úgy istenigazából semmit sem tudtak előzőleg a történetről. Azért merem ezt így ilyen bátran kijelenteni, mert a film szerkezeti felépítése, ahogy szépen, lassan bontakozik ki ez a megrázó kálvária, na az valami zseniális. Nyilván még így, a sztori ismeretében is képes elérni a kívánt hatást, de minél kevesebbet tudsz, annál jobban képes ledöbbenteni bizonyos pontoknál.

Én azért nem maradok történettől mentes: szóval egy anya őrlődését követhetjük nyomon, két szálon: egyik a múlt, amikor Eva a fiát, Kevint nevelte, aki a lehető legegyértelműbben nyilvánította ki gyűlöletét anyja felé. De nem ilyen egyszerű a helyzet: Kevin maga a megtestesült gonosz, ez nem csak a kisebb-nagyobb csínytevésekben válik nyilvánvalóvá számunkra, hanem annál a pontnál, amikor a már tinédzser Kevin mészárlást rendez az iskolájában. A másik szál már a jelen, amikor Kevin a fiatalkorúak börtönében van, Eva pedig napról napra kénytelen eltűrni a helyi lakosok lenéző tekintetét, hogy vörös festékkel rongálják a házát, vagy épp az utcán sétálva konkrétan behúzzanak neki egyet.

Múltból és jelenből felváltva kapjuk a mindig csak kevés információt, enyhén szólva is távolságtartón és melankolikusan tárva elénk, felkavaró momentumokkal teletűzdelve. A vörös szín pedig végig ott figyel, mint szimbólum, legyen az paradicsom, vagy lekvár, de egyértelmű, mit akar szimbolizálni. Közel sem egyszerű élmény kínál, de mindenképp remek munka. Talán majd a könyvet is el kéne olvasni valamikor. 7/10.

2012. június 16.

Az Expendables 2. legújabb poszterén. Úgy látszik, jobb oldalra pakolták a nagyokat.

Egy csajokból álló acapella csapat próbálja legyőzni a fiúkat. Ezt kínálja nekünk Jason Moore első filmes rendezése, amelyben többek közt Anna Kendrick, Elizabeth Banks, Britanny Snow, Alexis Knapp, de még McLovin, azaz Christopher Mintz-Plasse is feltűnik. A film októberre érkezik.



Megérkezett a TDKR sokadik tv-spotja, néhány újabb képkockával, fél percben, csak úgy, kedvcsinálónak. Egy hónap...

Javában zajlik ugye Steve Jobs életrajzi filmjének forgatása, amelyben Ashton Kutchernek szerencséje volt, hiszen főleg azért kapta meg a címszerepet, mert hasonlít a fiatal Jobsra. Joshua Michael Stern, A döntő szavazat rendezője hozza el nekünk a filmet jövőre.