2013. október 31.

Top 10 Kedvenc Filmes Betétdal #7

Lassan, de biztosan haladunk a cél felé.


Forog a Transformers 4 még mindig

Érkezett néhány kép a munkálatokról, amely éppen Hong Kongban zajlik. Valahogy még mindig nem tudok bízni a filmben. Főleg, hogy a második, illetve a harmadik rész írója vette kezébe a forgatókönyvet ezúttal is. Bayről nem is beszélve, de őt inkább hagyjuk.


Nemzetközi Hobbit poszterek

Érkezett öt új poszter a Hobbit második részéhez, méghozzá Argentínából.


Premierek 10.31.

A hónap utolsó napjára azért sikerült pár filmet behozni. Engem speciel több is érdekel az alább felsoroltak közül.


Futótűz IMAX poszter

Mert minden IMAX-filmhez kell egy poszter, ami hangsúlyozza, hogy IMAX. Az Éhezők Viadala folytatása sem maradhat ki ebből a trendből, úgyhogy gyorsan össze is dobtak neki egyet.


Open Grave előzetes

Gonzalo López-Gallago, az Apollo 18 rendezője készítette el nekünk ezt a horrort, amely már csak Sharlto Copley miatt is nézős lesz. Hősünk egy tömegsírban ébred, köröskörül holttestekkel, lassan pedig kezdenek visszajönni az emlékek. A filmet január 4-én mutatják be az Államokban.

2013. október 30.

kritika: Vacancy [2007]

Van pótolnivalóm bőven az elmúlt évek filmjeiből, így a hétvégén beiktattam büszkeségünk, Antal Nimród 2007-es horror-thriller koktélját, az Elhagyott szobát. Nem dobtam hátast.


Dallas Buyers Club a kulisszák mögött

Tudjátok, a film, amelyben McConaughey nagyon sovány, Jared Leto pedig nőnek öltözik. Itthon 'Mielőtt meghaltam' címmel lesz majd látható a produkció, méghozzá januárban. Jean-Marc Vallée rendezése, aki néhány éve a teljesen jó C.R.A.Z.Y.-t is elhozta nekünk.

A videóban a Jared Leto és Jennifer Garner szólalnak meg.

The Wolf of Wall Street előzetes

Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio újra közös munkában. Igaz történet alapján, egy feltörekvő bróker életének egy szakaszát mutatja be. Az illetőnek 26 évesen már a bőre alatt is pénz van, tíz évvel később viszont pénzmosással és csalással vádolják.

Nem semmi amúgy, hogy Scorsese kiket toborzott össze: Leo mellett feltűnik még Jon Favreau, Matthew McConaughey, Jonah Hill, Jean Dujardin, Rob Reiner. A filmet Jordan Belfort (a főhős) jegyzetei alapján Terence Winter írta, aki többek közt a Maffiózók és a Gengszterkorzó sorozatoknak írt számos epizódot.

A film november 14-én debütál Görögországban, Oroszországban és Szingapúrban.

The Monuments Men előzetes#2

Befutott a második trailer Clooney következő direktori munkájához. A filmet ugye eltolták jövő februárra, arról azonban nincsenek hírek, nálunk végül mikor mutatják be. De addig lássuk, ezúttal mit dobtak össze közel két és fél percben.

Jön a London Has Fallen?

Őszintén szólva, nekem az Olympus Has Fallen minden hibája ellenére tetszett, hiába kaptunk idén kapásból két Fehér Házas filmet, nekem a Roland Emmerich-féle White House Down annyira már nem jött be.

Na már most: érkezik az Olympus folytatása, csak ezúttal Butler Londonban ténykedne. Ez így első blikkre nagyon Die Hard utóízt hagy maga után, de egye fene, amíg egy Die Hard-film manapság olyan minőséget szállít, mint az ötödik rész, addig részemről jöhet.


A hobbitok a tévébe mentek

A negyedik, illetve az ötödik Hobbit tv-spot is napvilágot látott. Igazából már inkább a filmet nézném, hiszen az első mozi nagyot ütött, minden bizalmam Peter Jacksonban.



2013. október 29.

X-Men: Days of Future Past előzetes

Egyik szuperhős-film követi a másikat, de, hogy őszinte legyek, ezt a folytatást jobban várom, mint mondjuk a Thort.

Kapásból egy hosszú trailert kaptunk, és nem is húznám tovább az időt: ez kérem odarak rendesen.

Törtetők-film?

Igen, januártól forog a film, méghozzá a sorozat készítője, Doug Ellin fogja rendezni, Mark Wahlberg és Stephen Levinson pedig producerként fog tevékenykedni a projekt körül.

Ellin amúgy twitterén jelentett be a hírt. A történet a finálé után fél évvel fog játszódni.


kritika: The Internship

Nem tudom, mi a rosszabb. Hogy egy egész estés Google-reklámot láttam, vagy azt, hogy egy sablon-komédiát?


Az utolsó Catching Fire előzetes

Kezdjük azzal, hogy a trailer jó, de nyilván az is közrejátszik benne, hogy mindösszesen 1 perc az egész. Mindenesetre én nem fogok moziba rohanni, majd megvárom, amíg kijön - erről az első rész tehet. November 21-én kerül bemutatásra itthon.

Statham és Diesel a FF7 forgatásán

Ugye a Halálos Iramban hetedik részében feltűnik Jason Statham is, nem épp a jó oldalt erősítve, az alábbi képen pedig Diesellel borozgatnak.


Muppets Most Wanted poszter

Az élő szereplők közül új arcokkal ismerkedhetünk meg, Brekiék azonban visszatérnek. Szerintem az első rész kellemes szórakozás volt, hiába musical, jókat derültem rajt, igazi Muppets volt.


2013. október 28.

Top 10 Kedvenc Filmes Betétdal #8

A tizedik és a kilencedik helyezettet maga mögé szorítva egy sokkal pörgősebb darabbal folytatjuk listánkat.


A Hellraiser rebootról

Na, az van újdonságként, hogy sikerült az eredeti Hellraiser rendezőjét, Clive Barkert megnyerni a reboothoz, de csak írónak. Barker egyből megígérte, hogy sokkal darkosabb hangvételű lesz, mint az 1987-es első rész. Ezen kívül még azt is megtudtuk, hogy Doug Bradley is visszatér, természetesen, mint Pinhead.


Expendabelles fejlemények

Ugye az Expendables női változatáról van szó, amire akkora, de akkora szükség van... Tehát. Azt már tudjuk, hogy Gina Carano és Kate Sackhoff korábban aláírtak, most azonban új fejlemény van: Meryl Streep, Cameron Diaz és Milla Jovovich is a fedélzeten tartózkodnak.

Egyelőre azonban rendező nélkül van a film, de ráérnek, hiszen 2015-ben szeretnék csak bemutatni.


Thor: The Dark World tv-spot#5

Hamarosan itt a film. Hangolódjunk.

The Immigrant előzetes

James Gray filmjében Joaquin Phoenix, Jeremy Renner és Marion Cotillard lesz a főszerepben. A sztori szerint lánytestvérpár érkezik Amerikába, de csak egyiküket engedik át a határon, aki minden erejével azon van, hogy húga is bejusson az Államokba.

The Good Dinosaur poszter

A Pixar egyik következő dobása lesz a The Good Dinosaur, amely kapott most egy posztert. Bevallom, egy kicsit másra számítottam...

A történet szerint a dinoszauruszok túlélték a meteor becsapódását, majd egyszer csak felbukkan az ember. A premier még nagyon messze van: 2015. november 25.


2013. október 27.

Újranézve: Cabin in the Woods

Nem olyan rég néztem újra ezt a baromira megosztó, piszkosul nehezen bekategorizálható filmet. Nálam még nagyobbat ütött, mint elsőre.


Ha még nem láttad? Ne olvass utána! De tényleg, semmit. A legjobb, ha minél kevesebb információval ülsz neki. Minden apró fordulat rombolhatja az élményt, de a helyzet az, hogy még így sem garantálom, hogy tetszeni fog. Lehet utálni, lehet szeretni. Vagy egy hülyeségnek tartod, vagy imádni fogod.


Ne ijesszen meg az alapkoncepció, miszerint néhány papírmasé fiatal egy erdei házikóba indul bulizni. A sztori itt még nagyon az első fokozaton van. De többet nem mondok, és ugye Te sem fogsz utána olvasni egyetlen betűnek sem! Hidd el, megéri. Még a trailert se nézd meg!

Számomra másodszorra is jó élményként szolgált a film, új alapokra emelve ezzel a horrorfilm fogalmát. Hiába merít sok más filmből a kategóriájából, még így is eredeti ötletnek mondható, mert... mert az.


2013. október 26.

Top 10 Kedvenc Filmes Betétdal #9

Haladjunk tovább szubjektív listánkon és lássuk a kilencedik helyezettet.


The Monuments Men poszter

Ezzel együtt egy új hírmorzsa látott napvilágot, miszerint február 7. lett az új kitűzött premier. George Clooney rendezéséről van szó, amelyben egy expedíciónak vissza kell szerezni a nácik által ellopott műkincseket.


Anchorman 2 poszter

Olyan poszterrel jött az Anchorman 2, hogy le a kalappal. A híradósok készen állnak, bepózoltak, nem félnek semmitől. A legenda folytatódik. Erről van szó.


Mr. Peabody & Sherman előzetes

A beszélő kutya és gazdája időutazik. Sajnos a trailer nem olyan jó, mint ahogy azt vártam. Kalandos animációnak nézünk elébe, ez tény, a blöki is jól meg van csinálva, de valami hiányzik. Pedig anno mennyire kedveltem ezt a rajzfilmsorozatot, az akkora kivitelezésében, amikor még hétvégén reggelente adták a Rocky és Bakacsin előtt vagy után. Pedig az Oroszlánkirály rendezőjétől érkezik. Mondjuk az sem mellékes infó, hogy a Stuart Little-filmeket is neki köszönhetjük.

Március 7. a kinti premier.

X-Men az Empire képein

Hangolódunk arra a bizonyos előzetesre, amit pár napon belül kapunk, kapásból hét képpel kedveskedett az Empire. Lesz itt Rozsomák bőven.

2013. október 25.

The World's End

És akkor ennyi. Edgar Wright vezényletével láthattuk már, ahogyan Simon Pegg és Nick Frost hülyét csinál a zombifilmekből, az zsarufilmekből, most viszont, a képzeletbeli trilógia záró darabjaként azt is szemügyre vehetjük, ahogyan a világvége mozik is megkapják a magukét.


6 másodpercnyi kőkemény X-Men

A Days of Future Past alcímet viselő előzmény-folytatás kapott egy elő-előzetest: hat másodpercig hatásvadász zenére vágtak össze izgalmasnak tűnő képsorokat.

Első kép: Big Game

A filmben Samuel L. Jackson az amerikai elnököt formálja meg, aki egy terrortámadás miatt kénytelen elmenekülni, azonban gépe lezuhan a vadonban. Csodával határos módon azonban túléli, és egy fiatal srác segít neki túlélni a napokat.


Rock a Fast & Furious 7 forgatásán

Ahogy az imént említettem, Hercules után a Fast & Furious 7. forgatására sietett Rock.


Rock utolsó képe a Hercules forgatásáról

Tud marketingelni ez a Johnson gyerek, hiszen a temérdek háttal állós kép után a most már tényleg utolsó posztolt képről a Hercules-film forgatásáról ezúttal az arcát is megmutatja. És már sietett is a Halálos Iramban hetedik részének forgatására.


2013. október 24.

Captain America: The Winter Soldier előzetes

Megérkezett tehát az Amerika Kapitány második részének teljes előzetese. A trailer természetesen pörög, van itt minden: Scarlett, Redford, na meg a Tél Katonáját is láthatjuk, aki ugye tudjuk kiből lesz... Kapásból megvettek most a filmmel.

Top 10 Kedvenc Filmes Betétdal #10

Úgy döntöttem, listába szedem, mik a kedvenc filmes betétdalaim, és pontról pontra, egyesével fogom közölni Veletek. Hozzáteszem, a lista szokás szerint teljesen szubjektív.

Ami még érdekesség lehet, hogy kifejezetten olyan dallamokra mentem rá, amelyek pont az adott film miatt készültek el. Szóval nem lesz AC/DC az Iron Man miatt például, pedig amúgy lenne.

Lássuk tehát a tizedik helyezettet.


Premierek 10.24.

Carrie - Nekem az eredeti sem nagy kedvencem, szerintem ezt is majd csak későbbre tartogatom, moziban
szinte ki van zárva.
Éjféli gyors Lisszabonba / Night Train to Lisbon - Romantikus thriller.
Szupercella / Escape Plan - Arnie és Sly egy szuperbiztos börtönből próbálnak megszökni.
Isteni műszak - Magyar fekete komédia.
Gladiátorok gyöngye / Gladiatori di Roma - Heti animáció, egyenesen Olaszországból.
Anyai szív / Poziţia copilului - Román játékfilm.

Tom Hardy lesz Elton John

Tom Hardyról hamar megtudtuk, hogy nem csak keménykedni tud, hiába van úgy kipattintva, neki a színészkedés is nagyon megy. A Rocketman című filmben ő fogja Elton John-t alakítani. Egyelőre úgy tűnik, még csak Hardy jelenléte az egyetlen fix dolog a projekt körül, de voltaképp ráérnek, hiszen ha minden igaz, 2015 körül kerülne csak mozikba a film.


Paranormal Activity: The Marked Ones nemzetközileg

Aki még nem unja a kézi kamerás szellemekkel bíbelődő tucatfilmeket, annak íme itt a Paranormal Activity spin-off verziója, annak is a nemzetközi előzetese.

2013. október 23.

Az Amerika Kapitány előzetesének előzetese

16 másodperces felkészítő a holnapi előzetesre. Jelenleg Scarlett az egyetlen izgalmas momentum.

Idén nem lesz The Monuments Men

Maga George Clooney nyilatkozta, hogy idén sajnos mégsem kerül bemutatásra következő rendezést, a The Monuments Men, azaz itthon: Műkincsvadászok. Az effektekkel sajnos nem végeztek el időben, így jövő év elejére tolódik a film bemutatója. Minket ez annyira (hangsúlyozom: annyira) nem érint, mivel mi úgyis csak januárban kaptuk volna meg a filmet.


Két Amerika Kapitány képkocka

Megy a néphergelés, hiszen holnap kapunk előzetest a filmhez.



jOBS

Egy film arról, hogy Steve Jobs mennyire nem volt kedvelhető ember. Mindez két órában.


Bad Grandpa előzetes

A Jackass-fiúk legújabb termése, egyik korai szösszenetük egész estés mozifilmmé avanzsálódott, természetesen a furcsa nagypapi, akinek kalandjait két nap múlva már leshetik az amerikaiak nagy vásznon.

Anchorman 2: The Legend Countines

A legenda folytatódik. Ron Burgundy és csapata visszatér, méghozzá december 20-án támadja be a kinti mozikat. A már megszokott szereplők mellett Liam Neeson, Jim Carrey, Harrison Ford és Sacha Baron Cohen is feltűnik. Most pedig csekkoljuk a zsír új előzetest.

Neighbors előzetes

A Get Him to the Greek és a Forgetting Sarah Marshall rendezőjétől Seth Rogen és Rose Byrne életét a szomszédba költözött egyetemi csapat forgatja fel fenekestül, Zac Efron vezényletével. Feltűnik még Dave Franco, Christopher Mintz-Plasse és Lisa Kudrow is. Május még messze van.

A Kapitány posztere

Csak szólok, hogy a héten, elvileg holnap kapunk egy előzetest is az Amerika Kapitányhoz. Rogers ezúttal már ugye a jelenben fog fightolni.


Terminátor az '50-es években?

Újabb hírmorzsa látott napvilágot a teljesen felesleges Terminator 5. kapcsán. Ha eddig még nem vágtad elégszer a fejed a falhoz az új rész miatt, akkor most rásegítek kicsit.

A Halálosztót ezúttal az ötvenes évekbe küldik vissza. Egyet találhattok, hogy miért. Ezúttal John Connor nagyszüleit kell lemészárolnia, nehogy Sarah Connor megszülessen. Hát igen, az a rohadt Skynet biztosra akar menni. A nyolcadik részben már a középkorba mennek vissza?


2013. október 22.

Dexter finálé, szerintem

Váratott magával kicsit ez a poszt, mert még mindig bennem van az a csalódottság, amit az utolsó Dexter évad váltott ki. Főleg erről lesz most szó, na meg a fináléról, amit mindenki kerüljön el, aki még nem látta, de amúgy rajongója a sorozatnak.

Spoilerek következnek!


Vin Diesel és az F&F7

Azaz a Halálos Iramban hetedik részének kapcsán osztotta meg az alábbi videót Diesel. A munkálatok jelenleg Atlantában zajlanak.

Thor még mindig a tévében nyomul

Immáron a negyedik tv-spot látott napvilágot, fél percbe belesűrítve az, amit majd két órában tálalnak elénk a moziban. Ne legyen igazam.

Burton és a Beetlejuice folytatás

Jó ideje körvonalazódik a Beetlejuice második része, most azonban úgy néz ki, az első film rendezője, Tim Burton is a fedélzeten fog tartózkodni. Hogy mikor állnának neki, arról semmi hír, viszont az sem kizárt, hogy Michael Keaton is visszatér, mint címszereplő.


Wolf Creek 2 előzetes

A szerintem nem túl jól sikerült első rész után természetesen kapunk egy folytatást a Wolf Creek-hez, szintén Greg Mclean rendezésében. Beszéljen az előzetes inkább.

2013. október 21.

Első kép: Wild

Méghozzá Reese Witherspoonnal, aki Cheryl Strayedet fogja alakítani. A film Cheryl emlékiratai alapján készül, aki több, mint ezer kilométeres túrán vett részt. A filmet jövőre fogják bemutatni Jean-Marc Vallée (C.R.A.Z.Y.) rendezésében.


Tarzan előzetes

Persze, miért is ne húzzunk le még egy bőrt egy már ezerszer átrágott témáról, egészen pontosan egy dzsungelben felnevelkedett hobóról és annak majmáról? 3D-s animáció, csak hogy változatos legyen a dolog.

Felvették a Gotham vs. Metropolis meccset

Szóval akkor innentől kezdve Batman vs. Superman munkacímen fut a Man of Steel 2. A komolyabb forgatási munkák még odébb vannak, de már felvették a két város elleni focimérkőzést. Mindezt megmutatták nekünk egy négy perces videóban.

Mr. Peabody és Sherman poszter

Mégpedig a magyar poszterről van szó. A mindentudó kutya és annak geek külsejű, de nem annyira geek gazdija keverednek kalandokba.


2013. október 20.

A nagy kérdés: Rudd vagy JGL?

Mégpedig nem kisebb szerep, mint az Ant-Man főszerepére. Egyelőre még nem fix, melyik színésznek adatik meg a lehetőség.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én most Rudd-ra voksolnék szívesebben. Többször bebizonyította már, hogy nem csak a nevettetés megy neki, JGL-t viszont már láthattuk akciódúsabb filmekben. Itt az idő, hogy Paul Rudd is kipróbálja magát.


Megvan a Terminator 5 rendezője?

A hamarosan bemutatásra kerülő Thor: The Dark World rendezőjét, Alan Taylort kérték fel, hogy rendezze meg a Terminátor ötödik részét. Taylor eddig inkább a sorozatok világában volt ismert (néhány Game of Thrones epizódot is dirigált), hamarosan kiderül, egész estés filmben mennyire állja meg a helyét. Állítása szerint az új Terminátort hasonló tónusúra szeretné megcsinálni, mint a Batman: Begins volt annak idején.


Pacific Rim

A látványfilm. És ennyi. Röviden össze is foglaltam a lényeget. A Pacific Rim egyetlen jó tulajdonsága az a látvány. És itt kifújt. Még szerencse, hogy abból viszont kapunk dögivel.


Rock végzett a Herculessel

A Brett Ratner-féle Herculesről van szó, amelyben Dwayne Johnson alakítja a főszereplőt. Rock ezen kép posztolásával vett búcsút a forgatástól.


Az új Carrie poszter

Carrie nem szarozik, képességét kihasználva még egy autót is lezúz.


The Raid 2: Barendal banner

A Raid első részében egy tömbházat vettek be a kommandósok, ezúttal viszont az utcán lesznek a harcok főleg. Kíváncsi leszek, mert az elsőben nagyon tombolt az adrenalin.


Homefront előzetes +18

Statham új filmjének korhatáros előzetese pont azért korhatáros, mert ezúttal a zúzásra mentek rá. James Franco pedig, mint rossz fiú... Ezt megnézzük mindenképp.

2013. október 18.

Mr. Peabody and Sherman képek

Annak idején, még nagyon régen ment ez a rajzfilmsorozat, persze még csak az akkori technikai követelményeknek megfelelő kivitelezéssel. A lényeg ugye az volt, hogy az okos kutya, Mr. Peabody és gazdája, Sherman (itthon: Sándor, haha) epizódonként ugráltak az időben, a lexikális tudással bíró kutya pedig az adott korból mindig sok-sok okosságot magyarázott el a srácnak. Ez részben azért is volt jó, mert ugye a sorozat a gyerekeknek amolyan ismeretterjesztő céllal is szolgált.

Az mozifilm már azonban nem sima 2D, hogy is lehetne napjainkban, mindenesetre kíváncsi leszek, mennyire viszik tovább a tanulj és élvezd-vonalat.

Alább hat kép látható, a mozi jövő márciusra érkezik.


Here Comes the Devil előzetes

Végre, végre egy jónak ígérkező horror, bár idén a The Conjuring is korrekt volt a maga módján, de itt most kicsit ütősebb dolgokról lesz szó. Két kisgyereknek nyoma vész egy barlangban, a gondok pedig csak azután kezdődnek, hogy megtalálják őket.

Egyenesen Mexikóból, 18+ előzetes!

Pacific Rim 2?

Az a helyzet áll fenn, hogy Guillermo Del Toro bejelentette, már körvonalazódik az itthon Tűzgyűrű címen futó óriás robotos film második része. Konkrétan Travis Beachammel már nekiláttak a forgatókönyvnek.

A gond az, hogy a Warner még nem tudja, hogy kap-e zöld utat a film. Az első rész amúgy itthon november 13-án jelenik meg DVD-n és BluRay-en.


A Dühöngő Bika és az Olasz Csődör

Persze nem, de mégis, hiszen Stallone és De Niro kiégett, öreg bokszolókat alakítanak ebben a komédiában, akik aztán újra ringbe szállnak.

Paranormal Actibity: The Marked Ones

Vagyis a Paranormal Activity spin-off, a lényeg ugyanaz, azonban teljesen más környezet, másik szál, amelyről majd szintén lelehet húzni ezeregy bőrt. Január a premier, ha valakit érdekel.

The Grand Budapest Hotel előzetes

Tegnap megérkezett Wes Anderson új filmjének előzetese. A címből ki lehet tippelni, hogy egy hotelben játszódik, a látvány tipikus Anderson, na meg rengeteg ismerős arc, jobbnál jobb nevek. Március 7. odakint.

2013. október 17.

Zanzásitva: White House Down

A helyzet az, hogy nincs túl sok kedvem hosszan írni erről a filmről. Pont azért, mert idén már kaptunk egy Fehér Házat megtámadós mozit, ami nagyon tökös volt, ez viszont tipikusan olyan lett, amilyet az ember Roland Emmerichtől elvár. Ő ugyanis kevésbé bevállalós, a jól bevált recept alapján dolgozik, és ami a legfontosabb: a nagyon-nagyon átlag mozizó elvárásainak próbál megfelelni. Hiába, azért ezt az aprítást jobb volt nézni magas korhatári besorolással Gerard Butlerrel, mint PG-13-ban Channing Tatummal. A sztori röviden annyi, hogy a Fehér Házat megszállják, Tatum pedig egyedül próbálja levadászni a gonoszokat, de persze közben az Elnök is mellé csapódik. Röviden összefoglalva a lényeget, az egész egy családi moziként indul, ami átvált közepes akciófilmbe. Inkább az Olympus Has Fallent ajánlanám. 5/10.