2013. szeptember 24.

A Fast & Furious 7 forgatásáról

Diesel jelentkezik a F&F hetedik részének munkálataiból, röpke fél percben.

Oldboy poszter

Josh Brolin éppen kalapáccsal a kezében próbál rájönni, ki húzta csőbe olyan sok évre, bezárva egy szobába. Félek ettől a filmtől, nem is kicsit, de legalább már eljutottam arra a szintre, hogy nem mondok nemet a megtekintésre.


Carrie a tévében

Carrie új tv-spotot kapott, igazi R-kategóriásat. Ugyan nekem az eredeti nem pont a kedvencem, de kíváncsi vagyok, ebből mi sül majd ki.

2013. szeptember 19.

Pillantsunk bele: Parkland

Kapásból két filmrészlet. Tudjátok, a Parklandben a Kennedy-gyilkosságot a kórház szemszögéből láthatjuk főleg.


The Counselor képek

Amelyeket Cameron Diazzal próbálnak meggyőzőbbé tenni. Ridley Scott filmje sok ismert arccal 'A jogász' címmel december 14-én kerül a hazai mozikba.


Premierek 09.19.

Démonok között / The Conjuring - Korrekt horror. A világot ugyan nem váltja meg, de vannak bőven
parás részei.
Papás-Babás / The Babymakers - Amerikai vígjáték. Ilyen címmel ki fog rá menni?
Szibériai nevelés / Educazione siberiana - John Malkovich és Peter Sormare krimije.
Diana - Naomi Watts főszereplésével, életrajzi dráma, a cím magáért beszél.
A nagy füzet / Le Grand Cahier - Háborús dráma.

2013. szeptember 18.

Terry Crews sztorija az EX3-ról

Jay Lenónál járt Terry Crews és sztorizgatott kicsit az Expendables 3-ról.

Machete Kills előzetes

Új trailer a Machete Gyilkol című folytatáshoz. Minden nagyon a helyén van, ugyan nekem az első résszel sem voltak nagy gondjaim, szórakoztatott a maga módján, de kíváncsi leszek, sikerül-e überelni az abban látottakat.

Ben Affleck a Batman-szerepről beszél

Mesél kicsit a castingról, a támadókról, arról, hogy miképp áll ehhez az egészhez.

2013. szeptember 17.

Gravity tv-spot

Remélem, hogy az ősz egyik legnagyobb durranásával állunk szemben. Nagy képernyőn tessék nézni az alábbi videót.

És már forog is a Halálos Iramban 7

Vin Diesel posztolta ki az alábbi képeket, amelyek a Fast and Furious hetedik részének munkálatairól érkeztek.



RoboCop poszter

Nekem még mindig nem jön be annyira ez az új RoboCop szerkó, és a trailer sem vett meg ugye, sőt, az is elrettentő némileg, hogy sima PG13-as lesorolással kell beérnünk... de most álljon itt ez a poszter és reménykedjünk...


Escape Plan tv-spot

Tévéreklámmal próbálják hypeolni Sly és Arnie új akcióját, amelyben egy szuperbiztos sittről akarnak megszökni.

2013. szeptember 16.

Big Sur előzetes

Újabb trailert kaptunk Kerouac életrajzi regényéből készült filmhez, amelyben az On the Road utáni népszerűségét láthatjuk. November 1-től láthatja odakint a nagyérdemű.

Open Windows előzetes

Sasha Grey és Elijah Wood főszereplésével. Srác egy webkamerán keresztül figyeli a nőt, mígnem a lány bajba kerül. Nacho Vigalondo, a zseniális Időbűnök rendezőjétől érkezik, amely valamiféle garancia lehet arra, hogy nem egy hétköznapi élményt láthatunk majd.

Last Day on Mars előzetes

Kutatócsoport mielőtt indulna haza a Marsról, még találnak valamit. Ugyan nem az a sztori, amitől az ember hanyatt vágja magát, de a trailer jól lett megcsinálva, részemről jöhet. Angliában a héten kerül bemutatásra, Liev Schreiber főszereplésével.

Afflicted előzetes

Na, mi az a téma, amit a talált kamerás dolgok közt még nem veséztek ki? Hát a vámpírok. Ezúttal erről lesz szó, hiába van csömöröm mind a found footage, valamint a vérszívóktól is egyaránt.

Grudge Match előzetes

Robert De Niro és Sylvester Stallone újra ringbe száll: a Dühöngő Bika és az Olasz Csődör. Akad némi utalás korábbi filmjeikre, de az előzetes után egyelőre nem várok túl sokat, lévén, hogy amúgy vígjátékról lesz szó.

2013. szeptember 13.

Homefront előzetes + poszter

Statham és családja elköltöznek, az új kisvárosban azonban lányának meggyűlik a baja egy másik csemetével, akinek apja (James Franco) nem akarja annyiban hagyni a dolgot, és mint kiderül, a kedves apuka egy új drogot terjeszt. Sylvester Stallone írta a forgatókönyvet, Chuck Logan regényéből, a filmet pedig november végétől küldik mozikba odakint.




Így neveld a sárkányod 2. logo

Nem tudom, ki hogy van vele, de... jöjjön már könyörgöm!


Első kép: Kite

Samuel L. Jackson lesz a főszereplője a Kite című animáció filmváltozatának. Ebben Jackson egy zsarut alakít, aki összeáll egy fiatal nővel (India Eisley alakítja), hogy együtt bosszulják meg a lány apjának halálát, aki amúgy Jackson társa volt. Ralph Ziman rendezi, valamikor jövőre nézhetjük, de egyelőre pontos dátummal nem szolgál a film sajnos.


Ez sem maradhat ki: RoboCroc

A Sharknado után egy robot krokodillal kell megküzdeni a bulizni vágyó fiataloknak. Gagyi attack-ra felkészülni!

Gravity a tévében

Immár harmadik tévés reklámjával robban be a Gravity. Jó kis ősz elé nézünk.

2013. szeptember 12.

Premierek 09.12.

2 kaliber / 2 Guns - Wahlberg és Washington akciófilmje tehát a mozikban.
Hajsza a győzelemért / Rush - Ez szintén érdekel, jónak ígérkező autóversenyzős film, true story.
Barátunk, Superman / Bekas - finn-dán-svéd dráma.
Köszönöm, jól! / Ďakujem, dobre - Magyar-szlovák komédia.
A nagymester / Yut doi jung si - Kínai életrajzi film.
Majdnem tökéletes szerelem / Sover Dolly paryggen? - feliratos dán romkom.

Jurassic World lett a cím

Tehát nem Jurassic Park 4., hanem simán csak Jurassic World. Steven Spielberg producerként fog részt venni a munkálatokban, a kitűzött premier napja pedig 2015. június 12.


The Counselor poszterek

Öt hangulatos karakterposzter érkezett az itthon A jogász címmel futó mozihoz. Azért Bardem büntet.


Thor: The Dark World nemzetközi előzetes

Lassacskán azért itt a film ideje, de addig még nézzünk meg egy új előzetest.

2013. szeptember 11.

Superman Nyereményjáték - by Fantasmania

A Fantasmania Online Játékbolt egy Superman Nyereményjátékra hívja fel a figyelmet...


The Railway Man előzetes

A történet szerint Colin Firth karaktere megtudja, hogy még életben van az a japán ember, aki a második világháború idején, amikor is hősünk hadifogoly volt, sok kellemetlen percet okozott neki, így elindul, hogy felkutassa. Jonathan Teplitzky filmje, decemberre esedékes bemutatóval.

The Family előzetes felnőtteknek

Tudjátok, a tanúvédelmi program keretein belül Franciaországba küldött gengszter család, akik nem tudják hátrahagyni bűnöző múltjukat, így nagy felfordulást csinálnak, akármerre járnak. Luc Besson filmje, Robert De Niro, Michelle Pfeiffer és Tommy Lee Jones főszereplésével. Itthon Vérmesék címmel lesz látható szeptember 26-tól.

Német Thor poszter

Ahol végül The Dark Kingdom lett az alcím. Im Kino in 3D.


2013. szeptember 10.

The Frozen Ground

Hiába vagyunk tele sorozatgyilkos-filmekkel, igaz történeten alapuló mozikkal, azért Robert Hansen ámokfutásából lehetett volna egy tökös thrillert is összehozni...


World War Z video

Mivel hamarosan napvilágot lát a World War Z DVD-n, illetve Blu-Rayen, így napvilágot látott egy amolyan Bonus Feature Clip, egyenesen a lézerlemezről.

Snowpiercer poszter

A vonat megállíthatatlanul halad, a gazdagok luxuskocsikon, a szegények marhavagonokon, a lázadás pedig elkerülhetetlen. Ez a plakát cool!


Ender's Game poszter

November 1. és érkezik az Ender's Game, így a sci-fi évének végéhez közeledve, most viszont egy új poszterrel érkeztek, ami hát elég jó lett.


Carrey fogai

Azt hiszem mindenki tudja, hogy ezzel melyik filmre akarnak célozni: igen, a Dumb és Dumber második részére.


2013. szeptember 9.

Insidious Chapter 2 video

Egy majdnem kilenc perces interjús videóval érkezett az Insidious folytatása. A stáb több tagja megszólal.

The Art of the Steal előzetes

Műkincslopás, heist movie, Kurt Russell! Továbbá Jay Baruchel, Matt Dillon, Terence Stamp, Jason Jones. Jonathan Sobol filmje a héten kerül bemutatásra Kanadában.

Nem elég Mittyből

Ha minden nap 15 hasonló találó poszter érkezne a Walter Mittyhez, akkor sem lenne csömöröm tőle, egyszerűen bámulatos.

Machete Kills poszter

Minden, ami szem-szájnak ingere.


2013. szeptember 6.

The Imposter

A 13 éves texasi kisfiú Nicholas Barklay nyomtalanul eltűnik. Szőke, kék szemű kis srác. Három és fél év telik el, amikor is állítólag Spanyolországban megtalálták a fiút. Nővére azonnal repülőre ül, hogy hazavigye őt családjához. Persze mi, nézők időközben átfogó képet kaptunk arról, hogy az a valaki, aki Spanyolországban vár arra, hogy valaki befogadja, nem Nicholas. Egy 23 éves, sötét hajú (közben szőkére festett), borostás, akcentussal beszélő csalóról van szó, akit... hát befogad a Barklay család, mintha minden a legnagyobb rendben volna.

True story.


Thor poszterek

Egy bitang jó, illetve egy kevésbé jó, de a lényeg, hogy közeleg a premier: november 14.

Mad Max: Fury Road képkocka

Hivatalos kép a jövőre esedékes Mad Max-filmből, amelyben a főszereplőt Tom Hardy alakítja - és milyen jó választás!


RoboCop előzetes

Kabumm, hát izé. Az a helyzet, hogy ezzel az előzetessel baromira nem sikerült megvenniük. Egyelőre nem tűnik nagy durrnak, de ne legyen igazam! A történet ugyebár ismert: Murphy egy akció során súlyosan megsérül, és Robotzsarut kreálnak belőle. Remélem, kapunk ennél sokkal jobb előzetest is.

2013. szeptember 5.

Premierek 09.05.

Riddick - Ilyenkor esik le, hogy már ősz van. Megjött a Riddick is.
A szenvedély királya / The Look of Love - Steve Coogan drámája.
A bűn éjszakája / The Purge - Szerintem korrekt thriller, ugyan akad néhány logikai buktató, de az alig másfél órás játékidő pikkpakk elszáll. Katt a címre az irományért.
One Direction: This Is Us - Magyarázat szükségtelen.
Halbalhé / SeeFood - Animációs film, még 2011-ből.

12 Years a Slave a kulisszák mögött

Steve McQueen drámájának munkálataiba nyerhetünk bepillantást. Ha kihagytad volna az előzetest, itt pótolhatod. Egy rabszolga 12 évig tartó viszontagságairól lesz szó, aki csak tűr, hogy újra láthassa családját. Mellesleg nem mindennapi kasztinggal: Michael Fassbender, Brad Pitt, Paul Giamatti, Benedict Cumberbatch, Chiwetel Ejiofor, Paul Dano, Michael Kenneth Williams.

Kill Your Darlings képekben

Nem sokat cifráztak a magyar címmel: Öld meg kedveseid. Néhány új fotóval lettünk gazdagabbak. Éljen a beat generáció.


Machete Kills a tévében

Félperces kis tévés reklám a Machete Killshez. Van itt minden, na meg mindenki.

Runner Runner előzetes#2

Az első trailer után most nézzük a Runner Runner új anyagát. A Lincoln Lawyer rendezőjének új filmje, Justin Timberlake és Ben Affleck főszereplésével. Online póker és fényűző élet, természetesen thriller kivitelezésben.

Egyre jobbak a Walter Mitty poszterek?

 Most a Hold és egy hegytető, hiszen a képzeletnek semmi sem szabhat határokat.


2013. szeptember 4.

Transformers 4 poszter és egy alcím

Transformers: Age of Extinction. Vagyis elképzelhető, hogy jönnek a dinobotok. A forgatás javában folyik, jövő nyáron, egészen pontosan június 26-án hozzánk is berobbannak.


Machete is képekben...

...csak épp a címszereplő nélkül. Láthatjuk Charlie Sheent, de Amber Heard, Michelle Rodriguez és a rendező Robert Ridroguez is lecsekkolható.

Carrie képekben

Három új Carrie képkocka került ki a világhálóra. Október 17-én hozzánk is befut.


Megint pózolnak Arnoldék

Ezúttal azonban nem Harrison Ford, hanem Sylvester Stallone társaságában.


Neighbors előzetes

Nem rossz komédiának tűnik a Neighbors, amelyben Seth Rogen és családjának életét Zach Efron teszi pokollá. Nicholas Stoller, a Forgetting Sarah Marshall, illetve a Get Him to the Greek rendezőjétől. További szerepekben James Franco, Lisa Kudrow, Christopher Mintz-Plasse, Rose Byrne. Jövő május.

2013. szeptember 3.

Under the Skin

Jó ideje nem volt szó a filmről, amelyben Scarlett Johansson egy űrlényt alakít, külsejét kihasználva pedig szexuálisan csábítja el áldozatait. Jonathan Glazer filmje.

Világvége a tévében

Kedvenc komikusainkat a világvége James Franco házibuliján éri el. Ehhez kaptunk most egy újabb tévés szösszenetet.

Walter Mitty mára

A mai poszteren Walter Mitty konkrétan egy cápán ácsorog.


2013. szeptember 2.

Eközben az Interstellar

Néhány forgatási kép látott napvilágot Christopher Nolan jövőre esedékes filmje, az Interstellar kapcsán. Javában folyik tehát a munka. Közben kiderült, hogy a főszereplő tudósok miért is keresnek féregjáratot a filmben. Annyi a lényeg, hogy a film a jövőben játszódik, amikor is a klímaváltozások miatt a mezőgazdaság konkrétan tönkremegy, a kukorica az egyetlen élelmiszer, de talán a féregjáratoknak köszönhetően sikerül olyan dimenzióra bukkanni, ahol nincs ezzel gond.


Hercules még mindig

Továbbra is Dwayne Johnson rakta ki a világhálóra az alábbi képet a Hercules kulisszái mögül, ahol valószínűleg épp a sebeket rajzolják fel rá.


Cooper lesz Raccoon

Újabb fejlemény a Guardians of the Galaxy háza táján: Rocket Raccoon hangját egyenesen Bradley Cooper fogja szállítani. Már nincs hátra egy év a premierig: 2014. augusztus 1. a napja a filmnek.


Pillantsunk bele: I Declace War

A film, amelyben a gyerekek háborúsat játszanak az erdőben, majd a fantáziájuk elszabadul... Ezúttal az első 5 perc került ki a világhálóra.

Carrie a kulisszák mögött

Ősszel érkezik a Carrie remake, az alábbi videóban pedig bepillantást nyerhetünk a film kulisszái mögé. Azért kíváncsi leszek, mit hoznak össze. Nekem az eredeti nem kedvencem, nincs vele különösebb bajom, de annyira nem is rajongok érte.