Ides of March

Muszáj volt még az idei felhozatalba belesűríteni, januári premier ide vagy oda, örülök, hogy még idén megtudtam nézni. Röviden arról van szó, hogy George Clooney úgy tűnik, leforgatta eddigi legjobb és leghatásosabb filmjét. Igaz ami igaz, csak ritkán foglal helyet a rendezői székben, és akkor sem mindig közönségbarát filmekkel rukkol elő (lásd: Good Night and Good Luck). Most azonban más a helyzet. Úgy néz ki, végre sikerült feltennie a pontot az i-re a direktori munkásságát illetően, nem mellesleg pedig elhozta nekünk az elmúlt idők legjobb politikai moziját.

Nehéz spoiler nélkül írni a filmről, úgyhogy inkább csak nagy vonalakban mondom el a lényeget. A film egy kormányzó kampánymenedzserének viszontagságairól szól, napokkal a választás előtt. Természetesen nem magánéleti gondok, hanem a jó öreg ellenzék, ugyebár. Egészen pontosan átakarják csábítani a másik oldalra, és ebből adódnak majd kellemetlenségei. Hidd el, ennyit bőven elég is tudnod. Nagyjából én is csak ennyire voltam képben, és ki tudja, talán pont ez kellett, hogy ennyire bejött végül.

Nem meglepő, hogy a politika a központi téma: a jó öreg Clooney ugyanis előszeretettel kaparja elő ezt a tematikát. Le se tagadhatná, hogy érdekli a dolog. De ha ebből képes is jó mozit kreálni, akkor csak hajrá neki. Ezúttal is remekül sikerült kiosztania a lapokat, amit a színészek aztán kiválóan forgattak a továbbiakban.

Az Ides of March egyik jackpotja ugyanis a kaszting volt. Clooney ezúttal sem osztotta magára a főszerepet, de jól is tette, mert a saját epizódszerepe ezerszer jobban passzolt hozzá. A főalakot pedig Ryan Goslingnak hagyta meg, akit nem hiába jelöltek Golden Globe-ra ezáltal. De a sor még itt nem áll meg, hiszen Paul Giamatti abban a néhány jelenetben szintén okoz felejthetetlen pillanatokat, akárcsak Philip Seymour Hoffman. Ilyen neveket sem hoznak össze minden héten, úgyhogy már csak miattuk érdemes megnézni.

Ezt pedig csak fokozta a forgatókönyv nagyszerűsége. Volt, hogy pislogni is elfelejtettem, annyira a képernyőre tudtak szegezni a párbeszédekkel, vagy épp azzal a kevés, de hatásos fordulattal, esetleg magával a cselekménnyel, ahogy gördült előre, néhol önmaga titokzatosságába burkolózva. Hamar sikerült is elkapnom a fonalat, teljesen magába kebelezett az egész atmoszférája, a politikai háttér zsarnoki légköre. Az pedig csak hab a tortán, hogy megúsztuk bármiféle üresjárat nélkül, ezért jár a piros pont. Nincs felesleges mellébeszélés, szerencsére.

Ha láttál már Clooney filmet, és nem tetszett, ne zavarjon, mert itt most jóval másabb a helyzet. Sokkal kiforrottabb, precízebb anyagról van szó. Egy teljesen nyers politikai alkotás. 8/10-et adok neki, de eleinte még a 9 is megfordult a fejemben. Talán a befejezés volt az, ami kissé felemás érzéseket hozott ki belőlem, de ezzel ellentétben az utolsó percek még így is hatásosra sikerültek. Kíváncsi leszek az itthoni fogadtatásra is. Az pedig nem kizárt, hogy a mozikba kerülésekor újrázom majd.