Rumnapló (The Rum Diary)

Ezért kár volt. Ez volt a legelső gondolatom a film után. Hunter S. Thompson regényének szinte minden egyes sorát imádtam, egyszerre vártam, és körülbelül ugyanilyen arányban tartottam is az adaptációtól. Félelmem nem volt alaptalan: ebből bizony hiányzott a könyv sava-borsa. Negyedannyira cinikus és provokatív, feleannyira vicces és rumgőzös.

Pedig aki szintén olvasta a Rumnaplót, és szerette is, az velem együtt bátran kijelentheti, hogy ebből akár az elmúlt idők legjobb alkesz-komédiája is lehetett volna, ha jó kezekbe kerül. Lehet, hogy a Fear and Loathing után most is egy Terry Gilliam szintű rendezőre lett volna szükség a tökéletes élményhez? Kár lenne ezen vitázni, hiszen a két könyv is teljesen más világ. A lényeg, hogy Bruce Robinson volt az, aki elcseszte a dolgokat a projekt körül. A fickó nem rossz rendező, de az adaptálás kicsit sem az ő műfaja, ezt most bebizonyította az egész világ előtt. Fogta, és szó szerint kiherélte a könyvet, néhány jobb és viccesebb jelenetet leszámítva olyannyira csak a cselekményre próbált koncentrálni, hogy a könyv züllött, erkölcstelen és kicsapongó stílusa teljesen veszni látszott.

Az '50-es években járunk. Adott egy alkoholista, harmincas évei elején járó újságíró, Paul Kemp (Thompson fiatalkori alteregója természetesen), akinek elege lett New Yorkból, így hát gondolt egy nagyot, fogta a cuccait, és Puerto Rico felé vette az irányt. Hősünk egy angol nyelvű, már-már csőd szélén álló lapnál helyezkedik el, a szerkesztőség pedig tele van piás semmirekellőkkel, akiket kicsit sem foglalkoztat az írás, csak az, hogy mindig legyen elég rum. Kemp később összefut egy ingatlanossal (Aaron Eckhart), aki üzletet ajánl a firkásznak, ő pedig bele is megy a játékba, de csak mert megtetszik neki a fickó menyasszonya.

Valójában Johnny Depp volt az, aki nagyon erőltette ezt a filmet. Sőt, a legenda szerint amikor a Félelem és Reszketés filmváltozatára való felkészülés során Thomsponnal élt együtt egy ideig, még ő találta meg az író garázsában a Rumnaplót, és győzködte, hogy ezt bizony ki kéne adni. A könyv valahol azt alapozta meg, hogy a fiatal Thomspon miképp jutott el későbbi züllött életszínvonalához, amit aztán a Fear and Loathing soraiban első kézből vázolt fel nekünk. Ez szerencsére működött, hiszen a film végén van egy kis "ez történt ezután"-szöveg. Az más kérdés, milyen semmilyen befejezést kaptunk.

A színészekről most csak annyit, hogy senki sem volt kifejezetten rossz. Deppen kívül talán még Giovanni Ribsi az, aki említésre méltó: karaktere már emberi ronccsá itta magát, szabadidejében pedig Hitler bakelitkorongokat bömböltet.

Robinson nagy szerencséje, hogy az a néhány megmaradt vicces jelenet tényleg igazán jóra sikerült a vásznon is. Önálló filmként talán még el is menne, ha rövidebbre vágták volna (így is két óra lett), de a könyv ismeretében koppantam egy alaposat. 6/10, az is jóindulattal fér csak bele. Sajnos nem lesz akkora kult, mint a Félelem és Reszketés.