Sherlock Holmes

Sokan nem gondoltuk annak idején, például a Blöff lakókocsi vásárlós, vagy épp a Ravasz az agy és két füstölgő puskacső füvezős jeleneteinél, hogy Guy Ritchie majd egyszer, egy XIX. Századbeli, Sherlock Holmes történetet fog rendezni. Pedig bizony eljött az ideje ennek is, hogy Ritchie bácsi egy egészen más területen mutatja meg magát, hanyagolva az underground bűnözős filmeket. És lássatok csodát, ezúttal sem hazudtolta meg tudása legjavát!

Röviden a Sherlock Holmes-ra csak egy szó létezik: zseniális! Még, ha úgy a közepe tájékán volt is bennem olyan érzés, hogy nem pontosan ez az, amire számítottam, akkor jött a film második fele, a cselekmény kibontakozása, valamint a frappáns befejezés, és ezekkel viszont már tényleg elnyerte a tetszésemet. De ezt majd meglátjátok, megértitek, miről beszélek.
A történet nagyvonalakban: Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) egy kissé magának való detektív, aki sok mindenben jártas, főleg a bokszban, a zenében, valamint egy igazi lángelme. Ha nem kap ügyet, bezárkózik a szobájába a világ elől, kísérletezget, nem igazán mozdul ki. Végre sikerül elkapnia társával, Watsonnal (Jude Law) a régóta üldözött Lord Blackwood-ot, aki már több embert ölt meg, mindenféle fekete mágiás rituálékkal. Ám most Blackwood rács mögött, sőt: fel is akasztják, ám a történet még csak itt indul be igazán, ugyanis egy szemtanú látta a Lordot kikelni a sírból. És a történet innen indul be majd csak igazán.

Annak idején a Zodiákusnál már kifejtettem rajongásomat Downey iránt, úgyhogy most próbálom visszafogni magam, de basszus! Komolyan, mintha Holmes szerepét ráöntötték volna. Oké, már-már szinte Tony Starkos lazasággal nyomja néhol, de szerintem körülbelül olyan jó választás volt Downey Holmes-ra, mint mondjuk (lehet merész példának fog tűnni, de jogos) Anthony Hopkins annak idején Hannibal Lecterre. De tényleg. Hozza a formáját, és nem csak a tőle megszokott cinikus, ám vicces beszólásokkal, hanem néhol elég csak ránézni, és már az arckifejezésén lehet sejteni, mire gondol, és mi csak mosolygunk. Kiváló színész.
Aztán Jude Law sem utolsó, mint Holmes kollégája, Dr. Watson. Ő inkább amolyan úriember típus, tehát tökéletesen „kiegészítik egymást”, vagy hogy is mondjam. Szóval akármennyire is jó társak, amúgy folyton megy a beszólogatás oda-vissza.

Meg ha már itt tartunk: szerintem az is hülyeség, hogy Downey nélkül nem lett volna jó film. De, jó lett volna, csak éppen nem ennyire. Van valami a fickóban, valami egyedi cinikusság, valami, ami "dávnis", és ez kellett most Sherlock karakteréhez, mert ettől lett olyan, amilyen.

És, hogyha már pozitívumok, természetesen a látvány sem utolsó. Külön piros pont jár érte a felelősöknek, ugyanis a korabeli Londont nagyon is reálisan ábrázolták, valójában a Prestige szintjén van a kivitelezés, csak az ehhez képest egy nyugis film. És akad pár jelenet, amiért megérte moziban nézni, főleg a végén, a félkész hídon játszódó párbaj.

Nem tudom, ki volt az a barom, aki a premier után elterjesztette a neten, hogy Holmes és Watson kapcsolata a filmben olyan, hogy akár Túl a barátságon 2. is lehetne a címe, mert, hogy annyira elmelegszik köztük a helyzet. Hát ez egy hülyeség kérem. Nem vágom a régi Holmes filmeket, sem a regényeket, nem tudom, ott mit csináltak, de itt semmi olyan nincs, de még csak halvány utalás sem volt, nem tudom, ki szeretett volna ilyet látni, de ez nem jött be.
Összességében a Sherlock Holmes. Baromi jó volt! Aki egy sima old school, bűnügyi kalandra számít, az még tegyen hozzá egy kolosszális látványt, remek szereplőket, kitűnő karaktereket, pörgős akciójeleneteket és egy elég kacifántos bűnügyet, amelyet persze a mi kedvenc detektívünk meg is old, de, hogy lelőjjek egy kis poént a végéről: marad néhány elvarratlan cérnaszál, amely szabad utat ad a folytatásnak. Gondban voltam, hány pont legyen, de b*ssza f*sz, megérdemel egy 8 pontot, simán!