Southland Tales - A káosz birodalma

Ez meg mi volt? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, amikor a végére értem ennek a filmnek. A Southland Tales ugyanis akkora egy WTF, hogy nagyon. Tényleg egy káosszal van dolgunk, még ha ez csak a magyar cím is, de mondhatni el találták, viszont nekem az eredeti inkább bejövős.

Los Angeles, tengerpart, késődélutáni napfény, tenger moraj, pálmafák, néhol pedig hátborzongató alapzene! Összekuszált történet, amelyről így, a film végeztével sem tudom eldönteni, hogy mit is láttam. De tényleg. Richard Kelly, a Donnie Darko után 2006-ban tette le az asztalra ezen filmjét, amely nem aratott akkora sikert, mint az előző filmje, nem egy fesztiválon bukott meg, mire elért pár moziba.
Ha nagyon röviden akarom összefoglalni, akkor a ST a világvégéről szól. Még, ha elsőre nem is tűnik annak, persze itt nem egy globális pusztulásra kell gondolni. A cselekmények szépen, sorban zajlanak, a néző nem ért semmit, és akármennyire is nem tudni, mi az, amit láttunk, mégis leköti az embert, van valami a filmben, ami miatt nem tudunk tőle elszakadni. Egy hihetetlen nagy, WTF koktél, amelyet csak egy teljesen kikapcsolt aggyal lehet csak élvezni.
Valahol annyit vágtam le, hogy van ez az energiaforrás, vannak az underground marxisták, meg a nagykutyák, meg Timberlake a tengerparton lövöldöz le embereket, és egyszer elmegy énekelni!

A színészek? Sorolhatom, de elég csak pár nevet említenem, ugyanis lazán tíz percenként bukkannak fel olyan ismert és kevésbé ismertebb arcok, akikre nem igazán számítottam. Szóval itt van máris Sean William Scott, és Rock, akik valami eszméletlen, hogy mekkora alakítást nyújtanak! Aztán bár nem sokat játszik, de narrátorként elég fontos szerepet tölt be Justin Timberlake, akit bár nem kedvelek túlságosan, most mégis jól szerepelt, sőt, most talán sikerült is megkedvelnem. De láthatjuk Sarah Michelle Gellart is, valamint Holmes „Donnie Darko apja” Osborne is szerepel. Ja, és itt van még az egykori Hegylakó is, Christopher Lambert ugye. De ezen kívül tényleg annyi ismerős színészt véltem felfedezni, hogy jaj. Tehát a team az tényleg nagyon jól összejött. "Késik a tükörképem!"

Na de most komolyan. Aki leül, elkezdi nézni, és másfél óra után sem ért semmit, az ne csodálkozzon, mert ezzel feltehetőleg nincs egyedül. Persze biztos van valahol valami története, csak ehhez ugye többször kéne megnézni, csak épp ezt a két és fél órás összekuszált káoszt valahogy nem kívánom még egyszer látni, legalábbis jó darabig nem hiszem, hogy újra nézés lesz belőle, de így egyszer szerintem baromi jó volt.

Tehát az már lehet, hogy az én elborult elmém saját egyedi ízlésvilágára vall, de nekem a Southland Tales tetszett, basszus. Nem értettem, nem vágtam mi van, de mégis volt valami a filmben, ami miatt nem tudtam lejönni róla, hogy akármekkora egy WTF is, amit nézek, volt az egész hangulatában egy megnevezhetetlen dolog, mi miatt úgy rávoltam akadva, mint egy drogos az anyagra. De mivel kicsit tényleg hosszúra sikerült, és ez amolyan többszörnézősre lett tervezve, nekem mégis egyszer elég volt, emiatt a két dolog miatt kap „csak” 7 pontot, de egyszer nekem egy akkora kikapcsolt aggyal való elme-kúrás volt, hogy csak lestem a végén, körülbelül olyan fejjel, mint a film többi részében. Nehezen emészthető, nem tudom, mi volt Richard Kelly célja, amikor nekilátott, nem tudom, mennyit szívott, miközben írta a forgatókönyvet, ezt feltehetőleg csak ő érti igazán. Bár véleményem szerint a Southland Tales egy olyan film, amit nem érteni kell, hanem átérezni. A soundtrack pedig kötelező!