2011. december 18.

Mission: Impossible - Fantom Protokoll (Mission: Impossible - Ghost Protocol)

| | 1 comment
Brad Bird, az eddig kizárólag animációs filmekkel foglalkozó rendező első élőszereplős bemutatkozása nem más, mint a 2011-es év legjobb popcorn-mozija. Egy újabb lehetetlen küldetés, ami ugyan nincs olyan jó, mint a néhány évvel ezelőtti harmadik, de a jelenleg is tartó, minőségi akciófilmek apályában azt hiszem egy igazi felüdülés volt így év végére.


Ezúttal nincs ügynökség, Ethan Hunt és társai magukra maradtak, hozott anyagból kell dolgozniuk, miután oroszországi akciójuk során valakik felrobbantották a Kremlt, és ezt az IMF-re kenték a ruszkik. Az elnök beindította a Fantom Protkollt, most pedig Huntnak és újraszerveződött csapatának kell tisztára mosni a nevüket azzal, hogy megakadályozzák néhány atomrakéta indítókód rossz kezekbe kerülését.

Mindehhez olyan akciójeleneteket sikerült írni, hogy amikor a stáblista pörgése közben felgyúlnak a fények, az első dolgunk nyilván az állunk megkeresése lesz, amit időközben sikeresen elhagytunk. A felhőkarcolón függeszkedő Cruise, az üldözés a homokviharban, mindegyiken egytől egyig érződik az Alias írópárosának teljesen elszállt akció-geek agya. Természetesen itt sem az volt a cél, hogy véresen komolyan vegyük az egészet, mert akkor már az első percekben bukna az egész. Nem. Csak nézni és tömni a popcornt, nem gondolkozni, nem belekötni a részletekbe. Talán az utolsó, emeletes parkolós akciójelenet volt az, amit szívem szerint a film egyik legnagyobb negatívumának gondolok.

És ha már negatívum, akkor kénytelen leszek felróni, hogy a gonosz karakterét az eddigiekhez képest igencsak gyatra mód sikerült felépíteni. Miközben elmerülünk az akciókban vagy épp a cselekményben, sokszor eszünkbe sem jut, hogy van egyáltalán ellenség. Ez ugye a harmadik részben nem így volt, Philip Seymour Hoffman ugyanis messze jobban lett bemutatva. Azt hiszem a lehúzós oldal itt ki is fújt. Sokan biztos húzták a szájukat az utolsó percek miatt, de addigra engem már egyáltalán nem zavart, főleg az egyik cameo miatt.


A csapatról annyit, hogyha akarnak ötödik részt, akkor ugyanezeket az embereket kérjük vissza. Paula Pattontól elkezdve egyenesen a film fő humorforrásáért felelős Simon Peggig mindenkit. Jeremy Renner pedig szinte tökéletes módon lett bevonva, és percek alatt megszokható a jelenléte, minimális felfuttatás kellett csak a beilleszkedéséhez. Cruise pedig megint hozza a formáját, még mindig az egyik legjobb szerepe Ethan Hunt.

Mindent összevetve azt hiszem ez 8/10. Egy pont mindenképp a dubaji látványért, és a sorozatot megidéző főcím miatt járt ki. Mint azt már korábban is írtam, nem a legjobb darabja a szériának, de nagyon egyben volt az egész. Részben újított, de mindeközben meg is őrizte az M:I filmek szellemiségét..

Good bye Tom?

Ezt így a végére gondoltam muszáj lesz. Anno a Knight & Day buktájára vagy sikerére bízta a stúdió a színész sorsát, és mivel a film nem robbantott kasszát, ezért kellett bevonni a Ghost Protocolba Jeremy Rennert is, hogy kiépítsék a karakterét. Hogy az ötödik részben - ha ez sikeres lesz - már ne legyen ismeretlen a számunkra, mert abban Tom Cruise nem fog szerephez jutni. A magyarázat annyi volt, hogy ő már nem tud elég nézőt becsalogatni a mozikba. Nem tudom jelenleg hogy állnak ezzel, de remélem elvetik a dolgot. Nem Rennerrel van bajom, mert bírom, és itt is a helyén volt, nem is kételkedem, hogy egyedül eltudja-e vinni a filmet, de Cruise nélkül egy M:I mozi már kapásból elég nagy hiányérzettel fog indulni. Egész egyszerűen kell hozzá ő, és Ethan Hunt is.


1 megjegyzés:

  1. hát ja. tomnak nem kéne menni. nélküle nem lenne az igazi. a film nem volt rossz, főleg imaxben a dubaji jelenetek kolosszálisan szépek voltak. 7/10.

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet