2011. szeptember 24.
Barátság extrákkal (Friends with Benefits)
Amikor egy éven belül két film is ugyanazon témát feszegeti, akkor érzed igazán, hogy komoly gondok vannak az álomgyár háza táján. Mindenesetre ha a Csak szexre kellesz bejött, akkor ezt egyenesen imádni fogod. Nekem az nem jött be ugyan, de a Barátság extrákkal amolyan egynek simán elmegy kategóriaként végezte. Lássuk, mit hozott össze nekünk a Pompomsrácok és a Könnyű Nőcske rendezője.
Dylan New Yorkba utazik egy komoly meló miatt, ahova a munkaközvetítője, Jamie kíséri el. Mivel a srác nem ismer senkit a Nagy Almában, ezért elkezdenek együtt lógni, aminek végül szex lesz a vége. Megállapodnak, hogy ennél többről szó sincs, persze ahogy az lenni szokott, végül egészen másképp sülnek el a dolgok.
Nem tagadom, a film első felén remekül szórakoztam. Pörgős, humoros, még ha csak szimplán mosolyogsz is, de jó volt nézni. Persze mindez nem tart sokáig, elvégre ez a sztori szinte már sallangokért kiált, ennek hála a film a játékidő második felére már teljesen beszürkül. Amit addig összehoztak, a végére kártyavárként omlik össze, kitermelve végeredményként egy sima, átlagos romantikus komédiát. Semmi többet.
Szerencsére a színészekkel nem volt különösebb gond. Kiemelkedően rossz alakítást nem is tudnék mondani így hirtelen. Kunis és Timberlake közt jól működött az a bizonyos kémia, utóbbi pedig inkább maradjon a kamera, mint a mikrofon mögött, szerintem. Én anno a Southland Tales által kedveltem meg igazán. Ha újabb párhuzamot akarnék vonni a No String Attached-el, akkor sokkal jobbak voltak ők ketten, mint Kutcher és Portman anno. A film legnagyobb színfoltját azonban Woody Harrelson produkálta a meleg sportszerkesztő személyében. Na és a Jason Segel cameo megvolt? Nagyot mosolyogtam rajt.
Kissé feleslegesnek talán a szülők bevonását tartottam. Egészen pontosan Timberlake apját, bár Richard Jenkins remekül hozta az alzheimer-kóros férfit, ezzel megadva a drámai lökést a végére, azonban csak a játékidőt nyújtották vele, amit nem igazán kellett volna. A tegnap kivesézett Life as We Know It is ezen bukott meg részben, hogy szükségtelenül lett hosszú.
Nem tudnám túlpontoznii, de annyira lehúzni sincs szívem, marad ez így 6/10. Azért kicsivel több dolog került a mérleg pozitív oldalára. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy nem voltak eget rengető elvárásaim, talán egy kicsit fel voltam készülve arra is, hogy nem fog tetszeni. Azt hiszem inkább ajánlanám a Crazy, Stupid, Love-ot, ha romantikus komédiát akartok, ezt meg valami unalmasabb napra tegyétek.
Dylan New Yorkba utazik egy komoly meló miatt, ahova a munkaközvetítője, Jamie kíséri el. Mivel a srác nem ismer senkit a Nagy Almában, ezért elkezdenek együtt lógni, aminek végül szex lesz a vége. Megállapodnak, hogy ennél többről szó sincs, persze ahogy az lenni szokott, végül egészen másképp sülnek el a dolgok.
Nem tagadom, a film első felén remekül szórakoztam. Pörgős, humoros, még ha csak szimplán mosolyogsz is, de jó volt nézni. Persze mindez nem tart sokáig, elvégre ez a sztori szinte már sallangokért kiált, ennek hála a film a játékidő második felére már teljesen beszürkül. Amit addig összehoztak, a végére kártyavárként omlik össze, kitermelve végeredményként egy sima, átlagos romantikus komédiát. Semmi többet.
Szerencsére a színészekkel nem volt különösebb gond. Kiemelkedően rossz alakítást nem is tudnék mondani így hirtelen. Kunis és Timberlake közt jól működött az a bizonyos kémia, utóbbi pedig inkább maradjon a kamera, mint a mikrofon mögött, szerintem. Én anno a Southland Tales által kedveltem meg igazán. Ha újabb párhuzamot akarnék vonni a No String Attached-el, akkor sokkal jobbak voltak ők ketten, mint Kutcher és Portman anno. A film legnagyobb színfoltját azonban Woody Harrelson produkálta a meleg sportszerkesztő személyében. Na és a Jason Segel cameo megvolt? Nagyot mosolyogtam rajt.
Kissé feleslegesnek talán a szülők bevonását tartottam. Egészen pontosan Timberlake apját, bár Richard Jenkins remekül hozta az alzheimer-kóros férfit, ezzel megadva a drámai lökést a végére, azonban csak a játékidőt nyújtották vele, amit nem igazán kellett volna. A tegnap kivesézett Life as We Know It is ezen bukott meg részben, hogy szükségtelenül lett hosszú.
Nem tudnám túlpontoznii, de annyira lehúzni sincs szívem, marad ez így 6/10. Azért kicsivel több dolog került a mérleg pozitív oldalára. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy nem voltak eget rengető elvárásaim, talán egy kicsit fel voltam készülve arra is, hogy nem fog tetszeni. Azt hiszem inkább ajánlanám a Crazy, Stupid, Love-ot, ha romantikus komédiát akartok, ezt meg valami unalmasabb napra tegyétek.
Nekem egy fokkal jobban tetszett, talán azért, mert én eddig szinte kivétel nélkül az összes romantikus vígjátékon valami hihetetlenül szenvedtem. Nekem egyébként az Andy Samberg cameo tetszett nagyon, hatalmas figura :)
VálaszTörlés