Dream House

Így az utolsó napokra próbálok több beszámolót is belesűríteni, ami eddig kimaradt, plusz még amit lehet azt pótolom.

Ha csak egy kicsit is jártas vagy a pszichothrillerek világában, akkor a Dream House már nem fog tudni meglepni. Gondolták, minek eredeti sztorin agyalni, inkább szedjünk össze több filmből szösszeneteket, momentumokat vagy épp fordulatokat, azokból biztos siker lesz. A legnagyobb probléma azonban nem is az egyediség hiányában mutatkozott meg, hanem az innen-onnan való nyúlás teljes mértékig szétszórt összerakásával volt gond.

Az még hagyján, hogy a legelső fordulatra elég a játékidő feléig várni, de onnantól kezdve még ingoványosabb talajra téved a film. És ilyenkor teszed össze a két kezed, hogy legalább kaszting terén nem nyúltak mellé. Még szerencse, hogy Daniel Craig tud színészkedni, és maga a film akármilyen gyenge, ő azért próbálja menteni a menthetőt, mert jól játszik. Azt már nem mondom, hogy Rachel Weisz is ugyanilyen jó volt, de nagyon őt sem tudnám lehúzni.

Na de van sztori is. Will Atenton maga mögött hagyja karrierjét, pezsgőbontás kíséretében búcsúzik kollégáitól, hogy több időt tölthessen családjával, akikkel egy új házba költöznek. Nem telik el sok idő, hogy tudomást szereznek róla: évekkel ezelőtt egy Peter Ward nevű fickó ebben a házban ölte meg családját. Innentől kezdve furcsa dolgok történnek a házban, valaki a család életére próbál törni.

Egy-két jobb pillanat azért becsúszik néha, kár, hogy nem tudtak még több ilyet beleírni. Értem itt az olyasfajta dolgokat, amikor lépteket, zajokat hallanak. Akkor azért sikerült egy hangyányi feszültséget is odasűríteni. Még ha végül ezek a jelenetek ki is lettek nyírva egy béna befejezéssel. A kegyelemdöfést azonban mindenképp az utolsó képkockák adják meg, ott már tényleg csak nevetni tudtam.

A vicc az amúgy, hogy nem ültem le nagy elvárásokkal, mivel sehol sem fényezték túl, de még azt az alacsony szintet sem ütötte meg. 4/10. Hamar elfelejthető másfél óra volt. Megmerem kockáztatni azt a kijelentést, hogy ez néhány évtizede bizony ütött volna. Még ha a második fele már tényleg a mélypont felé veszi az irányt, de ennek a filmnek 2011-ben esélye sem volt befutni.