2011. december 21.

Zanzásitva: Frailty

| | Leave a Comment
Vagyis az Isten Haragja. Bill Paxton rendezése eleinte pozitív csalódásokat váltott ki, végül pedig kisebb dühöt szított thriller-rajongó énemben, majd mondom is, hogy miért.


Miközben az FBI az Isten Keze nevű sorozatgyilkos után nyomoz, egyik este titokzatos férfi kopogtat be az nyomozóirodához: Fenton Meiks állítása szerint tudja ki a gyilkos. Mégpedig tulajdon testvére, Adam. Hogy ezt bizonyítsa, elmeséli gyerekkoruk egy titkos részletét, amikor apjukat látomások kezdték gyötörni, amelyek végül gyilkosságokhoz vezettek.

A legnagyobb negatívum tehát az volt, hogy nem bírtak időben leállni. A végét számomra túlságosan elcsavarták minden irányba, szinte már zsúfolttá téve a finálét. Volt egy pont, ahol ha abbahagyják, nem tudnék ilyesmibe belekötni. Aztán ott volt még az apa egyik látomása, amikor szabályosan felnevettem. Ha láttátok, gondolom sejtitek melyikre gondolok.

Ezzel ellentétben a film szinte végig teljesen borús köntösbe lett bújtatva, megadva a sejtelmes alaphangulatot. Matthew McConaughey pedig zseniálisat alakít, akárcsak Bill Paxton a kissé paranoiás apa szerepében. De sajnos ez mind 6/10-nél feljebb nem adja. Egészen az utolsó előtti pillanatokig egy teljesen korrekt thrillerként működött.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet