Harry Brown

"Ha nincs semmid, vesztenivalód sincs." - tartja a mondás, és ez Harry Brown történetére egytől egyig igaz is. Az öreg Harry nem épp egy békés környezetben él, egészen pontosan london egyik gettó-szintű lakónegyedében, ahol szinte a minden napi dolgokhoz tartozik, ha valakit, legyen az egy sima járókelő, a környékbeli bandák random kinyírnak. Hősünk egykori tengerészgyalogos, mára frissen megözvegyült, és ha ez nem lenne elég, a már említett bandatagok végeznek egyetlen barátjával, Leonarddal. Harry Brown-nak így nem marad semmije - így vesztenivalója sem - és mivel a rendőrség egy helyben toporog, ő úgy dönt, sajátkezüleg szolgáltat igazságot.

Egy jó bosszúfilm alapjai a hatásos alapozás, és a főhős kellő mennyiségű motivációja. Ezesetben mindkét tényező adott, bár csak maga a felvezetés tart úgy negyven percig, nem tartom kizártnak, hogy ez sokak számára zavaró lehet. Mondom ezt azért, mert akadnak nagyon lassan csordogáló képsorok, amelyek például Harry magányát mutatják be. Kénytelenek vagyunk átvészelni ezeket a képsorokat. Majd miután belecsap a lecsóba, nos, nem mondom azt, hogy nincs megállás, de tény, hogy sikerül nagyon feszes pillanatokat okoznia. A cselekmény nem egyszer éri el azt a hatást, amellyel egy bosszúfilm kiszolgálja a vendettára éhes nézőket.

Hősünk iszonyatosan célorientált, az egyetlen dolog, ami a szeme előtt lebeg, hogy megbosszúlja barátja halálát, és, hogy megtisztítsa a környéket a mocsoktól. Teljesen belátható okokból cselekszik, hiszen elég csak az ablakából a közeli sikátorhoz kipillantania, ahol a suttyók bandáznak, máris szemtanúja lesz egy kisebb, vagy épp nagyobb kötekedésnek, balhénak, esetleg halálesetnek.

Gondolom mondanom sem kell, hogy Michael Caine játékával egy az egyben semmi probléma nem volt. Amilyen hitelesen hozza a film elején a békés, nyugdíjas vénembert, annyira hiteles a későbbiekben bosszúra szomjasan, pisztollyal a kezében. A film egyik legnagyobb negatívuma viszont Emily Mortimer, nem csak magától a karaktertől másztam a falra, hanem ahogyan eljátszotta azt.

Angol film lévén a befejezés kissé talán hollywoodi, keserédes szájízt hagy maga után, de a komótus felvezetés után arcunkba kapott bosszú-löket, amit egy elsőre mimózának tűnő öregember hajt végre, valamint a nyomasztó lakótelepi hangulat, ami végigjárja mind a másfél órát, már csak ezekért érdemes megnézni. Lehet egy kalap alá vonni a Gran Torinóval, csak az sokkal mesteribb, miközben a Harry Brown helyenként csiszolásra szorul, de közel sem rossz film. 7/10. Teljesen érthető, ha valakinek nem tetszik, mondjuk az eleje és a vége, esetleg néhány suttyó kissé túlerőltetett játéka miatt, viszont nekem kellemes meglepetés volt. Harry Brown ugyan nem egy Walt Kowalski, de nem állnék le vele kötekedni, az biztos.