That's My Boy

Adam Sandler olyan, mint egy vérbeli politikus: egyik szart a másikra halmozza fel, az emberek pedig kétpofára megeszik. A That's My Boy-ra egyetlen jó szó létezik, mégpedig az, hogy primitív. Ebben az egy jelzőben voltaképp az egész film lényege benne van, ahogy azt a színésztől mostanság megszokhattuk (mert régen azért voltak jó filmjei) egy végtelen mód ostoba, nulla intelligenciával megáldott-megvert közel két órát köszönhetünk neki és persze Sean Anders rendezőnek. Ehhez képest Anders előző rendezése, a Sex Drive kész mestermű.

Azonban Sandler az élő bizonyíték arra, hogy még 2012-ben is van igény elcsépelt, gusztustalan komédiákra, amelyek zsúfolásig tele vannak pakolva poénnak szánt, de inkább kínosba forduló momentumokkal, nem beszélve a nagyiszexről, beszarásról, öncélú pucérkodásról, és az, ha egy százhúsz kilós nő riszálja magát a sztriptízbárban miközben fejjel lefelé függeszkedve a rúdon kajál és iszik, az biztos annyira vicces. Hát nem az. A vicc az egészben ugyanis az, hogy ezt a rengeteg alpári baromságot egy családi drámába, amolyan 'apa-fia kapcsolat'-maszlagba préselve próbálták lenyomni a torkunkon.

Maga a sztori nagyjából annyiban merül ki, hogy Donny tizenhárom évesen kész sztár lett, amikor nyilvánosságra került, hogy tanárnőjével folytat szexuális kapcsolatot. Így született meg Todd. És mivel Donny soha nem volt éppen egy apák gyöngye, a fiú amint tehette, menekült otthonról. Mára menő befektető lett, szépen felküzdötte magát, éppen házasodni készül. Donny viszont anyagilag nullán van, azonban kap egy lehetőséget, hogy egy show keretein belül találkozna a rég nem látott fia, és az azóta sitten tengődő tanárnő anyuka. Donny tehát fogja magát, néhány nappal Todd nősülése előtt betoppan a násznéphez, de szándékait egyelőre titokban tartja.

A többi kitalálható: felfordulás, hedonizmus találkozik a sznobsággal, családi dráma, miegymás.

Hiába vígjáték, én bizony egyszer sem tudtam nevetni, de még mosolyogni sem igazán, az pedig, hogy a film R-kategóriát kapott, úgy tűnik csak rontott a helyzeten, mert így még több ízléstelen szituáció kapott zöld utat. Pedig általában vevő vagyok az obszcén komédiákra, de itt annyira ötlettelen és öncélú volt minden, hogy fájdalmas volt nézni. Ahogyan Sandlert is, hogy miképp járatja le magát, lévén, hogy valójában van tehetség a srácban, és kár ilyen baromságokra elpazarolnia.

Bár nyilván ezeknek a filmeknek is megvan a maga célközönsége, és ezzel most nem leszólni akartam azokat, akiknek esetleg tetszett. Az pedig, hogy mennyi esély van egy elfogadható vígjátékra Sandler-től, elég jó kérdés, mivel jövőre a Nagyfiúk második részével érkezik, ahol már az első is finoman szólva kritikán aluli minőséggel bírt. Az biztos, hogy a That's My Boy-ra nehezen, de rávettem magam, arra viszont már nem hiszem, hogy egykönnyen beadom a derekam. 2/10.