2009. december 18.

Push

| | Leave a Comment
Nemrégiben eléggé felkapottak lettek a különleges képességes emberes filmek-sorozatok, és bevallom őszintén, hogy a Heroes mellett nem volt semmi maradandó ezen a téren. Legalábbis ez az érzés fogott el, amikor végignéztem a Push című filmet. Nagyon nem is fűztem hozzá reményeket, bevallom az őszintét.

A film sztorija szerint az egész dolog a második világháborúban kezdődött, amikor a nácik különféle kísérleteket hajtottak végre a katonáikon. Azóta ugye sok idő eltelt, és az efféle képességekkel megáldott-megvert emberek már a kihalás szélén állnak. Nem sokan maradtak már. Időközben megalakult az Osztag mevű osztag, amely az ilyen tagokra hajt, üldözik őket. Aztán az egyik kísérlet alól megszökik egy nő, egy táskával, akit aztán üldöznek, meg van egy fickó, aki szintén különleges képességű, akit felkutat egy kislány, hogy megmentsék a táskás nőt, de valójában őket is üldözik szintén olyanok, akiknek különleges a képessége, szóval a sztori ennyi nagyjából.Sok újat nem mutattak a filmmel. Idén volt pár unalmas alkotás, és a Push is ebbe a kategóriába tartozik. Ha pár szóval próbálnám jellemezni, akkor annyit mondanék, hogy egy lehető legsablonosabb üldözős tömeg akciófilm, amelyet minden évben láthatunk. Annyi a különbség persze, hogy tele van jövőbe látókkal, tárgyakat mozgatókkal, meg mindennel, amit csak akartok. Vártam, hogy lesznek majd tök jó jelenetek, amelyekben majd maximálisan kihasználják azt, hogy a karakterek végülis bármire képesek. Próbáltak is ilyen jeleneteket csinálni, csak sajnos vagy nem jött össze, vagy csak kicsit jött össze, vagy elég röhejes lett az egész.


Persze azért akad egy-két nyomósabb scene is, amely miatt rábökném az "egyszer nézhető" jelzőt ahelyett, hogy "nézhetetlen". Mivel a Push nálam mindössze egyszer nézhető film. Sok új dolgot nem mutattak, az akciókkal kellőképpen spóroltak, a lehetőségekkel pedig nem éltek rendesen. A nyílt utcás (pl. kínais, halpiacos kajálós) részeknél a mozgókamerás megoldás nagyon a Crank-re hajazott, nekem legalábbis ez ugrott be az ilyesfajta jeleneteknél.

Összességében a Push nem egy jó film. Egyszer, ha az ember nagyon ilyen hangulatban van, végig tudja nézni, de én többször látni sem akarom. Szóval amikor valaki azt olvassa, hogy ebben a filmben paranormális tevékenységű férfiak és nők látnak jövőbe, mozgatnak meg dolgokat, vagy épp robbantanak szét üvegeket, akkor ne csillanjon fel a szeme, mert el lett szúrva. Olyannyira, hogy 4, azaz négy pontnál többet ha akarnék sem tudnék rá kiszórni, mert ez bizony ennyit érdemel, és ezzel vita lezárva.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet