2010. január 20.

Hova lettek Morganék?

| | Leave a Comment
Bár még csak január van, mégsem látok rá sok esélyt, hogy idén még egy ennél is rosszabb vígjáték készüljön. Szerintem ezzel most így kezdésként mindent elárultam, de akkor lássuk kicsit bővebben, mit hoztak össze nekünk.

Azon kívül, hogy a poénok valahogy kimaradtak a filmből, nem kicsit unalmas moziról van szó, de az igazat megvallva az előzetes sem volt túl bíztató. Már eleve a színészi játékokkal el van cseszve a dolog: Hugh Grant próbál egy-két poént ellőni, és az adott „poén” után kapunk is pár másodperc csendet, de a fejemben körülbelül ilyenkor nem az volt, hogy na akkor szanaszét röhögöm a belemet, sokkal inkább egy kérdés fogalmazódott meg, mi szerint: most kell nevetni?A történet szerint Morganék (Hugh Grant és Sarah Jessica Parker) nem élnek túl vidám körülmények közt, mármint ami a házasságukat illeti. Aztán véletlenül egy gyilkosság szemtanúi lesznek, ám a gyilkos is meglátta őket. El kell hát rejtőzniük: a hatóság egy elég távoli farmra küldi őket, ahol álnéven kéne élniük egy darabig, míg ők kézre nem kerítik a gyilkost, aki természetesen a párt kutatja. Mindeközben Morganék próbálják szokni a vidéki légkört.

Amik külön idegesítettek, azok az erőltetett dolgok voltak. Itt leginkább a nagyváros hiányára utaló mondatokat értem, mint például „Mindjárt megfulladok, olyan friss itt a levegő”, és ehhez hasonló ostobaságok. Elég minimális a színészi játék, nem tudom, hogy most mit is akartak sugallni ezzel a filmmel, de nagyon pocsék alakításokat láthatunk.

Összességében a Hová lettek Morganék nem jó film, nagyon nem. Unalmas, erőltetett, gyenge színészi alakításokkal megspékelve, egy nagyon rossz sztori, amely kiszámítható is. Nálam ez egy nagyon jóindulatú 2 pont, valójában nem is tudom így utólag, miért is akartam megnézni, holott sejtettem, hogy nem lesz egy nagy eresztés. És valóban egy kudarcba fulladt mozi ez, amelytől mindenkit óva intek. Jöhetne már valami jó film, amin nagyokat lehet szakadni a röhögéstől. Ez inkább altatónak jó.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet