2010. március 7.

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland)

| | 4 comments
Valójában egy kérdés fogalmazódott meg bennem, miközben ültem a moziban és bámultam a vetítővásznon zajló eseményekre, amelyek némi unalommal töltötték meg az estém ezen részét. A kérdés pedig az volt, hogy Tim Burton ezt a filmet tényleg a nagyon kicsi korosztály számára készítette, vagy csak valami kiégett belőle? Félő, hogy az utóbbi. Az Alice Csodaországban nem lett több egy teljes mértékben felejtős mozinál, amely a látványon kívül nem sok minden jóval dicsekedhet.
A sztorit ugye vágja mindenki… Ez a film nem az igazi eredet sztori, hanem az old school történet folytatása. Alice egykor már járt Csodaországban, ám nem emlékszik rá, mivel nagyon kicsi volt. Csak álmaiban térnek vissza emlékei, de nem tudja hova rakni őket. Már felnőtt lány, amikor üldözőbe vesz egy óráját mutogató, ruhát viselő nyulat, aki eltűnik egy üregben. Alice is beleesik, és Csodaországban találja magát.

Hol rontották el? Nekem túlságosan üres volt az egész. Az események szépen, sorban zajlottak, és ennyi. Ez az egyik, a másik pedig voltaképp a hiányérzet. Nem éreztem azt a szürreális hangulatot, amelyet eddig mind az összes Burton mozinál élveztem. Mivel Disney produkció lett, ezért persze ez is közrejátszhat abban, hogy mennyire nem vonultatja fel a sajátos motívumait a rendező, de ez még nem mentség.

A szereplők. Na itt megint gondban voltam, ugyanis mindösszesen két figura volt, akik nálam pozitívumot érdemelnek. Az egyik a repkedő macska, a másik pedig a hiperaktív nyuszi. Ők voltak a legjobb arcok a moziban, de a többi… Nekem egyik kedvenc színészem Johnny Depp, de most valahogy nem győzött meg a Kalapos eljátszásával. A két királynő színészi játékától pedig egyenesen a hideg rázott ki, bár a Vörös esetében elképzelhető, hogy csak a szinkronnal voltak gondok, lehet jobb lett volna eredeti hanggal nézni.

De persze azért akadtak jó dolgok is, csak hogy ne a negatív oldalt említsem. Itt volt a látvány. Ezt teljesen jól sikerült megoldani, tényleg, attól a jelenettől, hogy Alice az üregbe zuhan, kegyetlen szép minden. Meg ugye az a kevés jobbféle szereplő, és végül is ha azt nézzük, összességében a gyerekeknek egy maximálisan élvezhető mese, csak nekem nagyon szúrja a szemem, hogy ehhez a mozihoz Tim Burton neve kapcsolódik.
DE! Leszögezném, hogy az csak egy dolog, hogy én itt leírom, hogy ennek meg annak a szereplőnek nem tetszett a színészi játéka, miközben a gyakorlott, régi Alice rajongóknak pedig pont, hogy bejött, mivel látták a régi filmet, esetleg olvasták a könyvet, és pont ezért elégedettek ezzel a filmmel. A helyzet az ugyanis, hogy nekem nincs nagyon lövésem a régi megvalósításokkal, esetleg a regénnyel kapcsolatban, tehát az, hogy negatív véleményt alkottam a filmről, ahhoz meg kell jegyezni, hogy ez volt a legelső Alice film az életemben. Lehet, hogy Johnny Depp valójában hitelesen játszotta a Kalapos figuráját, lehet, hogy a Fehér Királynő mozgása is tökéletes volt egy nagy Alice rajongó szerint, de nekem, aki most ült le először ehhez a sztorihoz, hát nekem ez így kicsit furcsa volt. Akármennyire is mesefilmről van szó.

Így lett az Alice Csodaországban nálam egy 5/10. Sajnálom amúgy, mivel Burton bácsi sokkal többet is ki tudott volna hozni a filmből, ha nagyon akar. Túlságosan vártam már ezt a filmet, bíztam benne, hogy jó lesz, mert annak ígérkezett. Nem váltak be a hozzá fűzött reményeim sajnos. Remélem Burton legközelebb azért hozza a régi, megszokott formáját, amiket megszoktunk tőle az évek folyamán. Ezt a filmet viszont nagy Burton fanoknak nem ajánlanám nyugodt szívvel. Újranézés biztos nem lesz.

4 megjegyzés:

  1. Annyira nem vészes. Mondjuk én sem erre számítottam, de szerintem egynek elment.

    VálaszTörlés
  2. borosta: ma megyek Alicére az a rúzsos csaj kicsit Csicsolina XD nagy volt vasánap Ben Stiller az Avataros szöveggel. meg úgy alapból sikerült már megbékélnem a végeredményekkel. Éli könyvét láttad már? mert én most arra vagyok kíváncsi.

    VálaszTörlés
  3. Majd posztolj blogodba Aliceről, kíváncsi vagyok a véleményedre:) Oscart majd pótolom, szégyen, de lemaradtam csúnyán. Most meg meló miatt van kevés időm úgy alapból mindenre.
    Élit még nem láttam én sem, de majd meglesem azt is:)

    VálaszTörlés
  4. néz majd rá a ponyvámra, mert tettem fel tök jó eredeti rajzokat, lehet azokkal jobb lett volna a film is, én 7-re értékeltem az alkotást, bár kicsit túl pontoztam...

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet