2010. április 16.

Defendor

| | 1 comment
Na ez az a film, amit még anno Kick-Ass kópiaként emlegettünk, mivel egy képességektől mentes figura dönt úgy, hogy jelmezt húz és éjjelente igazságot oszt, meg nagyjából egy időben is készültek el. De akkor most szépen megcáfolnám, hogy bármi köze is legyen az említett adaptációhoz.

Röviden a történet annyi volna, hogy Arthur (Woody Harrelson) szellemileg kissé visszamaradt, sőt, igazából fel sem nőtt még teljesen, legbelül gyerek. Éjjelente azonban ő Defendor, a legyőzhetetlen szuperhős, aki nem ismer félelmet, aki kiáll a bajbajutottakért. Persze nem ússzuk meg ennyivel, de az igazat megvallva nem akarok egyetlen poént sem elsütni.

Amikkel már eleve kilóra megvettek, azok a dumák. Defendornak olyan szövege van, hogy behalsz rajta. Körülbelül egy old school szuperhős mesefilmben hallottunk utoljára ilyeneket. Persze ő ezeket full komolyan gondolja, amiket mond, és azzal a festékkel a szemén, valamint a szürke ragasztószalagból felragasztott „D” betűvel a jelmezén még viccesebb az egész.

Aztán amik megint csak el lettek találva, azok a fegyverei, amelyekkel védekezik. Nem, ezúttal sem lövök le egy ilyet sem, majd meglátjátok. Valami kegyetlen nagy. Elsőre nevetsz, de rájössz, hogy ez tényleg hatásos!

Na de persze nem csak hülyülésből áll az egész film. Adott egy igen komoly drámai szál is, amely végig jelen van, mindig visszatér, és ez adja meg a film valódi hangulatát, pontosabban a poénkodással való keveréke. Ráadásul, ha már egyszer hősünk szellemileg visszamaradott, akkor nem egy jelenetben kerül olyan helyzetbe, amellyel megsajnáljuk őt, és még sorolhatnám.

Viszont ami negatívumként szolgál, az a néha fel-felbukkanó unalom-dolog. Igen, volt pár jelenetsor, amelyeket kissé feleslegesnek találtam, szerintem lehetett volna egy icipicit rövidebb is a film, ezeket mellőzve.

Egyszerre vicces, egyszerre megható, pörgős, ám akad pár üresjárat. Legyen akkor ez 8/10 Kellemeset csalódtam benne, bár fel sem merült bennem, hogy ez valami eszméletlenül rossz lenne. Röhögni akarók, és elérzékenyülni vágyóknak kellemes kikapcsolódás lesz. Nálam meg majd DVD beszerzős lesz, ha valaha eljut hozzánk is.

p.s.: Woody Harrelson volt a legalkalmasabb a szerepre. Mintha rászabták volna. Szerintem.

1 megjegyzés:

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet