2010. április 18.

A Titánok harca (Clash of the Titans)

| | Leave a Comment
Egy pofonegyszerű példával kezdeném. Annak idején a Gyűrűk Urát megnéztük moziban a látvány miatt, azóta pedig szívesen újra nézzük DVD-n, szimplán csak a történet, a kivitelezés és maga a mese miatt is. Na most a Titánok harcát megnéztük moziban, de a lézerlemezen való megtekintés konkrétan távol álljon tőlem.

Abszolút nem erre számítottam. Persze tartottam tőle, hogy a történeti része nem fog a magasba szárnyalni, de valójában látvány terén is sokkal nagyobb adagot vártam. Mindamellett még hadd ne említsem az elsőre jónak ígérkező szereplőgárdát, amelyet így, a film megtekintése után lehet, jobb lett volna újra átgondolni a kasztingolóknak.

A történet emberek és istenek harcáról mesél, majdnem úgy, ahogyan az 1981-es verzióban is megtörtént. Argosz városának tíz napja van, hogy feláldozzák királynőjüket, különben Hádész rájuk szabadítja a Krakent. Az istenként született, ám emberek közt felnőtt félisten, Perszeusz egy csapat katonával elindul, hogy pontot tegyenek a dolgok végére.

Az még hagyján, hogy minden sarkon kilehet találni a következő fordulatot, mert hát nem egy agyonbonyolított sztorit kaptunk az arcunkba, de a színészi teljesítmények még a nagyobb neveknél is alig-alig verték a szintet. Pedig azért Liam Neeson, Ralph Fieness, vagy épp a Terminátor 4.-ből, illetve Avatarból ismert Sam Worthington egész meggyőzőnek bizonyultak. Gondolom arra számítottak, hogy lehetnek akármilyen rosszak, a látvány majd úgyis kihúzza a filmet a sz*rból.

Nem így lett, legalábbis több gondom is felmerült a film nézése közben. Konkrétan a Kraken jelenet volt, amit a legjobban vártam. Persze, teljesen borzongatós volt, amikor szinte a békés semmiből szépen, lassan előjött, majd nekiállt zúzni, valami hihetetlen jó volt, elnéztem volna még egy darabig. Ugyanis túl rövidre sikeredett, szerintem nem csak én voltam így vele, hogy ha már egyszer finálé, akkor adtak volna bele többet. Vagy csak ilyen gyorsan elment volna közben az idő? De azért az vicces, hogy Perszeusz többet harcolt a skorpiókkal, mint a Krakennel.

Mélységeset csalódtam a filmben, nem titkolom. Oké, szemet gyönyörködtető volt, meg akadtak benn azért kellő mennyiségű akciók, a harc jelenetek is alapjában véve egész korrektül meg lettek oldva, de nagyon sok résznél unatkoztam, így akkor ez 5/10 lett. Enyhén sablonos az egész, sajnos. Úgy gondolom, rossz rendező kezébe került. Pedig Louis Letterrier, aki eddig a Szállítóért volt felelős, saját elmondása szerint hatalmas rajongója az 1981-es változatnak.

Ja, és csak úgy mellékesen: Sam Worthingtonnak az Avatar után szintén sikerült megülnie egy olyan repülő állatot, amit eddig még senkinek sem sikerült.

A legviccesebb amúgy az istenek öltözéke volt. Kriptonra illő.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet