2010. május 12.

The Crazies - A tébolyultak

| | Leave a Comment
Ennek a filmnek, annak idején az 1973-as verziója sem volt túlságosan nagy eresztés, na most akkor képzeljük ezt el 2010-be átültetve, amikor az ember, ha leül horrort nézni, sokkalta többre vágyik, mint egy eszement öldöklés. Már aki. Ráadásul sokkal nagyobb volt a hír, mint maga a tény, tehát sikerült megtéveszteni minket mindenféle előzetes anyagokkal, amelyek bíztatóak voltak. A film viszont nem vágott falhoz.

A történet egy békés, csendes kisvárosban játszódik Iowában. Egyik nap különös dolog történik: az egyik lakó megzavarja a baseball meccset: egy puskával ront a pályára, a sheriff pedig önvédelemből kénytelen lelőni. Gondolják, szegény tag túl részeg volt ahhoz, hogy gondolkozni tudjon, de mint kiderül, egy csepp alkohol sem volt a vérében. Hamarosan összeáll a kép: az ivóvíz megfertőződött, a lakók pedig szépen, sorban tébolyult gyilkosokká válnak.

A poén az, hogy végig próbálják elhitetni, hogy a film majd a következő sarkon vesz egy fordulatot, és majd jó lesz. Várhatunk, mivel az a bizonyos fordulat nem jön el, legalábbis nem a várt irányt követi. Az események szépen, sorban zajlanak, mi pedig ülünk, és párszor az óránkra pislogva várjuk, hogy mikor lesz már vége. Mivel én személy szerint unatkoztam kicsit néhol.

Mondjuk az pozitívum, hogy nincsenek körítések a városka lakóinak magánéletéből. Ez a mai horroroknál ritkaság, most azonban a film teljes mértékben a történetre koncentrál. Meg persze van néhány megugrós jelenet, néhol a feszültség is próbálja már-már a plafont verni, de mire elérné, abban a pillanatban le is zuhan, és jaj nekünk, a jelenet el van cseszve.

Némiképp gondolom az is szerepet játszott a buktában, hogy a szkriptet Breck Eisner kezébe nyomták, aki mint tudjuk, nem a világmegváltó rendezői képességeiről ismert. Lásd: Szahara. Színészek terén sem kell nagy nevekre számítani, pár ismerősebb arc azért feltűnik, igazából ők még próbálják menteni a filmet.

Imdb-n jelenleg 7 ponton áll a film, közel tízezer szavazat alapján. Nos, én csak egy ember vagyok, de bennem valahogy nem hagyott maradandó élmény a Crazies, ezért is csak 5/10-et szórok ki rá, sajnos túl jó volt az a kevés kis marketing anyag, és túlságosan is nagy izgalommal ültem le. Talán néhány old school horror rajongó megtalálja benn a maga kis világát, akik vevők az ilyesféle, külvilágtól elzárt kisvárost érintő filmekre. Én viszont még egyszer biztos nem nézem meg.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet