2010. június 28.

Cashback

| | Leave a Comment

Na kérem, a Cashback minden kétséget kizárólag egy olyan film volt, amire jelenleg abszolút szükségem volt. Régen fogyaszthattam már el egy ilyen valóságtól elrugaszkodó, néhol humoros, és kegyetlen jó narrációval megspékelt koktélt, amelyből egy majdnem tökéletes mozi kerekedett ki, mindez 2006-ból.


Ben egyetemre jár, festő akar lenni, utolsó éves. Szakít barátnőjével, mivel úgy gondolja, nem képes őt maximálisan boldoggá tenni. A lány kiakad, gyorsan össze is jön valakivel, hősünk pedig álmatlanságba esik. Mivel plusz nyolc órával lesz hosszabb az élete, elmegy dolgozni, egy szupermarketbe, éjszakai műszakba. Az áruházban mindenki másképp próbálja meg túlélni a nyolc órát. Ben egészen egyedi módon csinálja ezt: gondolatban megállítja az időt, lerajzolja a női vásárlókat, átrendezi az embereket.

Cseles film ez, mivel az első pár perc olyan szinten leszögez, hogy kénytelen leszel végignézni, mert arra számítasz, hogy majd végig ilyen lesz. Hát nem lesz. Vagyis próbálja tartani a színvonalat, csak néhol olyan szinten leül a film, hogy vagy unatkozol kicsit, de az is előfordul, hogy mintha egy egészen más filmet néznél.

Meg persze a másfél órát nem igen tudják kitölteni olyan dolgokkal, amit feljebb leírtam, így akad csomó visszaemlékezés gyerekkorból, újabb szerelmi szál, meg még nagyon sok minden, amivel a végére egy teljesen kerek történet alakul ki.

Persze itthon megint olyan címmel próbálták eladni, egyenesen DVD-re (mondjuk odakint is egyből lézerlemez, semmi mozi), hogy Szerelem a szupermarketben. Tehát a messziről jött ember biztos nem fogja megvenni, mivel egy megszokott maszlagra számít, pedig ez közel sem egy romantikus film. Na jó, ha kategorizálni kéne, akkor persze ezt is megemlíthetnénk, de valamikor a sor végén, ugyanis ez sokkal inkább egy szatíra, komédia, dráma…és csak utána romantikus.

Amúgy a képi vágások, a szemet gyönyörködtető részek mind-mind piros pontot érdemelnek, és most nem arra a sok meztelen jelenetre akarok célozni, amellyel a film tele van pakolva, hanem tényleg akadt rengeteg jó megoldás, amik miatt azért kaphatott volna kicsivel nagyobb felhajtást is a film.


Pontszámra akkor egy 7/10. Persze csak eredeti nyelven. Lekötött, néhol picit eleresztett, de hamar visszazökkentett, kisebb hibáktól eltekintve azért úgy gondolom, teljesen jó szórakozás volt. De tényleg, ha leülsz megnézni, készülj fel, hogy nem egyszerű mozira váltottál jegyet. Kedvelni kell az ehhez hasonló filmeket, ha ezt is élvezni akarod.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet