2010. július 7.

Losers (Vesztesek bosszúja)

| | Leave a Comment
Kemény, pörgős, lazán beszólogatós akciómozinak indul a Losers, ám sajnos még a holtpont előtt egy enyhén szólva is kiszámítható film kerekedik ki belőle, sajnos. Pedig annyira jónak indult.

Adott egy csapat zsoldos, jól összeszokott banda. Mindenkinek megvan a maga feladata egy-egy küldetés során, értik a dolgukat, igazi badass arcok. Ám elég szépen csőbe húzzák őket, így visszavonulásra kényszerülnek, és csendben tengetik mindennapjaikat Bolíviában. Mígnem kapnak egy fülest arról az emberről, aki miatt ide jutottak.

Képregény adaptációról beszélünk, sőt, állítólag odakint egy elég sikeresnek számító képregényből készült a film. Szóval adva volt a lehetőség, hogy jó legyen, de a kivitelezésen elég csúnyán megbukott a dolog. Hogy értem ezt? A színészekkel abszolút nincs gond. Komolyan, sokat dob a játékuk, de hát olyanok, mint Jeffrey Dean Morgan, vagy épp Chris Evans nem épp a legrosszabbak. Ráadásul még az Avataros Zoe Saldana is szerepel. Még a negatív hős, Jason Patrick is megfelelt, csak nála már túlerőltették a dolgot, amolyan nagyon gonosz embernek próbálták beállítani (pl.: napernyős szitu), aki valahol mégis csak azért bűnözik, mert majd a világ jobb lesz, vagy valami ehhez hasonló ezerszer lerágott csontot láthattunk-hallhattunk.

Sajnos túlságosan snassz az egész. Olyan akciófilm ez, amelyből évente több is készül: megvan a kőkemény fekete srác, a laza, vicces srác, a karótnyelt főnök, meg a bunyós csaj, valamint a gonosz, aki végül pórul jár. Olyan poénokat sütnek el, amiket már hallottunk elég sokszor. Ne is nagyon csodálkozzunk az efféle gondokon amúgy, ha olyan rendező kezébe kerül a film, aki például az Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron című filmért volt pár éve a felelős.

Amúgy szerintem a film simán megérdemelt volna itthon is egy mozibemutatót. Ugyanis nem egy helyen baromi látványos a cucc, nem egyenesen dvd-re kellett volna küldeni. Az akciójelenetek azok, amik rengeteget dobnak még az egészen, a nyitásért pedig külön piros pont, ugyanis a bevezető jelenet olyan jól sikerült, hogy már biztos végignézed a filmet, mert azt hiszed, végig ütni fog. Kár, hogy nem tartja a színvonalat. Azért néhány vetítés kijárt volna a Losersnek is.

Nos, simán lehetne 7 pont is, ha kicsit többet csiszolnak rajta, vagy valamivel jobban törekednek az egyediségre, de így sajnos csak egy 6/10 lett. Nem unatkoztam egy percig sem, de nem az a fajta film, amit a közeljövőben újra megnéznék. Nem tudom, terveznek-e folytatást, mindenesetre simán jöhet, ha más rendezi, és jobban összekapják magukat. Amúgy akit érdekel, július 28-tól rendelhető Xpressről, 2990-ért, bár ezt az árat ezért a filmért sokallom.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet