Szinkron vagy nem szinkron?

Ez itt a kérdés. Persze mindenki másképp szereti: van, aki csak és kizárólag a filmek szinkronos változatait nézi meg, de természetesen akadnak olyan sznobok – mint én is – aki ragaszkodik az eredeti hanghoz. Nekem erről az a véleményem, hogy inkább bevállalom, hogy másfél-két órán keresztül olvasok, és élvezem a színészi játékot, minthogy azt figyeljem, mennyire lerombolták a magyarok az élményt, és hogy mennyire más képet adnak az adott sztárról, sztárokról. De persze vannak kivételek is.

A ROSSZ SZINKRONOK. Akadnak borzalmas választások, ami a magyar hangokat illeti. Épp a minap történt egy Blöff (Snatch) újranézés (sajnos szinkronosan), és a két kezemen nem tudnám megszámolni, hány színészhez választottak rossz magyar hangot. Pedig többször láttam már eredeti nyelven a filmet, és nem lett volna nehéz dolog normális hangokat keríteni az arcokhoz.

Két évvel ezelőtt ugye mindenki háborgott, amikor a Sötét Lovagnál Joker hangja Stohl Buci lett. Erről nekem az a véleményem, hogy hülyeség volt megszokásból őt választani Ledgerhez. Itt jönnek a képbe a jól bevált szinkronhangok, de erről majd később. Amúgy meg ne Stohl-t szidjátok, mert félelmetes, amit a hangjával művelt és tényleg nagyon igyekezett, még ha egy paródiára is hajaz a szinkronos verzió. Inkább szidjátok azt, aki őt választotta a filmhez.

A JÓL BEVÁLT SZINKRONOK. Ez alatt azt értem, amikor egy színész mindig ugyanazt a magyar hangot kapja. Például hol lenne George Clooney Szabó Sípos Barnabás nélkül, Sly Stallone is furcsa lenne, ha nem Gáti Oszkár szólaltatná meg, vagy mondjuk Nicholas Cage-hez is megszokhattuk Csuja Imrét. Ide sorolnám továbbá a Tom Cruise – Rékasi Károly, vagy a Pierce Brosnan – Kautzky Armand „párosokat”. Teljesen jó dolog, hogy előbb-utóbb kiérdemelnek egy megszokott szinkront a hazaiaknak, és ezek után biztosan furcsa lesz, amikor egyszer csak egy másik színész hangján szólal meg. Itt van például Robert Downey Jr. esete, akitől már megszokhattuk, hogy Fekete Ernő szólaltatja meg, de pár éve a Szólista című filmben azonban már más hangot kapott – furcsa is volt.

A JÓ SZINKRON. Ebbe a kategóriába kevés film tartozik. Most kapásból egyetlen egy olyan filmet tudnék mondani, amelynél minden egyes szereplőnek, úgy, ahogy van, egytől egyig eltalálták a szinkronhangját. Ez a film pedig a Harcosok Klubja. De tényleg, itt még ahhoz is sikerült jó hangot találni, aki csak két mondat erejéig szólal meg. És ritka az ilyen. Ezt hívják minőségi munkának, és ez olyan, amit még én is szívesen megnézek leszinkronizálva.

A MAGYAROSÍTÁS. Egy dolog, amitől a falra mászok. Persze akadnak olyan angol szójátékok, amik magyarul már értelmüket veszítik, így muszáj valamit kitalálni, hogy nekünk is poénos vagy valami ahhoz hasonló legyen. Ezt általában a hivatalos felirat előtti, underground feliratban, amit egy warezoló készít, még zárójelben ki tudja magyarázni, hogy min kell nevetni, ám jön a hivatalos felirat, szinkron, és bumm, annyi neki. De amikor egy külföldi ismertség kerül szóba, akkor jön a magyarosítás legalja. Így például a Cooltúra „zárlatos Bíró Icája” szerintem már sokaknak meg se kottyan, vagy amit már például a Vampire Sucks esetében is említettem: Black Eyed Peas helyett Nagyecsedi Fekete Szemek. És akkor még ehhez a fejezethez megemlíteném a Trópusi Vihart, és az ő „színes Rtv címlap” dumáját.

ÉS VÉGÜL... Lehetne még beszélni arról, hogy, a filmek sokszor milyen nevetséges magyar címmel futnak, de erről majd talán egy külön poszt, egyszer. Sajnos erre is számítani kell, ha hazánkba eljut egy film. Van, akinek bejön, ha lefordítanak egy mozit, de van, akinek nem. Ezt embere válogatja. Mindenesetre én tartom magam a real hanghoz, mégis csak akkor látom-hallom teljesen, hogyan játszik a színész.