2010. október 30.

Az amerikai (The American)

| | 3 comments
Van egy rossz hírem: ezt a filmet elég nagy várakozás előzte meg részemről, de sajnos csalódnom kellett, nem is kicsit. Ugyanis Az amerikai egy végtelenségig vontatott, se eleje, se vége film lett, azt a bizonyos másfél órát az életemből pedig azonnali hatállyal követelem is vissza.
Jack (George Clooney) egy bérgyilkos, a jobbik fajtából. Azonban egy balul sikerült akció után főnöke egy olasz faluba küldi, hogy bújjon el egy kicsit, majd kapja a megbízást. Eddig, ahogy leírtam, kiköpött Erőszakik, nem? Jack barátságba keveredik egy pappal, összejön egy helyi nővel, valaki pedig folyton a nyomában van.

Jónak tűnik a sztori? Ne tévesszen meg! A film háromnegyedében nem történik semmi. Az egész filmet el lehetett volna mesélni tíz percben, de nekünk másfél órán keresztül kellett tálalniuk. Valamilyen szinten pozitívum, hogy "csak" másfél óra, de az a helyzet, hogy még ez is majdnem egy örökkévalóságnak tűnt. Olyan dolgokra pazaroltak el hosszú, hosszú perceket, hogy például Clooney ül az ágy szélén. Clooney edz. Clooney ül egy kávézóban. Clooney arcát mutatja a kamera fél percig. Clooney kocsikázik. Közben pedig néma csend. Az imént felsorolt momentumok pedig folyton visszatérnek egy-egy párbeszéd, némi történések közt - amelyekből nincs sok, nagyon nincs. És akkor még nem említettem a kidolgozatlan dialógusokat. Néha az ember csak a fejét fogja, hogy most akkor mi is van? Miért ezt válaszolta rá? Mi volt ez a mondat? Miért, könyörgöm, miért? De persze nincs sok időd rágódni az ilyen dolgokon, mert máris következik egy olyan képkocka, hogy Clooney ül az ágy szélén. Clooney edz. Clooney ül egy kávézóban...

Na de, hogy ne legyek ennyire szőrösszívű, azért pár pozitívumot is hadd említsek. Itt vannak máris a gyönyörű szép tájak, amiket elég rendesen bemutatnak nekünk. Szebbnél szebb képkockákat láthatunk kérem. Lehet, hogy ez is az időhúzás része, de nagyon odafigyeltek arra, hogy legalább ez a része szórakoztató legyen. Aztán persze Clooney színészi játéka, bár minden ötödik percben ütött szöget a fejembe, hogy miért vállalta el ezt a filmet? Főleg, hogy idén már bizonyított az Egek Urával, például. George, te ennél többre vagy hivatott!
Sajnos ez így egy nagyon gyenge 4/10. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ennyire - mondjuk ki nyíltan - szar lesz. Egyáltalán nem merem ajánlani nyugodt szívvel, pedig voltaképp Clooney rajongó vagyok, bírom a filmjeit, magát a színészt is nagyra tartom, és még ha tegyük fel, nem is ültem volna le ekkora elvárásokkal Az amerikaihoz, akkor sem ütött volna nagyobbat ennél. Kidobott idő volt ez, semmi más. Az pedig, hogy milyen lett a szinkron... nem tudom, mert eredeti hanggal néztem - lassan leakadok ám róla, nyugi - de gondolom egy Szabó Sípos Barnabás-mentes Clooney-szinkron még inkább csak rombolta volna az amúgy sem maradandó élményt.

3 megjegyzés:

  1. "azt a bizonyos másfél órát az életemből pedig azonnali hatállyal követelem is vissza." Hát igeen :D:D:D

    VálaszTörlés
  2. na ez szép lesz:) egy másik helyen meg az egekig magasztalták...csak meg kell néznem, majd max akkor több ismerőssel teszem és az üresjáratoknál elhülyéskedünk.
    Clooney-nak van gyakorlata a vontatott filmekben, mert a Kecskebűvölők sem volt az igazi...

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet