2010. október 28.

Mától adják

| | 2 comments
Ehh, a Tolvajok városát még mindig nem láttam, pedig már egy ideje csorog érte a nyálam. Azért erre a hétre is akadt néhány finomság.

Könnyű nőcske - Amcsi romantikus vígjáték, Emma Stone-al a főszerepben. Ez valahogy nem nagyon érdekel.
Az Amerikai - Na ez az a film, amelyet már egy ideje vetítenek a nagy világban, és tudjuk, hogy a többség szerint jól sikerült, meg hát Clooney ugye. Nálam ezen a héten ez az első számú film, amint tudom, nézem és írok róla. Azt nem tudom, hogy Szabó Sípos Barnabás itt még szinkronhang-e. Mindenesetre sajnálom, hogy visszavonul, nem tudom, kit tudnak majd Clooney magyar hangjának keríteni, de senki sem lesz olyan jó, mint ő volt. Csak eredeti nyelven nézem.
Dobogó Kövek - Magyar vígjáték. Szerintetek?
Mindszenty: Szeretlek, Faust - Magyar dráma.
Képzelt szerelmek - Ez egy kanadai romantikus dráma kérem.
Fűrész 3D - Game Over. Jigsaw utolsó játéka. Az van, hogy tavaly a hatodik felvonás előtt megnéztem előröl az egészet, most azonban ez nem lesz így, talán még frissek az emlékeim. Nem ez a legjobban várt film, de hajt a kíváncsiság, hogy utoljára mivel rukkolnak elő. Ennyi év után azért bízom egy tisztességes lezárásban.

2 megjegyzés:

  1. Szeva Ceru!
    Szabó Sípos tényleg abbahagyta. Például a Kecskebűvölőkbe már nem ő volt,hanem a Szervét Tibor. Meg lehet szokni kábé félóra után,ha nem kattogsz rajt ,hogy "de fura" . Mondjuk nem tudom,hogy ő marad e de szerintem jó színész lévén megfelelő utód lenne.

    geri

    VálaszTörlés
  2. Geriiii :D Most így gondolatban nem tudom pároztatni Sz.T.-t és Clooney-t :D Mondjuk eredeti-hang párti vagyok, de azért hajt a kíváncsiság. Az biztos, hogy ennyire megszokott hang egy színésznek sem volt eddig... hüpphüpp :'(

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet