2010. december 14.

A 13-as

| | Leave a Comment
Minket átvertek, elég csúnyán. Én egy feszes tempójú Statham filmet vártam, és ezt csak részben kaptam meg. A feszesség az még oké, bár az is csak a film második felétől, addig pedig kb. lefordulunk a székről, annyira unalmas. Statham pedig elég szépen a háttérbe szorult. Igaz, hogy az ő nevével próbálták eladni a filmet, de sajnos csak egy felejtős mellékszerep jutott neki ezúttal.
A film története ugyebár egy orosz rulett mérkőzés körül forog. Az első felében még három szálon fut a történet, hogy ki hogyan is kerül oda. Vince-nek (Sam Riley) pénzre van szüksége sürgősen, de amíg meg nem érkezik, fogalma sincs róla, hova igyekszik pontosan. Csak annyit tud, hogy elvileg nagy pénzt kaszálhat. Jefferson (Mickey Rourke) egy börtönben sínylődik, mígnem egy ládába nem zárják, és küldik a helyszínre, természetesen akarata ellenére kénytelen cselekedni. Jasper (Jason Statham) pedig intézetből kivett öccsét kíséri el a mérkőzésre és tesz fel rá nagy összegeket.

A film első fele amúgy nem szolgál túlságosan biztató kilátásokkal, mint azt már mondtam. Kell egy kis idő, amíg elkezdődik a meccs, aztán tetőfokon lesz a feszültség. Nagyon izzasztó jelenetsorokat láthatunk, amelyek sajnos a film összes pozitívumát felölelik. Aztán ugye próbálták a feszültséget a drámai részekkel közös nevezőre hozni, ez a rész sajnos nehezen jött össze.

A szereplők, hát többnyire amúgy jól játszanak. Kissé elrettentem Sam Riley-től, főleg, amikor szembesültem azzal, hogy Statham nem lesz sokat látható, hanem a Riley alakította fiatal srác lesz a főhős. De amúgy egész jól megbirkózott a szereppel, ez tény. A film nagy kiemelkedője amúgy Rourke. Illik hozzá a karakter, mintha csak rá írták volna. És ugye itt volt 50 Cent, akitől tartottam, hogy milyen lesz, de nem játszott sokat, ellenben is jó volt. Statham karaktere pedig... hát sajnos ezt bárki eltudta volna játszani. Pedig nagyon bírom őt, várom a filmjeit, de most sajnos nem nyűgözött le.

Egy valamit tegyetek meg... Ne szinkronnal nézzétek! És ezt most nem azért mondom, mert eleve nem vagyok magyar hang kedvelő, hanem itt tényleg brutálisan rossz hangokat választottak. Leszámítva Statham-et, neki maradt a szokásos. De őt kivéve az egésznek amolyan se íze, se bűze. Komolyan, nem csak a hangok rosszabbnál rosszabb kiválasztása, de kicsit még a minőség is zavart, az egész színvonala úgy egyben. Nem is tudom, mikor hallottam legutóbb ennyire rossz szinkront. Megbántam, hogy nem a real hangos verziót választottam, ti ne kövessétek el ezt a hibát. Hatalmasat ront az élményen, nem hiába szenteltem külön bekezdést neki.

A film vége pedig olyan semmilyen. Nem tudom, mi lett volna a megoldás arra, hogy az utolsó képkockákkal tisztába tegyék a filmet, de ez így nem tudom, mennyire lett jó. Sajnos erre csak 5/10-et tudok kiszórni, elég nagy csalódás lett. Pedig megvolt a megfelelő muníció, de kevés volt az ihlet, a lendület, és mindent összevetve nagyon középszintű lett.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet