Várj! Nem állhatunk meg! Ez Denevérország!

Már egy ideje újrázni akartam, de végül nemrég megejtettem, és hát harmadszorra (vagy negyedszerre, nem tudom pontosan) is lecsúszott a Félelem és Reszketés Las Vegasban. Sokakkal ellentétben én ezt még mindig egy piszok jó filmnek tartom, Johnny Depp pedig fergeteges, amit itt alakít. Lehetne vitázni, melyik alakítása a legjobb, gondolom sok rajongója rávágná, hogy Sparrow, esetleg mondaná valamelyik Burton filmet, de én kitartok emellett.

"Valahol Barstrow környékén voltunk, a sivatag peremén, amikor a drogok hatni kezdtek."

1971-ben Raoul Duke újságíró (Depp) és ügyvédje, Dr. Gonzo (Benicio Del Toro) száguld át a sivatagon Las Vegas felé, hogy egy motorversenyről közvetítsenek. Annyi drog van náluk, amennyi egy autó csomagtartójában csak elfér. A Vegasi munka azonban jó lehetőség nekik, hogy megtalálják azt a bizonyos amerikai álmot.

A film Hunter S. Thompson regényéből készült, amelyben a főszereplő Raoul-t saját magáról mintázta, a cselekmény alapötlete pedig valós eseményekből állt össze. Terry Gilliam, az egykori Monthy Python-tag rendezése kultfilmmé nőtte ki magát az évek során. A célja voltaképp az egész társadalom kigúnyolása, hiszen a két főszereplő nem kímél senkit és semmit. Minden szabályt megszegnek, minden embert, aki szembe jön velük, megsértenek. Folyamatosan más és más drogokkal tömik magukat, nem ismernek határokat.

"Volt két zacsi füvünk, hetvenöt meszkalin golyónk, öt lepedő nagy hatású LSD bélyegünk, egy sószóró tele kokainnal, egy galaxisra való feldobó, leejtő, sikító, nevettető. Másfél lityi tequila, meg rum, egy láda sör, fél liter nyers éter és két tucat ajzószer. Nem mintha mind az útra kellett volna, de ha az ember be van zárva egy komoly droggyűjteménybe, belemegy mindenbe, amibe tud."

A film története amúgy nem igazán vezet semerre, ez sokaknak talán szálka lehet a szemében. Mindenesetre pont attól nagyszerű, hogy társadalomkritikus az egész úgy, ahogy van. Mindez beleültetve a hetvenes évekbe, amikor még javában tart a vietnami háború, Nixon elnöksége, valamint a hippik aranykora.  A képernyő másik oldalára teljesen hitelesen jön át, hogy a szereplők be vannak drogozva, viszont egyetlen percig sem tudsz velük lépést tartani, illetve együtt érezni. Egyik vicces, vagy épp veszélyes helyzetből csöppennek a másikba, persze legtöbbször el sem jut az agyukig, hogy mi is történik valójában.

Kedvenc jelenet? Kapásból a nyitó képsorok, egyenesen amíg meg nem érkeznek Vegasba. Vagy amikor Raoul nem tud bejelentkezni a lakosztályba, annyira készen van. Persze még sorolhatnám, de inkább nem teszem, hiszen aki még nem látta, annak nem akarok lelőni egy poént sem. Ja, és körülbelül 53 percnél, amikor Depp azt mondja: "Ott voltam", és ránéz egy fickóra az asztalnál, na az a fickó maga Hunter S. Thompson - ezt most csak így érdekesség gyanánt.

Amúgy remélem, hogy a remake nem jön össze. Még tavaly esett róla szó, hogy Steve Pink szívesen újraforgatná a filmet, mert sokkal jobban tudná kezelni a regényt. A főszerepet John Cusack-nek szánná, de én nagyon bízom benne, hogy ez halott ügy. Terry Gilliam verziója így tökéletes, ahogy van. Sajnos a regényt nem olvastam, pedig egy ideje már rá vagyok feszülve a témára, de nem igazán kapni sehol.

Apropó, Where the Buffalo Roam (Ahol a bölény dübörög) - valaki látta? Ebben Bill Murray alakítja Thompson-t, és az alapsztori, ahogy olvastam, hasonló, mint a Félelemé. Most szereztem be, majd megnézem azt is.

Összességében annyit tehát, hogy a Félelem és Reszketés bizony egy kultikus alapfilm. Lehet szeretni, vagy épp nem szeretni, de hamisítatlan és egyedi stílusú adaptáció. Egyetlen józan pillanattól mentes két órás trip, nem több - de pont ettől olyan felejthetetlen, amilyen. Jöhet a Rumnapló!

"A mi utunk más volt. A jó és igaz nemzeti jellemvonások klasszikus igenlése. Nagy, fizikai tisztelgés az élet fantasztikus lehetőségei előtt. De csak akiknek igazi jellemük van."