2012. március 15.

Zanzásitva: The Big Year

| | Leave a Comment
Ez a film pont olyan, mint amilyenre a három főszereplő neve hallatán számítunk. Jack Black, Steve Martin és Owen Wilson. Félreértés ne essék, egyikükkel sincs bajom, de lássuk be, vállaltak már el ők is jócskán kritikán aluli filmeket. Na, a The Big Year is pont ilyen.

Az egész egy madárleső és számláló versenyre összpontosul, valamint a három karakterre, akik ezen a bizonyos Nagy Éven találkoznak. Black valami maradandót akar, ezért jelentkezett, míg Martin a munka elől menekül madarakat számolni. Wilson pedig a tavalyi csúcstartó, aki nem hagyhatja, hogy idén elhappolják előle az trófeát.

Az igazat megvallva végig az járt a fejemben, hogy ez a film körülbelül annyira kellett nekünk, mint a szarnak egy pofon. Nem csak hosszú és unalmas, de a végletekig kiszámítható, és alig van pár jelenet, amely kirántja a maga kis szürkeségéből. A végére pedig megkapjuk a tipikus, kihagyhatatlan tanulságot mindhárom fő karakterről. Pedig az író Howard Franklin olyan filmeket írt anno, mint A Smaragd románca, vagy épp Az ember, aki túl keveset tudott.

4/10-nél feljebb nem tudom pontozni, simán kihagyható. Ha mégis rászánjátok magatokat (ne tegyétek!), valami tűéles minőségben tegyétek, mert többnyire nagyon szép helyeken játszódik - egy pont nyugodtan ennek a számlájára írható fel.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet