Legutóbb a Columbiana próbálta bizonygatni, mennyire cool az, amikor egy negyven kilós csajszi aprítja le a felfegyverzett rosszfiúkat. Általában az ilyen produkciók a saját kardjukba dőlnek bele, azonban a Haywire esetében, egészen pontosan Gina Carano személyében sikerült elérni azt, hogy az általa megformált Mallory Kane-ben egy új akciócsajt köszönthessünk. Nyilván ehhez a hihetőséghez hozzápakol az a tény is, hogy Carano kisasszony a való életben MMA harcosként is tevékenykedik a színészet és modellkedés mellett. Soderbergh ezzel a kaszting-húzással jóformán meg is mentette a filmet egy bizonyos alaphibától, amit Hollywood amúgy előszeretettel szokott elkövetni.
Na de a film. Az tipikusan Soderbergh, igazából le sem tagadhatná, hiszen a Haywire rendelkezik minden olyan védjeggyel, ami a rendező korábbi munkáinak fontosabb részeit idézi. Főként a David Holmes által komponált jellegzetes dallamok azok, amik megidézik a Soderbergh-féle atmoszférát. Alapjában véve pedig egy korrekt, elfogadható akciófilmről beszélünk, semmi többről. Olyan akciófilmről, amelynél úgy komolyabb szinten nem tudnék belekötni semmibe, azonban nehezen képes túlemelkedni a tucatakció fogalmán.
Viszont mindenképp a pozitívumok listájára írható fel, hogy Soderbergh próbált a realizmus oldalán maradni, ez végül sikerült is neki. Mallory Kane nem csak adja, de azért jócskán kapja is a pofonokat, hiszen mégis csak férfiakkal bunyózik. Ahogyan a fő karakter, úgy a mellékszereplők kiválasztása is telitalálat volt: Michael Douglas, Antonio Banderas, Ewan McGregor, Channing Tatum, de még Michael Fassbender is feltűnik a színen. A terep pedig mindenki számára igazságosan lett felosztva.
A történetről elég annyi, hogy miután az ügynökcsajt átverik megbízói, ő bosszút akar állni. Ezt ne a szokásos felvázolásban képzeld el, hiszen a cselekmény egy része visszaemlékezésekből építkezik fel előttünk, ezek a megkavart idősíkok pedig szintén Soderbergh sajátosságaiként számolhatók fel. A Haywire nem fog mélyen az agyadba vésődni, de amíg tart, addig többnyire élvezetes akciózás, viszont újra soha nem nézném szerintem, legalábbis jó néhány évig semmiképp. 6/10, ami majdnem 7 lett végül.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
Mielőtt írnál, olvasd el
- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.
Köszönet