2012. június 25.

Iron Sky

| | 1 comment
Nácik a Holdon? Vissza akarnak térni, hogy átvegyék a hatalmat újra?? Valljuk be, amikor a folytatások, illetve a remake-k korát éljük, az ember már akarva-akaratlanul is felfigyel egy ilyen eszement ötletre, remélve, hogy majd egy jobb fajta fekete-komédiát kap az arcába. Az Iron Sky érmének is két oldala van: egyrészről ott vannak a jó poénok, valamint az utalások (kedvenc a Dr. Strangelove megidézése volt), másfelől pedig, mint film, hagy némi kívánnivalót maga után.

Mert távolról nézve, mint film, nagyátlagban egyszerűen nem működik, hiába dolgoztak a forgatókönyvön egyszerre hárman. Látszott valamiféle igyekezet, ha más nem, hát az, hogy rengeteg ötlettel ültek neki, amiket aztán teljes összevisszaságban pakoltak egymásra, majd hatalmas sóhajok közepette egy izzadságszagú szkriptet tettek le az asztalra. Legalábbis én így képzelem el a helyzetet.

A film egyik poéntól a másikig nyögdécselve halad előre, egy teljesen átlagos, néhol azon aluli történet közepette, és nem mondom egy percig sem, hogy nem volt lehetőség ebben a moziban. Mert volt. Hiszen ki ne akarná látni egy ötletes megoldását annak, amint a második világháború idején a Holdra települt Harmadik Birodalom éppen azon munkálkodik, hogy a Földre visszatérve újra megmutassák, mekkora egy hatalom is a német.

Persze nagyon mélyre azért nem tudnám lehúzni, hiába, azért voltak jó pillanatok, nagy hangsúlyt fektettek például a sztereotípiákra, például, hogy a németek káposztát esznek, Wolkswagent vezetnek, stb. Aztán meg számítógépes poénon még hangosan is sikerült felnevetnem. Látványra sem igazán lehet panasz, az utolsó csata, vagyis a finálé bár lapos, de jó volt nézni, a CGI is azon kevés jóságok közé tartozik, ami menti a filmet. Hiányérzettől nem mentes kalandozást ígér az Iron Sky, de valahol megértem, hogy annyi mindenkinek tetszett, hiszen minden hibája ellenére egy ízig-vérig geek-film, tényleg eredeti ötlettel, ami manapság ritka, nálam viszont nem talált be, így 5/10 a maximum, amit adok rá. Egynek elmegy, de semmi több. Tényleg kár érte.

1 megjegyzés:

  1. pedig hatalmas potenciál lett volna ebben a filmben (persze csak szigorúan, ha a fekete humorban gondolkodnak, és nem veszik magukat túl komolyan), valamikor már veszem a fáradtságot, és megnézem.

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet