2012. június 8.
A szégyentelen (Shame)
Brandon Sullivan (Michael Fassbender) látszólag teljesen normális agglegény életet él a zajos New Yorkban. Jó állása van, szép lakása, kollégáival meló után néha legurítanak pár italt. Látszólag minden rendben van. Látszólag. A felszín alatt ugyanis Brandon egy kóros szexfüggő. Ezen éhsége egyszerűen felemészti Brendan mindennapjait. Tekintetével random nőket babonáz meg, akikkel ágyba bújuk, vagy épp prostikat szed fel, de még a munkahelyi mosdóban is rendszerint rászokott rántani, sőt, otthon vacsora közben is pornót néz a gépén.
Számára ezek mind a hétköznapi élet természetességéhez tartoznak, addikciója szinte beteges méreteket ölt. Külvilágtól elzárt, jól megszokott, vákuumba csomagolt élete azonban fenekestül felfordul, amikor beköltözik hozzá rég nem látott húga.
A Shame írtó nehéz film, mondhatni, egy nyomasztó atmoszférával megkevert dráma. Steve McQueen, a szintén megannyi elismerést bezsebelt Hunger után második filmjével most emelte a tétet. A Szégyentelen viszonylag hamar képes beszippantani, és úgy köp ki magából, hogy az élmény még napokkal később is a fejedben motoszkál, de nem egy könnyed impresszióként könyveled el. Minden szempontból rétegfilmként funkcionál, elrugaszkodva a kliséktől és bármiféle hétköznapi megoldástól.
Valahol ironikus a cím abból a szemszögből, hogy szégyen: Michael Fassbender még egy nyavalyás jelölést sem kapott az Oscaron. Igazából felesleges lenne ódákat zengeni róla, mert röviden elég annyi, hogy hibátlan, amit a vásznon művel, maradjunk annyiban, hogy az esetek 90%-ában csupán a puszta tekintetével képes játszani, mi pedig pontosan kitudjuk olvasni belőle, amit sugallni akar vele. Mellette Carey Mulligan remekül hozza a törékeny, gyámolatlan, bátyjára rászoruló lánytestvért.
Röviden összefoglalva, a Shame valójában nem egy hibátlan alkotás, nem is tudom, mikor nézném legközelebb újra, de tetszett, nagyon is, mégpedig azért, mert a közelmúlt egyik leghatásosabb filmje a We Need Talk About Kevin mellett. Majd írok arról is. Ez viszont most 8/10.
Számára ezek mind a hétköznapi élet természetességéhez tartoznak, addikciója szinte beteges méreteket ölt. Külvilágtól elzárt, jól megszokott, vákuumba csomagolt élete azonban fenekestül felfordul, amikor beköltözik hozzá rég nem látott húga.
A Shame írtó nehéz film, mondhatni, egy nyomasztó atmoszférával megkevert dráma. Steve McQueen, a szintén megannyi elismerést bezsebelt Hunger után második filmjével most emelte a tétet. A Szégyentelen viszonylag hamar képes beszippantani, és úgy köp ki magából, hogy az élmény még napokkal később is a fejedben motoszkál, de nem egy könnyed impresszióként könyveled el. Minden szempontból rétegfilmként funkcionál, elrugaszkodva a kliséktől és bármiféle hétköznapi megoldástól.
Valahol ironikus a cím abból a szemszögből, hogy szégyen: Michael Fassbender még egy nyavalyás jelölést sem kapott az Oscaron. Igazából felesleges lenne ódákat zengeni róla, mert röviden elég annyi, hogy hibátlan, amit a vásznon művel, maradjunk annyiban, hogy az esetek 90%-ában csupán a puszta tekintetével képes játszani, mi pedig pontosan kitudjuk olvasni belőle, amit sugallni akar vele. Mellette Carey Mulligan remekül hozza a törékeny, gyámolatlan, bátyjára rászoruló lánytestvért.
Röviden összefoglalva, a Shame valójában nem egy hibátlan alkotás, nem is tudom, mikor nézném legközelebb újra, de tetszett, nagyon is, mégpedig azért, mert a közelmúlt egyik leghatásosabb filmje a We Need Talk About Kevin mellett. Majd írok arról is. Ez viszont most 8/10.
na örülök, h tetszett. Nekem is.
VálaszTörlés