Fejvadászok (Hodejegerne/Headhunters)

Azért erre nem számítottam. Lassú tempóban csordogálva indít ez a norvég thriller, első ránézésre nem tűnik valami nagy eresztésnek, aztán ahogy beindulnak az események, úgy konkrétan a székhez szegez. Úgy tűnik, európai filmek közt érdemes keresgélni, ha az ember egy korrektül felépített thrillerre vágyik. Korrektet mondtam? Igen, korrekt, de közel sem hibátlan. Néhány logikai bukfenctől ugyan vérzik a film néhol, de ettől függetlenül egy simán élvezhető 100 perccel szolgál.

Ha a mai felhozatalt nézzük (legutóbb a Gone volt kellemetlen élmény műfajon belül) a Fejvadászok mindenképp említésre méltó, pláne a műfaj kedvelőinek, akik egy kicsit elakarnak szakadni az amerikai kis, illetve nagy városok csillivilli rengetegétől, hogy egy egészen más, szürkébb közegben érezhessék magukat. A skandináv filmek egyik legnagyobb pozitívuma ugyanis általában a szép fényképezés, a kiváló operatőri munka. Ezalól a Fejvadászok sem kivétel, a norvég légkör egyszerűen képes megteremteni azt a hideg atmoszférát, amely nem kevés előnnyel indít útjára egy ilyesfajta thrillert. Beszippant.

Roger Brown egy fejvadász cégnél dolgozik, de "másodállásban" műkincstolvaj. Egész egyszerűen hamisítványra cseréli a nagy pénzeket érő festményeket, az eredetit pedig elpasszolja. Legnagyobb problémája hősünknek, hogy magassága mindössze 168 cm (többször hangoztatja ezt narrációja során), ezt próbálja kompenzálni a nagy házával, valamint magas, szőke feleségével, Dianával. A nő egyik nap bemutatja egy Clas Greve nevű fickónak, akiről később kiderül, hogy birtokában van egy több tíz, de talán százmilliót is érő Rubens-festmény a második világháborúból. Roger kapva kap az alkalmon, el is tulajdonítja a festményt, de nem számít arra, ami ezek után következik - élete ugyanis fenekestül felfordul, konkrétan űzött vad válik belőle.

Innentől kezdve egy nem éppen agyafúrt, de annál inkább izgalmasabb macska-egér játék veszi kezdetét, ahol még a művérrel és egyéb nyalánkságokkal sem spóroltak. Hősünk mindent megtesz az életben maradásért, miközben ellenfele pedig végtelenül elszánt, nem ismer határokat. Röviden minden adott ahhoz, hogy ne unjuk halálra magunkat.

Ne csodálkozz, ha Roger elsőre egy unszimpatikus figuraként rögzül benned. Ha úgy fél óra után sem sikerül megbarátkodnod vele (előfordulhat), akkor abba is hagyhatod, nyomhatsz egy stopot, mert minden esély megvan rá, hogy elégedetlenül kelnél fel a végén. Az őt alakító Aksel Hennie egy igen csak jó választás volt, közel sem az a macsó kaliber, akivel első ránézésre szimpatizálsz. A Clas-t megformáló Nikolaj Coster-Waldau szintén remekelt, őt a Game of Thrones-ból ismerhetik a sorozatok világában ismertebbek.

Valahol kár, hogy nem télen, vagy ősszel jutott el hozzánk a film, hiszen ebben a skandináv világban egyáltalán nem a színek dominálnak, egy borúsabb, hidegebb délutánhoz jobban passzolt volna, mint egy forró nyár estéhez. Annyi baj legyen. Thriller rajongóknak pláne ajánlott, 8/10-es élmény. Ha nem is olvasnám el az alapanyagként szolgáló könyvet, de Jo Nesbe valamelyik másik könyvét szívesen bepróbálnám valamikor.