The Dark Knight Rises

Milyen jó lenne most azzal kezdeni, hogy Nolan azt a bizonyos magasra tett, négy évvel ezelőtti lécet a trilógia lezárásával meg is ütötte szépen... de sajnos ilyenről szó sincs. Félreértés ne essék, nem rossz film a TDKR, hiszen nagyon ütős darab, és méltó lezárása a trilógiának, csak kicsit eltörpül a Begins és A sötét lovag mellett. És nem épp a játékidővel, mert az van bőven, viszont az egyik gyengepontja mindenképp itt lelhető fel.

A történet nyolc évvel később veszi fel a fonalat, Batman eltűnt, Bruce Wayne pedig saját maga számüzetésében tengeti mindennapjait, elzárkózva a külvilágtól. Miután egy új gonosz üti fel a fejét Gothamben, a maszkos Bane, Wayne kénytelen újra magára húzni a jelmezt, ekkor viszont még ő maga sem tudja, mivel is kell megküzdenie.

Valójában a moziból kicsit felemás érzésekkel kifelé ballagva olyan gondolatok támadtak jobbról-balról, hogyha Nolan kapásból a TDK után hozzáfog a harmadik részhez, akkor jóval összekapottabb lezárást kaptunk volna. Vagy ha mondjuk egyszerre forgatta volna le a két utolsó részt? Ez csak tipp. Az első fél óra - leszámítva a prológust - kissé súlytalan volt, eleinte nem igazán kapott el az a Batman-láz, ami az eddigi két rész esetében már tíz percen belül megvolt. Szerencsére idővel sikerül belerázódni, hiszen minden egy monumentális fináléhoz vezet.

Bűn lenne azt mondani, hogy pont a harmadik résznél fáradt bele Nolan ebbe az egész Batman-mizériába, mert nem így van, csak több helyen kapta el a sablonosság, mint eddig. Konkrétan volt egy visszatérő momentum, amellyel a rendező saját magát koppintotta, mármint az Eredetből. Tudnék még felsorolni néhány apróbb bökkenőt, amik szúrták a szemem kicsit, és nem, nem a vágás tehet róla, de spoilermentes akarok maradni, így hát befogom inkább.

Kezdjük az új arcokkal: Bane. Egy elvetemült vadállat, aki nem épp az esztelen erőt képviseli, de legyőzhetetlennek tűnik, nagyon rafinált, és ördögi tervekkel érkezik a városba. Méltó ellenfele Batmannek, hiszen jócskán próbára teszi őt fizikai erőnlét szempontjából is. Tom Hardynak nem jut nagy lehetőség arra, hogy komolyabban színészkedjen, de bizonyítania nem kell, azt már a Warriorban megtette. Bane és Batman első összecsapásánál konkrétan érzed az öklök puffanásának erejét. Hidegrázás.

A legnagyobb aggodalmam eleinte Catwoman volt, mert annyira soha sem szimpatizáltam magával a karakterrel. Még ha nem is ugranék a jelenleg is pletyka-szinten keringő különálló spin-off filmjére, de Nolan itt is kihozta a karakterből a maximumot. Aztán itt van még új arcént Joseph Gordon-Levitt, aki meglepően nagy teret kapott, de ez egy cseppet sem baj. A régi, megszokott szereplők pedig mind visszatérnek, ezúttal azonban nincs Joker, aki elhappolná Christian Bale elől a műsor legjavát, így most ismét elővehette komolyabb színészi adottságait, mert egy legalább olyan mély lelki vívódást láthatunk, mint a Begins esetében anno, ha nem nagyobbat.

The Legend Ends. Epikus befejezést ígértek, ezt meg is kaptuk. Sajnos azonban a TDKR nem érhet fel az elődjeihez (nálam mindkét rész 9/10), ennek tükrében 8/10 a végeredmény, ami azért az év legvártabb filmje esetében egy kicsit talán még csalódás is, de csak mert, mint mondtam, magas volt a léc. Bane zenéje viszont nagyon büntet, meg úgy az egész soundtrack, Hans Zimmer ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Ezek után pedig kíváncsian várjuk, Nolan mibe vágja bele a fejszéjét, mármint rendezői szinten, mert ugye ő producerkedik a Man of Steel háza táján, ami a teaser alapján nagyon a Begins hangulatát idézi. Igazából most jót tenne neki ismét valami saját ötlet. De ez még a jövő zenéje.