2012. augusztus 5.

A száz filmről

| | 5 comments
És akkor ennyi. A száz film itt tekinthető meg, amolyan szubjektív lista, nem sorrendbe szedve. Kicsit most úgy vagyok, hogy van pár film, ami kimaradt, mert amikor az elején nekiveselkedtem ennek az egésznek, kapásból (azaz pár nap alatt) összeírtam vagy nyolcvan címet. Elkezdtem posztolgatni, közben jöttek újabb ötletek sorban,  láttam előre, hogy durva szelektálás lesz. Még olyan film is van, ami az először összefirkantott körülbelül nyolcvan filmbe belekerült, de a végleges listába nem.

Ilyenek maradtak ki, mint a The Fifth Element, (500) Days of Summer, The Thing, Ronin, csak hogy párat említsek. Szívem szerint ezeket is beleraktam volna, de ahogy pörgetem vissza a címeket, azok közül sem lenne szívem akár egyet sem kivenni utólag. Ez van, egy vérbeli filmfüggőnek nem elég egy százas lista. Gondolkoztam olyanon, hogy 'második forduló', vagyis újabb száz film, de félő, hogy arra már nem jutna elég, így az egész már erőltetett lenne, hiszen mégis csak kedvencekről beszélünk.

Ami viszont biztos, hogyha lesz időm, energiám, kedvem, akkor mindenképp kiragadok ebből a százból mondjuk tízet, tetszési sorrendbe szedve, amolyan all-time top 10.

A másik dolog, hogy hamarosan új, rendszeres rovattal is jelentkezem, egyelőre titok, majd a hetekben nekilátok annak is. Ennyit akartam csak.

5 megjegyzés:

  1. neki is állok szemezgetni róla :)

    VálaszTörlés
  2. Jó volt ez a százas lista, és ráébresztett arra, hogy sokkal több pótolnivalóm van, mint hittem, a nagy részét ugyanis nem láttam (de ezt már mondtam) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett. uborkaszezon esetén tessék akkor böngészgetni a néznivalókat:)

      Törlés
  3. Jó ötlet volt, végig is pörgettem a listát és büszkén konstatáltam, hogy 76-ot láttam a 100-ból :D Meg a kedvem is meghoztad néhány, eddig elmaradt mozihoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az ilyen dolgokért már megérte összehozni:)

      Törlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet