Dark Shadows

Tim Burton és Johnny Depp számára most tényleg az lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ha egy ideig hanyagolnák egymást munkáik során? A Dark Shadows-szal kezd nyilvánvalóvá válni számomra, hogy lassacskán belefáradnak ebbe a sok közös munkába, még ha tegyük fel az számukra nem is világos, mi akkor is érezzük az izzadságszagot, és hiányoljuk a régi Burtont. A tavalyelőtti Alice után nem vártam komolyabban a DS-t, nem is rohantam rá a moziba, és milyen jól tettem.

Pedig tényleg nem voltak elvárásaim, de ez még azon is alul teljesített. Bár a filmnek van egy tipikusan sötét hangulata, és nem is ezzel van a baj, hanem, hogy amíg a régi Burton produkciók szabályosan elvarázsolták az embert, addig a mostanában készültek csak úgy vannak. Az ember leül, megnézi, és el is felejti. Én legalábbis így voltam ezzel. Persze könnyű azzal dobálózni, hogy azért rosszak ezek a közelmúltban készült filmek, mert már sokszor dolgozott együtt a színész és a rendező, és majd az összel (nálunk januárban) debütáló Frankenweenie lesz az, ami pontot tesz a kérdés végére, vagyis ha az is megmarad a középszerűség vonalán, akkor jelenthetjük ki ténylegesen: Burton belefáradt, és már nem képes mesélni. Pedig milyen jókat is mesélt nekünk annak idején.

A Dark Shadows pedig egy tipikus rutinmunka, ami tombol az ürességtől. Leülsz, peregnek a képkockák, és néhány megmosolyogtató jeleneten kívül semmi különös dologgal nem képes kecsegtetni. És még Depp sem képes menteni a menthetőt. Még mindig jó színésznek tartom, de itt nem éreztem azt, hogy mindent beleadna.

A történet egy Barnabas Collins nevű fickóról szól, akit kétszáz évvel ezelőtt puszta féltékenységből elátkoz egy boszorkány, konkrétan vámpírrá változtatja, majd a helybelieket buzdítva közösen élve eltemetik egy koporsóban. Az 1970-es években aztán egy építkezés során kiássák, Barnabas pedig egyből rokonsága birtokába téved, ahol nincs minden igazán rendjén.

Adódnak azért vicces jelenetek, amikor egy kétszáz évet koporsóban töltött vámpír szembesül a modern világgal, a komor képi hangulat is rendben van, de nagyjából ennyi, amit feltudnék írni a pozitívumok eme szűkös listájára. Ha kegyesebb akarnék lenni, akkor most azt írnám, hogy a dolgot nézhetjük abból a szemszögből is, milyen vámpírfilmek készülnek mostanában, és ahhoz képest ez tényleg más, de valahogy nem tudok ennyire jóindulatú lenni.

Mondjuk az sem kizárt, hogy ideje lenne Burtonnek egy eredeti ötlettel előállnia végre, hiszen a Dark Shadows egy régi sorozat újragondolása, az Alice-t gondolom mondanom sem kell, a Sweeney Todd egy régi színházi musical alapján készült, míg a Charlie és a Csokigyár egy remake. És bár a közelgő Frankenweenie sem újdonsült gondolat, igaz, ott a rendező egy régi saját kisfilmjét avanzsálja egészestéssé, azért legyünk csak óvatosak, nehogy koppanás legyen a vége.

Mindent összevetve biztosan volt, akinek tetszett, de én valahogy nem tudtam élvezni. Egy harmatgyenge forgatókönyvbe belefirkantott kétdimenziós karakterek össze-vissza bohóckodására valahogy nem vagyok vevő, még ha egy Alice Cooper cameóval is kedveskednek nekünk. 4/10-nél többet nem tudok adni, még az Alice in Wonderland is jobban tetszett, bár azt moziban néztem és a látvány ott jobban dominált. Aki eddig kihagyta, és velem együtt megfáradtnak találja Burtont, az szerintem csak elpazarol két órát az életéből vele.