Resident Evil: Retribution

Resident Evil-höz köthetö - már ha nevezhetjük így - rajongásom valamikor az első rész után szépen be is fagyott, hogy miért követem mégis részről részre, ne is kérdezzétek. Talán ha vérszemet kapok, és holmi agyatlan lövöldözésre vágyom, na meg mutánsokra, akkor valami oknál fogva kezem ügyébe kerül a széria legutóbbi darabja. Lehet csak megszokás, vagy hogy naiv fejjel mindig azt hiszem, kimaradok valamiből.

A Retribution esetében van egy jó hír azoknak, akik nem követték nyomon a korábbi négy részt, ugyanis a film elején kapásból egyfajta összegzést kapunk, amolyan gyorstalpalót az eddig történt eseményekből, majd miután finoman lekoppintják a Holtak Hajnala elejét, kezdődhet is a zúzda. Mondanom sem kell, továbbra sem egy világklasszis epizóddal állunk szemben, de nem is akar többnek látszani annál, mint hogy Milla Jovovich feszülős bőrszerkóban aprítja a szörnyeket másfél órán keresztül. Mert aprítás az van dögivel, konkrétan nincs megállás úgy egy pillanatra sem, egyik akció a másik nyakában liheg, így valahol meg is értem azokat, akik még mindig elkötelezett Kaptár-fanok.

Szórakozás szempontjából nem igazán lehet belekötni a filmbe, a másfél óra pikk-pakk elszállt, egymástól eltérő helyszínek, illetve azok jól sikerült másolatai váltakoznak, miközben még szovjet zombikatonák is felbukkannak. Alice és csatlósai pedig továbbra is a tőlük megszokott módon raknak rendet, és bár ezek fényében a filmet nem igazán lehetne lehúzni, még mindig ott van a kósza izzadságszag, ami körül lengi a franchise-t. Az pedig, hogy egyszeri popcorn-élménynek elment, még nem jelenti azt, hogy nem olyan öncélú és pofon egyszerű, mint egy pornófilm.

Paul W.S. Anderson elérte, amit akart: húsdarálás felsőfokon, bőrszerkók, bicepszek, egysorosok, látvány, és ki a franc gondolta volna, hogy nem hagynak nyitva egy újabb kaput a folytatásnak? Ezzel a tendenciával a Kaptárt bizony időtlen időkig lehetne folytatni, és attól tartok, ez így is lesz. Látványos, de primitív. 4/10.