Red Dawn [2012]

Ez fájt. Na nem fizikálisan, de nem igazán értem, hogy pont a Red Dawn-ból miért kellett remake-t csinálni. A végeredmény pont olyan lett, amilyenre számíthattunk: egy vérbő propaganda, semmi több, és nem is csodálom, hogy olyan sokáig a dobozban hevert.

A történet szerint Amerikát megszállja Észak-Korea. Az ország jelentős része blokád alatt, a cél egy új Amerika megszületése. Egy maroknyi fiatal azonban ellenállást szervez, egyéni stratégiát kidolgozva próbálják felvenni a harcot a megszállókkal szemben. Már önmagában blőd ötlet, hogy pont egy csapat tinédzser dönti meg a keleti nagy hatalmat, illetve annak végtelen számú katonáit.

Persze ebből még lehetett volna valami elszállt szórakozás is, ha nem veszik ennyire véresen komolyan az egészet. A koncepció ugyanis annyi, hogy a filmben folyamatosan váltakoznak az "ez a mi hazánk és nekünk kell megvédeni"-kaliberű hegyi beszédek, a különféle akciók, na meg a családi drámai vonal. És ennyi. Ezt próbálják másfél órában lenyomni a szegény, jobb sorsra érdemelt néző torkán, ami inkább telik el fájdalmas pillanatokkal, mint önfeledt kikapcsolódással. De mondom, ha próbálják karót nyelt üzemmódban leforgatni a filmet, még jól is szórakozhattunk volna, és minden egyes baromság, amit a film játékidejének jelentős részében láthattunk, még el is ment volna a maga módján. De nem. A Red Dawn egy borzasztóan felesleges remake, amely újra csak azt a milliószor átrágott, örökérvényű üzenetet sugallja belénk, hogy Amerika az Isten, elpusztíthatatlan, megdönthetetlen, ésatöbbi, ésatöbbi...

És végül...

Hogy elfecsérelt másfél óra lett volna? Bizony az volt. Hogy őszinte legyek, senkinek nem ajánlom. Ugyan a tempójával nem volt probléma, mert viszonylag elég hamar belecsapnak a lecsóba - persze csak miután megalapozták és lefutották a kötelező köröket - és nincs is megállás, ha csak nem épp drámáznak, vagy lelket öntenek a másikba. Ahogy az elején is írtam: ez fájt. 3/10.