The Master

Nem tökölök, őszinte leszek: egy Paul Thomas Anderson filmtől többet vártam. A rendezőúrnak olyan filmeket köszönhetünk, mint az örök kedvenc Boogie Nights, esetleg a szintén jóféle Magnólia, de ott volt néhány éve a Vérző Olaj. A Master esetében is minden adott volt, hogy egy remek élménnyel lehessünk gazdagabbak, már eleve a témája miatt is. Nos, a végeredmény azonban amolyan felemás lett, mint kiváló.

Könnyen lehet azonban, hogy csak én nem kaptam el a fonalat, mert Anderson korábbi filmjeit nézve egészen mást vártam. Szeret hosszasan mesélni, olykor elmenni a már túlontúl művészies irányba, és ezekkel abszolút nem volt problémám... Egyszerűen csak több volt ebben a sztoriban, mint amennyit kihozott belőle. Tom Cruise nyilván nagyokat duzzoghatott, elvégre Philip Seymour Hoffman figuráját állítólag a szcientológia atyjáról, L.Ron Hubbard-ról mintázták, és nem állítják be épp egy korrekt embernek.

De ne szaladjunk előre, lássuk a történetet. Adott egy labilis idegzetű, hamar bepöccenő háborús veterán, Freddie, aki megismerkedik a vallási vezető Lancaster Dodd-al. A férfi a saját maga által teremtett nézetek szerint éli az életét, követőivel együtt. Freddie - lévén, kissé együgyü - eleinte nem igazán érti, miről is van szó, de idővel jó barátok lesznek Lancasterrel.

Valahol jót tett a filmnek, hogy Anderson nem ment el a populáris irányba, inkább ezt a rétegvonalat választotta. Elvégre ha egy film főhőse bekerül egy gyülekezetbe, vagy szektába, akkor az megannyi klisével járhat, itt azonban egy éles kanyarral sikerült kikerülni mindent, amely a letaposott ösvényt erősítené. Másfelől azonban ez a kivitelezés olyan mellékhatásokkal járt, mint a már feleslegesen hosszú játékidő, a ráérős, vontatott percek. A The Master nem siet sehova, csak legyen türelmed végig ülni. A befejezést tekintve - nem árulok ezzel most el nagy spoilert - nincs se happy end, sem lesúlytó záró képsor, de még tanulság sincs. Vagy csak volt, de számomra akkor már érdektelenné vált és elsiklottam felette. Úgy éreztem, egy idő után Anderson kezéből kicsúszott a gyeplő, és nem igazán tudta, mit is akar kezdeni a filmmel.

Ellenben a színészekre semmi, de tényleg semmi panasz nem lehet. Joaquin Phoenix félelmetesen jót alakít, az ember nem szívesen találkozna szembe ezzel a karakterével az utcán. Sugárzik belőle a romlottság, az arcára van ülve, hogy egy időzített bomba, és akármikor robbanhat. Akkor pedig jaj annak, aki felrántotta. Philip Seymour Hoffman a gyülekezet vezetőjeként úgy szintén remekel, őt az abszolút higgadtság jellemzi. Vannak pillanatok, amikor már-már szimpatikusnak tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy egy közönséges csalóval van dolgunk.

És végül...

Ugyan nem tudom annyira lehúzni, mert összességében nem rossz film, de nem kizárt, hogy egy másik rendezővel többre vihette volna. Van itt gyönyörű fényképezés, népbutító hazugságok, remek színészi alakítások, csak éppen maga a történet mesélés az, amin elcsúszott minden. 6/10.