2013. április 13.
The ABCs of Death
Undorító. Morbid. Röhejes. Vicces. Elborult. Elvont. Agymenés. Beteges. Groteszk. Szar. Ezek röviden és tömören a film jellemzői.
Igen felkapott dolog lett mostanság a montázsfilm készítés, tavaly például a V/H/S próbálkozott, megosztott véleményeket hagyva maga mögött. Az ABC's of Death magasra tette a lécet abból a szempontból, hogy ezúttal 26 rendező hozott össze egy-egy kisfilmet, a világ különböző országaiból. Ezen 26 kisfilm a maga néhány percével egyszer-kétszer ötletes, de legtöbb esetben végtelenül idegesítő tud lenni. Nagy kár, hogy a negatív szkeccsek vannak többségben, mert maga az ötlet nem rossz, hiszen lehet csemegézni bőven.
És ezáltal simán végigülhető a dolog, mert tudod, hogyha az egyik kisfilm nem tetszik, annak hamarosan vége. Sajnos azonban arra én sem számítottam, hogy a 26-ból úgy körülbelül 2-3, ha tetszik. De ez természetesen szubjektív. Gyomor az kell hozzá, amelyhez nem árt, ha társul olykor egy kötélből edzett idegrendszer, hiszen vannak dolgok, amik simán kicsaphatják egyeseknél a biztosítékot. Mondhatni, az egész világ megmutatta, milyen az, amikor elővillantja beteges jellemét.
Annak nem kell bedőlni, hogy ez egy színtiszta horror, mert bár abból is van bőven, de elég széles a választék. Nem volt nagy meglepetés, hogy a keleti országok filmjei a leginkább aberráltabbak, de néhol azért humorosra fordítják a dolgokat, így megesik, hogy egy fingnak életmentő szerepe is lehet.
A koncepció ugye annyi, hogy a 26 kisfilm, melyek címeiket tekintve ABC-sorrendben haladnak előre. Kapcsolat nincs köztük. Volt-e kedvenc? Nem tudom megmondani. Talán a gyurmafilm volt az egyik legjobb, de a 'C' sem volt olyan rossz. A 'W' pedig, mint WTF méltán hű volt a címéhez, de olyan kisfilmek, mint a recska-verseny, vagy pont a legutolsó kis anyag... nos lehet egyfajta, pszichológusra szoruló lelki világa az adott rendezőnek.
És végül...
Van, hogy csettintesz egyet, hogy na ez jó volt, de a legtöbb esetben vélhetően a végét várod az aktuális kis szösszenetnek. Olyan film ez, amit közel sem tudok ajánlani. Egész jól indít, de egyre morbidabb formákat ölt. Trash-horror, paranoia, elképesztő trip, ocsmányság, gusztustalan jelenetek sokasága egymásra pakolva. Ezt a filmet a nagy világ készítette, és az egyik legjobb bizonyíték arra, milyen beteg világban élünk. 1/10.

Szerintem meg fogom nézni, de eddig is voltam aggályaim. Most már pláne. Ettől függetlenül érdekel, mit hoztak össze.
VálaszTörlésHajrá! És kitartást hozzá! :)
TörlésNa megsasoltam. Az a helyzet, hogy szerintem ez egyáltalán nem volt szar. A 26 kis filmből kb 15 bejött, de tény hogy voltak olyanok, amiknél... na ne! Gondolok itt pl az utolsó agybeteg állatságra. Egyébként nézeti magát a film, nem lehet abbahagyni, de egyszer bőven elég volt. Én is firkantok róla valamit.
VálaszTörlésörülök, hogy tetszett. várom az írást róla :)
TörlésAzért a tetszéstől messze van :D
Törlés