The Call

Közhelyes, de egyszer minden gond nélkül lemegy az ember torkán: a The Call egy olykor tényleg izgalmas, máskor sablonoktól hemzsegő thriller, amelynek egyszerűségére csak akkor teszünk pontot valójában, amikor elhangzik a záró mondat.

Jordan 911-es telefonos operátorként tengeti mindennapjait, igazi profi, remekül képes kezelni a hirtelen jött, sokszor veszélyes helyzeteket. Egyik nap felhívja egy lány, hogy egy idegen férfi készül betörni a házába. Jordan élő egyenes adásban hallgatja végig, ahogy a férfi rábukkan az ágy alatt bujdosó lányra. Néhány nappal később előkerül a holttest, Jordan szinte összeomlik. Eltelik pár hónap, Jordan immár oktatóként tevékenykedik munkahelyén. Mígnem az egyik operátor hívást kap egy csomagtartóba zárt, elrabolt lánytól... A headset pillanatok alatt a tapasztalt Jordan fejére kerül ismét, aki idővel már meg van róla győződve, hogy ugyanaz a férfi rabolta el ezt a lányt is. Még semmi sem késő, megkezdődik tehát a hajsza.

Brad Anderson pontosan tudja, mi az, hogy feszültséget teremteni; bár valljuk be, filmes rendezései közül a Gépész az egyetlen, igazán értékelhető produkció. Az az a szint, amit nehéz lesz megütnie, és hát nem is a Call-lal teszi mindezt. Onnantól, hogy elkezdődik a hajsza, indul csak be igazán a film, az emberrabló tényleg csak egy fél lépéssel jár az őt üldöző zsaruk előtt. A viszonylag unalmas kezdés után ez elég nagy fellendülés a filmet nézve, mígnem egy tipikus fordulattal Halle Berry leveszi fejéről a headset-et, és úgy dönt, ő maga is kopónak áll... Innentől a finálé teljesen lealacsonyodik egy sokkal gyengébb szintre, amin még a záró képsorok sem sokat segítenek: gyakorlott nézők már előre tudják, mire számítsanak.

A The Call amolyan egyszer nézhető thriller, amelynek élménye pontosan addig tart, ameddig el nem kezdődik a stáblista. Könnyen feledhető, de vannak jobb pillanatai. 5/10.