2013. december 31.

Év végi összegzés: 2013

| | 5 comments
Az eredeti tervem az volt, hogy szentül ragaszkodni fogok ahhoz, hogy ami a listában szerepel, az csak és kizárólag olyan 2013-as film, aminek az ősbemutatója volt idén, nem pedig tavalyról idei évre átcsúszott hazai bemutatóval bír. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így felejtős lesz, hiszen nem tudtam tíz olyan filmet összeválogatni, ami érdemes egy ilyen listába. Na de még így is került bele guilty pleasure, de így érzem teljesnek a listát. Ami tavalyról csúszott át, annak a dátumát jelöltem a címnél.

Sajnos pár filmet nem tudtam megnézni, ilyen a Hobbit és a Wolf of Wall Street, pedig utóbbit nagyon vártam már egy ideje.

De most ugorjunk fejest, jöjjön a teljesen szubjektív listám az idei évből.

10. Világvége / The World's End

Bár a The World's End nem ér fel a Wright-Pegg-Frost hármas előző két filmjéhez, a képzeletbeli Cornetto-trilógia eddigi darabjaihoz, de még így is nagyon fasza kikapcsolódás volt. Csak remélni tudom, hogy ők hárman még fognak együtt dolgozni.


9. Mielőtt éjfélt üt az óra / Before Midnight

Jesse és Celine olyan páros, akiket nem lehet megunni, hiszen a Before Midnight is olyan film, mint az előző kettő: nem csinálnak jóformán semmit, csak beszélgetnek. Noha itt is az a helyzet áll fenn, mint a The World's End-nél: nem lett jobb, mint az előzők, de még így is méltó hozzájuk.


8. Sötétségben - Star Trek / Star Trek Into Darkness

Ekkora látványorgiát, ami még sztoriban is élvezhető... Ha a Pacific Rimnél fordítanak némi figyelmet a cselekményre, akkor talán az verte volna le az Enterprise legénységét, de mivel az egy végtelen mód primitív mozi lett, így marad az, hogy J.J. Abrams megint összehozta a tutit: aki kihagyta moziban, az sajnálhatja, én pedig azt sajnálom, hogy a harmadik rész fedélzetéről dobbantott Abrams. Na majd a Star Wars...



Az év meglepetése. Szinte a semmiből jött ez a független film néhány srácról, akik önmaguk akarnak lenni, távol a szüleiktől, ezért építenek maguknak egy házat az erdő közepén. Aztán megjelenik minden konfliktus forrása, a csaj, de inkább nézzétek meg a filmet, mert ezt mindenképp látni kell.



Az év vígjátéka, és vita nincs. Kedvenc komikusaink önmagukat alakítva próbálnak túlélni, miután James Franco házibulija közben odakint beüt a világvége. Nyilván azoknak nem ajánlott, akik nem bírják például Seth Rogent vagy Jonah Hillt, de akinek bejött mondjuk a Pineapple Express, azoknak kötelező. A végére pedig egy elképesztő slussz poént is tartogattak a srácok, amin... könnyeztem a röhögéstől.



Akkora meglepetés volt ez a film, hogy csak lestem. Abszolút lebilincselő alkotás született, amelyben Ryan Gosling újfent remekel, de Bradley Coopert sem kell félteni, sőt! Volt ugyan egy olyan fordulat benn, ami meglepett, nem is nagyon értettem, merre halad tovább a történet, de amit végeredményként kaptam, attól a szavam elállt.



Lebilincselő, sötét hangulatú thriller egy apáról, aki mindent, de tényleg mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze eltűnt kislányát. Hugh Jackman talán élete alakítását nyújtja, de azért Jake Gyllenhaall is remekelt, csak éppen elszürkült Jackman mellett. Mindenképp ajánlott, ha eddig még nem láttad, és van két és fél szabad órád.


---

És akkor jöjjenek a dobogósok, bár azt mindenképp hozzá kell még tennem előtte, hogy nincs igazán első, második és harmadik hely, mert mindhárom film szinte ugyanúgy tetszett. Na, de azért próbáltam valami módon mérlegelni, és egyfajta sorrendet felállítani, de nem volt egyszerű, ide-oda rakosgattam őket, végül ezt a megoldást választottam.

---


Tarantino a Basterds-hez méltó műfajban hozott el nekünk egy nagyon fasza western-filmet. Foxx zseniális, Waltz zseniális, Leo zseniális, Jackson zseniális... QT előtt pedig le a kalappal. Szerencsére hamar leállt a Grindhouse-féle műfajról, és most ilyen mesterműveket készíthet nekünk.


2. Rush / Hajsza a győzelemért

OMFG!!! Ron Howard nem a kedvenc rendezőm, bár vannak filmjei, amiket nagyon szeretek, de amit most művelt... Nem is tudom, miért nem írtam róla, talán majd megejtem, ha újra megnézem, mert mindenképp kerítek rá sort. Bár nem szeretem az autóversenyeket, és ha te sem szereted, ez ne riasszon el: ez a film zseniális! James Hunt és Niki Lauda rivalizálását követhetjük nyomon Chris Hemsworth és Daniel Brühl főszereplésével - utóbbi amúgy magasról veri Hemsworth-ot, bár tény, hogy ő is piszok jót alakít. A filmben minden megvan, ami kell: feszültség magas fokon, dráma magas fokon, giccsből pedig pont annyi, hogy a film szerethető legyen. Így kell jó filmet csinálni.



A három szinte egyenrangú film közül talán azért került első helyre a Gravity, mert a moziból kijövet... hát, nem igazán sikerült még percekig magamhoz térnem. Ilyen technikai bravúrokkal mondjuk nem nehéz lenyűgözni az embert. Alfonso Cuarón az Ember gyermekében is megmutatta, hogy vágás nélkül, egy snittben milyen megoldásokra képes, de hogy a Gravity egy 17 perces, vágatlan, űrben való lebegéssel kezdődjön... Na az volt a nem semmi. Sandra Bullock pedig elképesztőt alakított. Ha sztoriban nem is annyira erős a Gravity, de ilyen brutális orgazmusa régen volt a szemeimnek.


Ez volna tehát a listám. Sajnos olyan filmek bemutatójáról csúsztunk le, mint az American Hustle vagy a 12 Years a Slave. Na majd jövőre. Összességében nagyon közepes év volt, igaz kaptunk látványorgiákat, de az még messze nem elég egy jó filmhez. Csalódásokból is volt néhány, azt hiszem a Marvelnek idén nem sikerült hoznia a szintet.

Végezetül álljon itt a montázs-videóm. Boldog új évet!

5 megjegyzés:

  1. Én addig nem vagyok hajlandó listát csinálni, amíg nem láttam a Wall Street farkasát :D. Amúgy jó a lista, a Rush-t ma nézem meg, viszont a Phillips kapitányt nem láttad, hogy nincs fenn?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem tavaly a Djangóval voltál így, mint most a Wall Street-tel :) Lehet jövőre én sem decemberben készítek listát, hanem a rákövetkező évben.

      De igen láttam a Phillips-et, jó is volt, csak szerintem nem a legjobb pillanatban kapott el, így nálam az "csak" egy 7-es,

      Meg mindenképp akartam ebbe a tízesbe guilty pleasure-t, hogy színesebb legyen a lista :)

      Törlés
    2. Igen, tavaly a Djangoval voltam, így. Most is így jártam, de az American hustle-re és a többiekre nem várok, azok maradnak ténylegesen jövőre. A Rush-t most fejeztem be, hát qrvára tetszett, de lehet, hogy még így sem tud bekerülni a 10-be. Pedig pfhu de király volt.

      Törlés
    3. Az ám. Hiába volt néhányszor túl tipikus, engem nagyon berántott. A listát pedig várom :)

      Törlés
  2. Jó kis lista. Ez az enyém:

    10. This is the End
    9. 2 Guns
    8. The Great Gatsby
    7. Evil Dead remake
    6. Kings of Summer
    5. Evil Dead
    4. Stoker
    3. Before Midnight
    2. Gravity
    1. Wolf of Wall Street

    Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet